Vámpírok éjszakája

15. rész

Aoi 

Azóta nem szólt hozzám, hogy vámpírrá változtattam. Nem hagyhattam, hogy meghaljon. Takeru rengeteg vért kiszívott már belőle. Nem veszíthettem el, de most ezért vesztettem el. Lerogyok a földre és sírni kezdek. Ruki is lerogy mellém, majd magához ölel.

- Nem lesz semmi baj, Aoi. – Nyakába temetem fejem és csak sírok.

- De utál! – nézek rá.

- Tudod, hogy nehéz ez neki. Majd megnyugszik, mert szeret!!

Uruha 

Inkább hagytak volna meghalni. Nem akarok vámpír lenni! Soha nem is akartam az lenni, de Aoi azzá változtatott. – rogyok le az egyik padra majd hajtom fejem térdeimre. Reitának annyira könnyen megy ez az egész, de én nem vagyok képes megtenni még Aoi kedvéért se. Hogy mondjam el a szüleimnek? Ők Reitáék után a legnagyobb vadászok, tuti kitagadnak, ha megtudják, hogy a gyerekük vámpír lett.

Nem bírok sokáig megülni a seggemen, inkább sétálok a temetőben, de bár ne tettem volna meg! Takeru és Kyo jelenik meg előttem egy emberrel, akinek a nyakából dől a vér.

- Milyen vétetlen találkozás, Uruha!! – vigyorog rám Kyo. - Ruki mellett nem ihatnál ember vért, pedig minket az tesz erősebbé. Ők csak az a rossz ízű tasakosat isszák, de mellettünk igazi vámpír lehetnél, akinek az élete csak a gyilkolásból áll. Mert ezek vagyunk. – lépnek hozzám közelebb. Egyre jobban kívánom a lány vérét. Nem bírok neki ellenállni. Érzem, ahogy a szemfogaim megnőnek, majd a lány nyakába mélyesztem a fogaim és inni kezdem finom vérét. Érzem, ahogy egyre jobban gyengül, majd a karjaimba ájul holtan.

Ébenfekete szemekkel, hatalmas szemfogakkal, véres ajakkal nézek Kyora és Takerura, akik csak mosolyognak.

- Üdv a mi kis családunkban, Uruha!! – suttogja a fülembe Takeru, majd vigyorog rám.

Ruki 

Aoi totál kikészült. Hiányzik neki Ruru. Nem tudom, én mit tettem volna, ha Reita is haragudott volna rám, amiért átváltoztattam, de az biztos, hogy én is kikészültem volna.

Volt egy kis vitánk Uruha szüleivel, mert megtudták, hogy a fiúk vámpír. Állítólag egy vadász látta, ahogy Ruru kiszívja egy csaj vérét. – hunyom be a szemem. Kyo olyanná akarja változtatni, amilyen én voltam. Egy gyilkológéppé. Én is majdnem 500 évig olyan voltam, még ma is kísért a sok ártatlan ember arca. Nem akarom, hogy Ruru ugyanígy éljen, ő azt nem bírná ki. Utólag az embersége megölné őt.

- Rei, indulás, keressük meg gyorsan!! – kezdem el húzni ki az ajtón.

- Nyugi chibim, megtaláljuk. Aoi, gyere! – lépünk ki hárman az ajtón. Végigrohanunk a temetőn – ez nálunk egy pillanat – de sehol se találjuk. Szegény lányt viszont megtaláltuk.

- Nem igaz, hogy nem tudják eltünteti, hátha ide hívják evvel az összes vadászt.

- Szerintem ez a tervük! Minket akarnak megölni, főleg engem, mert elárultam a „családomat", a vadászokat – sóhajt egy hatalmasat Reita. Magamhoz ölelem. Tudom, mennyire nehéz ez neki.

- Nem engedem, hogy bántsanak, kicsim. – puszilom meg arcát. Csak rám mosolyog, majd megyünk haza. Aoi bevonult a szobájába. Szinte senkivel se akar beszélni, de ezt megértem. Én is kikészülnék, ha megtudnám, hogy Reita gyilkolt.

- Meg kell találnunk Uruhát!!

- Engem miért kéne megtalálni? – hallom meg hátunk mögött a hangját. Felé fordulunk. A szemei ébenfeketék, a szemfogai teljesen kint vannak és sunyi mosolyra húzza ajkát, ami véres. Elvesztettük... Teljesen olyan lett, mint amilyen én voltam. – Nem is meséltél nekünk a régi életedről. Hogy te voltál az a vámpír, akit az összes vadász ki akart nyírni, de te mindig elmenekültél előlünk meg a családjaink elől. Megjavultál, feladtad ezt az isteni érzést. Amikor a friss vér végigszáguld a testeden. Annyira élvezem! – röhög fel.

- Te nem vagy ilyen, Uruha!! – csattanok fel.

- Nagyon tévedsz!! Élvezem az új létem, Ruki-chan – hörögve kieresztett fogakkal esik nekem...