Vámpírok éjszakája

7. rész

Ruki 

- Neked is! - néz végig rajtam vigyorogva, majd kivágódik az ajtó és Reita apja jön be rajta kezébe egy karóval... Oké, nekem most végem. Reita ebben a percben ül fel és ölel át.

- Mit keresel itt? – fordul felé.

- Mi az, hogy mit keresek itt? – förmed rá. – Te mit csinálsz evvel a szörnyeteggel? – Na, kikérem magamnak, nem vagyok szörnyeteg! - húzom fel az orrom gondolatban.

- Mintha közöd lenne hozzá! – válaszol Rei unottan.

- Ne feleselj velem! – sziszegi az apja fogai között.

- És ha megérhetlek, menjél ki a szobámból. Szeretnénk felöltözni. – Nem mond semmit se, csak azt hallom, hogy az ajtó nagy csapódással illeszkedik a helyére. Nagyokat pislogok, majd kiszállok Rei öléből, összeszedem a cuccaimat és hamar fel is kapom őket.

**

Hazaérve olyan fogad, amire nem számítottam. Apától akkora pofont kapok, hogy még szerencse, hogy nem szállt le a fejem. Szinte sírós szemekkel rohanok fel a lépcsőn és zárom be magam a szobámba. Nem akarom látni őket soha többé. Legalább két hétig nem vagyok hajlandó iskolába menni és még enni se. Egyik nap Aoi jön át hozzám, csodálkozom, hogy apa beengedte.

- Hogyhogy apa beengedet? – kérdem meg, amikor helyet foglal mellettem, mire rám néz.

- Mondtam, hogy a leckét hoztam és el kell magyaráznom az anyagot. Enned kéne, nagyon látszik, hogy nem ettél két hete. - Tudom, de nem bírok. – állok fel és kezdek el járkálni fel és alá.

- Mi történt, amit nem mondasz el? Olyan fura vagy – néz rám perverz tekintettel. – Csak nem? – jön ide hozzám és kezd el nézni.

- Jaj Aoi, ezt ne csináld! – hajtom le fejem és pirulok el. - Na, halljam! – fogja meg állam és emeli fel a fejem.

- Lefeküdtem Reitával! – érzem, hogy megint elpirulok.

- Akkor már értem, miért van odáig az apád! - Jah és képes és elkotyogja mindenkinek! És ha ez Saga fülébe jut... abba belegondolni se merek, mit csinálna akkor Reivel. - Na gyere, Ruki. – fogja meg kezem, és kihúz az ajtón. Nem kell mondanom, nagyon nem merek kimenni, főleg hogy apa előtt megyünk el. Így lehajtom fejem és hagyom, hogy Aoi kivigyen a házból.

- És most hova megyünk? – fordulok felé.

- Vadászni! Mert ha nem eszel, teljesen le fogsz gyengülni. – kezd el húzni maga után, így csak engedelmesen követem. A kedvenc helyemre megyünk. Én szokás szerint beolvadok az árnyékba így várva áldozatomra, aki ma egy fiú. Elkapom a derekát, majd szemfogaimat nyakába mélyesztem. Szinte felrobban a vére a számban, annyira jó újra érezni a vér ízét. Annyira imádom! Amikor jóllaktam, elengedem és a fiú a földre rogy. Lenyalom a szám, majd visszasétálok a temetőbe. Közben Aoinak írtam egy sms-t, hogy oda jöjjön. Leülök az egyik sír köré és csak várom, míg oda nem jön Saga és a bandája vigyorogva.

- Tudod Ruki-chan, sosem hittem volna, hogy szétteszed a lábad egy vámpírvadásznak!

- Hát, ízlések és pofonok!

- Apád ehhez mit szól? – vigyorog a képembe.

- Ahhoz neked semmi közöd! – állnék fel és hagynám ott, de elkapja a csuklóm és magához húz, majd ajkaimra tapad. Nyelvével befurakszik a számba, de ezt se hagyom sokáig mert ráharapok, mire felszisszen.

- Rühes kurva – lendíti kezét mire becsukom szemem, de nem érzek fájdalmat. Kinyitom, hogy lássam, mi történik és egy Aoi áll előttem.

- Most takarodj innen, Saga! – Saga csak elhúzza a száját majd eltűnnek egy villanással.

- Köszönöm! – fújok ki egy rakat levegőt.

- Jó vagy?

- Persze, de most menjünk!

**

Rájuk se nézek csak megyek fel a szobámba Aoival az oldalamon. Sírva fekszem le az ágyamba magzatpózban, Aoi betakar, majd egy puszit nyom a homlokomra és el is tűnik, én pedig elalszom. Reggel ismerős illatra ébredek. Félve nyitom ki a szemem, hogy tényleg ő fekszik-e itt. Ránézek és elmosolyodok. Mélyen alszik. Feljebb tolom magam mellkasán, majd egy puszit adok ajkaira. Már épp hajolnék el, amikor megfogja fejem és visszahúz, majd egy szenvedélyes csókban forrunk össze. Boldogan simulok karjaiba, de sajna levegőhiány miatt el kellett válnunk.

- Szeretlek – suttogja ajkaimnak.

- Én is – adok ajkára egy apró puszit és kimászom az ágyból. – Amúgy hogy jutottál be? – simítom mindkét kezem mellkasára.

- Aoi barátod volt olyan kedves és felhívott, hogy jöjjek ide hozzád, mert szomorú vagy. – ad egy puszit homlokomra. Odamegyek az ajtóhoz, majd kulcsra zárom. Nem szeretném, ha apa bejönne, mert abból nagy balhé lenne, és Rei jönne ki belőle rosszul. Ugyanis apa már számtalanszor összekerült vámpírvadászokkal és mindig ő jött ki belőle győztesen, szóval inkább nem kockáztatok. Ezután bevonulok a gardróbomba és elkezdek ruhát keresni. Egy rózsaszín naci és egy fekete póló mellett döntök. Felveszem hozzá a kedvenc nyakláncom. Hajamat gyorsan kivasalom, majd kihúzom a szemem erősen feketére.

- Gyönyörű vagy... - csókol bele nyakamba.

- Köszi... - pirulok el. Ismét ajkaimra hajol és innentől kezdetét veszi egy hatalmas csókcsata. De azt, hogy hogyan kerültünk az ágyra, nem tudom. Most itt csücsülök szerelmem csípőjén és vigyorgok rá, ez annyira emlékeztet valamire. De sajna nem tudom tovább élvezni ezt a pillanatot, mert kopognak az ajtómon.

- Igen?

- Gyere le enni! Apád hozott kaját! – Már megint milyen szerencsétlen embert szerzett?

- Oké, azonnal megyek! – Amint elmegy, leszállok Reiről. - Várj meg itt, apa most úgyse fog feljönni. – Adok neki egy csókot, majd az ajtóhoz sietek és kilépek rajta. Amint leérek a lépcsőről, apa azonnal rám néz. Az egész házat a vacsoránk illata tölti be, így szerencsére nem érezhetik meg Reita illatát. Az egész kaja csendben telik. De nem bánom, így jobb is. Egyszer csak anyu töri meg a csendet.

- Három óra múlva érkezik az unokaöcséd! – Istenem, csak őt ne, ki nem állhatom! – És a te szobádban fog aludni!

- Anyu, ne tegyétek ezt velem, kérlek! És ezt mért csak most tudom meg? – kezdek el fújtatni.

- Ne nyafogj! – mordul rám apa. – Ezért nem szóltuk előbb! És legalább lesz, aki figyeljen rád, és nem fogsz összefeküdni többet azzal az emberrel! – Apa az ember szót úgy mondja ki, mintha egy fertőzés lenne...

- Sajnálom, hogy ti így látjátok, de én szeretem!

- Az csak egy ember! – csattan föl apa.

- De én szeretem őt! – úgy döntök, nem maradok itt tovább. Elindulok felfelé az emeletre.

- Ruki, azonnal gyere vissza! – még hallom hangját, de nem érdekel, beérve a szobámba bezárom az ajtóm.