Vámpírok éjszakája

10. rész

Ruki 

Iszonyú gyorsan telnek a napok, már csak azt veszem észre, hogy holnap itt a Halloweeni bál. Anyuék nem örülnek neki, hogy Reivel megyek, de betörődnek, így Aoit és Kait elrángatom vásárolni. Mivel nem kell semmilyen „jelmez", így rendes ruhát nézek magamnak.

Megakad a szemem egy fekete csőbőrnacin, de az is nagyon tapadós és feszülős. Oh, ez kell nekem. Csillogó szemekkel próbálom fel és fizetem ki. Nézek hozzá egy fehér pólót, amin mindenféle színes minta van és hozzá egy bőrdzsekit, ami szintén fekete. Veszek még hozzá egy fehér tornacsukát és kész is vagyok a vásárlással.

Boldogan sétálok haza. Aoiék még ott maradtak, mert Kai nem tudja, mit vegyen.

Otthon lepakolok az ágyra és elmegyek vadászni. Sajnos Takeru jön velem.

- Tudod hogy ki a vadász pasid, és még így is szereted? Meg kéne ölnöd!

- Ezt most hagyd abba, nem fogom Reitát megölni! – futok gyorsabban és hagyom ott. Mért mondja ezt mindenki? Nem akarok én lenni a „kiválasztott", nem fogom a szerelmemet bántani.

Leogyok az egyik padra és elkezdek sírni.

- Ruki, mi a baj? – hallom meg Aoi hangját, de nem nézek fel rá.

- Semmi – fordulok el és törlöm meg arcom – csak nem akarom ezt az egész kiválasztott dolgot. Segíts kitalálni valamit, hogy együtt maradhassunk. – markolászom a pólóját, mire magához ölel és ringat.

- Segítek, de most avval foglalkozz, hogy jó legyen a bál – húz fel és tol ki a temetőből.

Reita

Uruha elrángatott vásárolni. Utálok vele bárhova is menni, mert egy nap, mire megvesz mindent. A boltokban én is vásárolgatok, de nem annyit, mint ő. Nem fogunk beférni a kocsiba.

- Te Ruru, minek vettél combfixes nacit?

- Szerinted? Aoi agyát húzni – vigyorodik el. Én inkább nem mondok semmit és megyünk a kocsihoz.

Ruki

Reggel kómásan ébredek és megyek suliba. Ma semmit se tanulunk, előkészülünk a bálra. Hazaérve gyorsan megkajálok, majd elkezdek készülődni. Azokat a cuccokat veszem magamra, amiket tegnap vettem. Bevonulok a fürdőmbe és erősen kifestem a szemem, majd hajat vasalok. Amikor kész vagyok, beállok a tükör elé és megnézem a végeredményt. Hmm, nem is rossz. Boldogan rohanok le az emeletről és veszem fel a tornacsukámat meg a táskámat és indulok a suliba.

Az egész iskola szépen fel van díszítve és mivel kastélyszerű az egész építmény, még ijesztő is. Lassan megyek oda Reitához, ő pedig karjaiba zár.

- Kérek mindenkit, hogy keressen magának egy partnert és csatlakozzon hozzánk a bálteremben. – Rei megfogja a kezem és húz a suli bálterme felé. A suliban ez a hagyomány, hogy egy vámpír és egy vadász együtt táncol. Jó, hogy nekem van saját vadászom, akit nagyon szeretek.

- Gorombaság lenne, ha nem táncolnánk – suttogja a fülembe, majd nyújtja felém a kezét.

- Elvégre hagyomány – helyezem kezem kezébe. Lassan elkezdünk lépkedni a zene ritmusára, a vége felé már a mellkasán pihen a fejem.

- Ha nem tudnád, gyönyörű vagy – felemelem fejem és kapok egy puszit fejemre.

- Köszi – hajolok ajkira és csókolom meg. Közelebb húz magához. A táncot abbahagyjuk, és csak faljuk egymást a tánctér közepén. Annyira imádom. Nem fognak tudni minket szétválasztani, nem engedem.

**

Éjfélig biztos ott vagyunk, lehet, hogy tovább is. Csatlakozik hozzánk Aoi és Ruru is. Örülök, hogy az ébenfekete démonom is boldog, de a szüleink ezt is el akarják rontani.

- Takanori – dörren rám apám. Aoit megkérem, hogy vigye el Reitát. Nem akarom, hogy meglássa, apa tuti rájönne, hogy ő kicsoda. – Azonnal hazajössz! Nem fogom hagyni, hogy a családunk hírnevét tönkretedd a vámpírvadász szeretőddel. – kapja el kezem, és húz maga után. A családunkat védelmező összes testőr körbe áll minket, így nem lát engem senki. Ez annyira nem ér! Nem akarok hazamenni, nem akarok vámpír lenni. Reitát akarom egyedül.

Otthon szó szerint belöknek a szobámba és bezárják az ajtómat.

**

Hetek telnek így el. Még Aoit se engedik be hozzám, az ablakomat berácsozták és szenteltvízzel öntötték le. Kimenni pedig sehova se mehetek, ha éhes vagyok anyu hozza be tálcán a kaját, de még kirohanni se tudok, mert mögötte pedig apa áll. Hiába futunk gyorsan, ő egy pillanat alatt elkap. Még a telomat is elvették, Reit nem tudom felhívni. Megőrülök a bezártságtól.

- Ruki! – ront be apa a szobába. – Azonnal pakold össze a dolgaidat, elmegyünk innen.

- Mi? – nőnek hatalmasra a szemeim.

- A boszorkányok kinyitották azt a koporsót, ahol az a vámpírvadász feküdt, aki vámpír, de ő velünk ellentétben nem embereket gyilkol, hanem minket öl meg és a mi vérünkkel táplálkozik. Ruki, ne bámészkodj, hanem pakolj! – Adja oda a telefonomat, én pedig gyorsan elkezdek pakolni. Ezt nem hiszem el. A nagyszüleimet is az a vámpír ölte meg, és most újra itt van? – dobom bele a ruháimat egy hatalmas táskába, közben írok Reitának egy smst, hogy mi a helyzet, Aoinak pedig hogy pakoljon össze és anyukájával itt találkozunk. Mindenem belefér egy táskába, amit leviszek a földszintre. Hamar lejönnek anyuék és Takeru is. Pár perc múlva megérkezik Aoi és az anyukája és eltűnünk innen. Egyszer már menekültünk ettől a vámpírtól, nem szabad, hogy most megtaláljon minket újra...