Vámpírok éjszakája

4. rész

Ruki 

Elhajol ajkaimtól és belenéz szemembe. Érzem, ahogy elvörösödöm.

- Nem akarlak megölni!

- Valahogy ezt nem tudom elhinni...

- Ha meg akartalak volna ölni, már halott lennél. - Egy percig néma csendben állunk egymás mellett. Igaz, ha meg akart volna ölni, már nem élnék, de akkor meg minek hozott ide? Nem értem. Odasétál a székhez, majd helyet foglal és rám néz.

- Leülhetsz!

- Itt tökéletesen jó nekem, köszönöm – felelem és visszahúzódok a fal mellé.

~*~

Órák telnek így el, és még megszökni se tudok, mert nincs nálam a nyakláncom és azért elégni nem szeretnék. Kezdek nagyon ideges lenni, de annyira, hogy amikor beküldenek egy szolgát, aki behozza a véradagomat, a nyakánál fogva emelem föl és dobom neki a falnak, mire fájdalmasan felordít. Jön is a többi vadász, akik valami nyugtatót döfnek belém és összeesek. Amikor magamhoz térek, nagyon gyenge vagyok, még felülni se tudok. Kíváncsi vagyok, Aoi jól van-e...

Aoi POV:

Arra térek magamhoz, hogy fáj a fejem. Nem nagyon áll össze a kép, ám egyszer csak beugrik, hogy Rukit akartam megmenteni, amikor láttam, hogy Reita kiüti, de abban a pillanatban minden sötét lett. Amikor kinyitottam a szemem, itt voltam egy kis szobában, de azt csak most vettem észre, hogy ki vagyok kötve. - Végre felébredtél – hallok meg egy hangot, mire odakapom fejem és Uruhával találom szemben magam. Ő egy lila pólóban és egy lila gatyában van, de a gatya is olyan, amiből kilátszanak a combjai. Persze... húzd csak az agyam...

- Hol vagyok?

- Egy házban az erdő mélyén – válaszol, közben közelebb jön hozzám. Csak most veszem észre, hogy nincs rajtam póló. Végigsimít felsőtestemen, mire megremegek. Ezen elvigyorodik, majd az ajtóhoz lép, de mielőtt kimenne, még visszafordul.

- Abban nem kételkedem, hogy így is kijutsz, hiába vagy kikötve. Ez is a vámpír erődnek lesz köszönhető, de én a te helyedben nem mennék ki az utcára, ugyanis nincs rajtad a védelmező gyűrű, így könnyen porrá éghetsz, és ezt szerintem egyikünk se szeretné – majd eltűnik az ajtó mögött...

Ruki POV

Időközben visszakaptam a nyakláncom, de még mindig nem tudok kiszökni. Reita el akart engedi, mert rájött, hogy én nem akarom bántani, erre az apja betett egy olyan szobába, ahonnan még véletlenül se tudok kiszökni, ugyanis a vámpír erőmmel megpróbáltam kitörni az ablakot, de az olyan anyagból van, amit nem tudok még én se áttörni, így feladtam. Már épp féleálomban vagyok, amikor valaki végigsimít az arcomon, mire kinyitom szemem és ránézek. Reita az.

- Gyere, Ruki! – fogja meg kezem és húz fel ülő helyzetbe, mire értelmetlenül nézek rá.

– Ki tudlak vinni, apa elvitte az összes emberét vadászni! Gyere már! – Elindul az ajtó felé, így én is követem. Végigmegyünk egy hosszú folyóson, majd elérünk egy nagy vasajtó elé, amit Rei simán kinyit.

- Menj Ruki, holnap találkozunk a suliban! – Épp lépnék ki, amikor elkapja csuklóm, visszaránt magához és megcsókol. Visszacsókolok, mire mélyíti. Hirtelen hangokat hallunk meg, így elválunk. Fel se fogtam, mi történik, de már nincs is mellettem. Nekem is kell egy kis idő, de már itt se vagyok. Villanással rohanok haza, amikor beérek az ajtón, anya borul a nyakamba, apa meg szikrázó szemekkel néz.

- Ruki! Hol voltál? – üvölti le azonnal fejem. Nem árulhatom el Reitát, ebből nagy összecsapás lenne.

- Aoinál aludtam. – mondom tök nyugodtan.

- Ez nem jött be! – szólal meg egyszer csak újra apa. – Ugyanis Aoi anyukája hívott, hogy Aoi sincs sehol! Szóval hol voltatok? És Aoi hol van? - Na, most még is mi a jó francot csináljak? Nem árulhatom el őt. Arra jutok, hogy nem mondok semmit se. Erre lendül apa keze és akkorát kapok, hogy nekirepülök a falnak, mire fájdalmasan felnyögök. Időközben apa felküldte anyát, aki fel is ment, ilyenkor nem mer szembeszállni apával.

- Mit érdekel az téged, hogy én hol vagyok? – nézek rá mostmár én is eltorzul arccal és nagy szemfogakkal. - Nem fogom hagyni, hogy egy vámpírvadászba legyél szerelmes! Úgy néz ki, elfelejtetted, hogy ki is vagy valójában! 300 éve evvel még nem volt problémád, akkor még tudtad, hogy ki vagy. – áll meg felettem, majd nyakamnál fogva fölemel.

- Haruki, engedd el! – hallom meg anya hangját, mire apa leenged a földre, majd idegesen távozik. Nekem se kell több. Felpattanok, majd egy villanással fent is vagyok a szobámban és bezárom az ajtóm. Sírva dőlök el az ágyamon. Apának igaza van, régen minden érzelem nélkül tudtam gyilkolni, ahogy egy vámpírhoz méltó. Most meg pont egy vámpírvadászba estem bele. Nem ismerek magara, ez nem én vagyok - kelek fel az ágyról és megyek oda a tükör elé. Amikor belenézek, nem ismerek magamra, egy ismeretlen idegen néz vissza rám. Valahol én vagyok, a szája és a szeme az enyém, de valahol teljesen más. Hogy lettem ilyen? Régen kegyetlen voltam, most meg simán elbánnak velem... Ez nem én vagyok. Teljes erőmből rácsapok a tükörre, ami darabokra törik. Odamegyek az ablak elé és kinyitom, majd kiugrom rajta...

*~*

Szomorúan rohanok végig a hosszú temetőn, mire nekimegyek valakinek, így felnézek és Sagat látom meg kieresztett fogakkal, eltorzult arccal, vérvörös szemekkel.

- Nahát, Ruki-chan, de rég láttalak! – kezd el vigyorogni és jönni felém, mire én elkezdek hátrálni és futni, ahogy csak tudok. Befutok a családi sírhelyünkre, ide remélem, nem jön utánam.

– Mi van, most nem akarsz megölni? Csak akkor, amikor a kis vadászod van veszélyben? – nevet fel, így próbálom magam kisebbre összehúzni, hogy még véletlenül se vegyen észre – Bújj elő, tudom, hogy itt vagy, érzem az illatod!

– Na én lehidalok, hogy fogok én ebből kimászni? Saga a legerősebb vámpír, akit csak ismerek, és ha ő megtalál, akkor élve megnyúz, és azt nagyon nem szeretném, ilyen nincs. Ki kell találnom egy tervet. Hirtelen hallom meg a kripta ajtaját kivágódni, mire megrezzenek. Oké, Takanori, most teljes csönd, mert most arra vágyom a legkevésbé, hogy felfedezzen.

- Ruki, unom már ezt a macska-egér játékot! Gyere elő, akkor kiválaszthatod, hogy szeretnél meghalni, avagy hogy felgyújtsalak, vagy egy karó a szívedbe – hallom a hangján, hogy vigyorog. Nagyot nyelek, szinte már hozzá simulok a koporsóhoz. Elkezd járkálni a koporsók között, így kénytelen vagyok én is mászni a másik irányba, ha nem az a tervem, hogy felfedezzen. Hirtelen jelenik meg előttem. Először csak egy fekete csizmát látok, aztán felkapva szemem, meglátom őt...

- Megvagy! – guggol le elém. Hol van Aoi? Ilyenkor ő szokott megmenteni...