Vámpírok éjszakája

13. rész

Reita

Soha se gondoltam volna, hogy Ruki megteszi ezt velem. Csak féltem, nem akarom elveszteni, de ő mégis visszament a házba. Kinyitom szemeimet és nyakamhoz kapok, ami csupa vér – húzom el a számat, majd ülök fel.

- Szia – hallom meg Uruha hangját – Ne haragudj Rukira, csak félt téged.

- Én meg őt! – állnék fel, de visszaesek. Így hogy megyek utána? – Ruru, segíts! Nem veszíthetem el! –állok fel végre, de kezem után kap és visszaránt.

- Megígértem neki, hogy nem engedlek el! De ha innen ki is jutsz, kint van Aoi, rajta nem jutsz túl. – néz komolyan a szemembe. Leültet a székre, majd neki kezd a sebem tisztításának, aztán egy nagyobb ragtapaszt kapok a nyakamra.

- Uruha, kérlek! – választ nem kapok így elindulok az ajtó felé, de nem érek oda, mert Ruru egy szúrós szagú anyagot nyom az arcom elé és elájulok.

Ruki

Nem akartam bántani, de nem hagyhatom, hogy meghaljon. Ő az életem – folyik le egy könnycsepp arcomon és rohanok vissza a régi házunkhoz, ahol az ajtó be van törve. Lassan lépek be rajta. Szinte azonnal a falnál kötök ki.

- Nahát Ruki -chan, elengedett a kis vadászod? – Annyira ismerős ez a hang.

- Takeru?- fordulok felé. Ő torkomhoz kap és úgy nyom a falhoz. – Annyira tudtam, hogy elárultál minket! Bezzeg anyuék nem hittek nekem, de igazam lett. – zihálom.

- Tudod, kicsi Ruki-chan, ha nem szerettél volna bele a vadászodba, akkor biztos hittek volna neked. Mindig is te voltál a család szeme fénye... Te vagy a legerősebb vámpír, aki meg tudja ölni Reitát, erre te beleszeretsz – sziszegi fülembe. – Amúgy valaki látni akar. – lép el mellőlem. Nekem a vér is megfagy az ereimben, amikor meglátom. A vámpír, aki vadász és öli a fajtámat, nem mást, mint. Gackt.

- Rég találkozunk, Ruki-chan – vigyorog rám. – Mennyi ideje is, úgy 300 éve? Hol van Akira? – nyom vissza a falnak.

- Mi közöd hozzá? Ő csak egy ember! – üvöltök rá.

- Nem, nem és ezt tudom, hogy te is tudod. Ő félig vámpír! A saját apja ölte meg az anyját, de Akirát nem bírta, hát megteszem helyette én! – vigyorog arcomba. Bedühödöm. Összes erőmet összeszedem és taszítom a szemben lévő falhoz, ahol nagyot csattan. Kiszáll belőlem az összes erőm és seggre ülök. Sikerül feltápászkodnom, de addigra már itt van mellettem és pofán vág, majd nyakamhoz hajol és belém mélyeszti fogait. Érzem, ahogy szívja vérem és ezzel együtt az összes emlékemhez is hozzáfér. Látom, amit ő lát. Vagyis, hogy előző éjjel mi történt köztem és Reita között. Egy könnycsepp gördül végig arcomon. Vigyorogva hajol el nyakamtól. Felnézek rá. Ajka csillog az én véremtől.

- Lám, lám. Igazam volt, de még mennyire hogy közel kerültetek egymáshoz. Ruki-chan, életed eddigi legnagyobb hibáját követted el! Ő egy ember! engem kéne szeretned, mint régen! – vicsorogja. Lassan hátrálok tőle, ő jön felém kezében egy karóval. – De ha őt választod, akkor megöllek, megölöm az összes vámpírt, akit szeretsz és utána azt a pár vadászt, akivel jóban vagy! - Behunyom a szemem. Nem akarom látni, nem akarom tudni, mikor csap le. Várom a fájdalmat, de nem történik meg. Helyette valami mellkasomnak nyomódik, de az nem fáj.

- Rukih! –hallom meg Reita gyenge hangját. Neeee, őt ne – rogyok le mellé és kezdek el sírni. Megjelennek a szüleim, mellettük Uruha, Aoi, Aoi anyukája és még sok sok vámpír. Körbekerítik Gacktot és lecsapnak rá az ébenfa karóval.

- Kicsim! Miért mentettél meg? – szorítom pólóját és sírok fel jobban. – Ettől akartalak megóvni! – dőlök mellkasára.

- Kisfiam, van egy mód, főleg hogy ő félig vámpír – érzem meg anyám simogató kezét hátamon. – Tudod, mit kell tenned! – puszilja meg fejem. Feltűröm a felsőm ujját majd hófehér csuklómba mélyeszem fogaimat. Amint az első vércsepp megjelenik, a térdemre teszem fejét – anyu segítségével – majd ajkához teszem kezem.

- Igyál! Szerelmem, maradj velem örökre. – nézek rá. Csak bólint, majd ahogy elkezdi inni vérem, érzem, ahogy szemfogai nőnek, végül pedig azt mélyeszti csuklómba. Érzem, ahogy erősödik és vámpírrá válik. Végül már teljesen felül és ölébe húz, majd issza tovább a vérem. Forogni kezd velem a világ, majd elájulok. Azt még érzem, hogy valaki elkap.

Hajnalban puha ágyban ébredek. Az első, ami feltűnik, hogy Reita fekszik mellettem.

- Szia, cicám – mászik közelebb, amikor látja, hogy fent vagyok. – Jobban vagy? Sajnálom, kicsit túlzásba estem. – simítja kezét arcomra.

- Mégse álmodtam? – motyogom. – Vámpír lettél? – fogom meg kezét és húzom magamhoz közelebb. Mellkasomra hajtja fejét.

- Hai! – hajol fel és csókol meg. Kicsit még beszélgetünk. Megtudom, hogy apám is bocsánatot kért tőle. Ennek nagyon örülök. Legalább elfogadta, hogy szeretem, de biztos csak azért bocsátott meg neki, mert vámpírrá vált. Ezt nem hiszem, hogy sok vadász megtette volna, főleg egy vámpírért. Gackt meghalt, de evvel még nincs vége. Takeru és az összes eddigi barátaim – Aoin kívül – ellenem fordultak, amikor Reitát vámpírrá változtattam, de evvel ráérek még holnap foglalkozni.

Szerelmemhez bújok és hagyom, hogy elnyomjon az álom.