Vámpírok éjszakája

6. rész

Ruki 

Leülök a fal mellé, felhúzom lábaimat, majd ráhajtom a buksimat és átkarolom a lábam. Lehunyom szememet, majd elnyom az álom. Arra ébredek fel, hogy valaki felemel a karjaiba. Kinyitom szemem és ránézek az illetőre. Reita az. Szorosabban bújok hozzá, majd újra elnyom az álom. Reggel puha ágyikóban térek magamhoz, mindennek Reita illata van. Átölelem a párnát és újra lehunyom szemem.

*~*

- Látom, felébredtél – mosolyog rám, majd befekszik mellém és magára húz, mellkasára teszem a fejem. Hirtelen csengőszóra leszünk figyelmesek, mire felülök, egy kis ideig Rei csípőjén foglalok helyet.

- Basszátok már meg, mi vagyunk azok! – hallom meg Uruha felháborodott hangját, mire elvigyorodom. Lemászom Rei mellé. Ő feláll, majd kinyitja az ajtót, én addig befészkelem magam a takarók közé, erre egy fekete démon landol mellettem.

- Aoi! – üvöltök fel. – Ezt befejezhetnéd... – nézek rá szúrósan, majd felülök.

- Bocsi, Ruki-chan! Amúgy hova tűntél? – fordul a hasára, a fejét meg ráhajtja a párnára.

- Asszem egy kicsit elaludtam és Rei felhozott magához – pirulok el a mondat végére. – Ne vigyorogj, nem volt semmi! – Erre még nagyobb lesz a vigyora. Másodpercekkel később Uruha lép be, de jelez, hogy ne szóljak Aoinak. Aoi épp fordulna meg, mire akkorát kap a hátsófélére, hogy már szinte nyüszít. Ezen elkezdek röhögi, de azzal a mozdulattal a földön kötök ki. Marha jó... Nehezemre esik, de sikeresen visszatornázom magam az ágyra.

- Kapd be, Uruha – fordul hátára és úgy néz az említett személyre.

- Szívesen! – Aoinak kétszer nagyobb lesz a szeme, majd gyorsan fel is ül.

- Ott maradsz! – teszi maga elé védekezően a kezét. Azért Rurut se kell félteni. Megfogja Aoi lábát és lehúzza magához, így Aoi pont az ölében köt ki.

- Oké, én most megyek, mert anyu hívott, és ha kiderül, hol voltam, nekem is, és Reitának is vége – megyek ki a konyhából, ahol elköszönök Reitől.

*~*

Otthon az ajtóhoz félelem tör rám. Óvatosan benyitok és meglátom a szüleimet, ott állnak karba tett kézzel.

- Megint ott voltál! – kezdi megint apa.

- És ha igen, akkor mi van? Semmi közötök hozzá! – Fogom magam, majd elindulok a lépcső irányába. Apa utánam nyúl, de egy villanással kikerülöm és felrohanok a szobámba. Ahogy belépek, bezárom az ajtót, véletlenül sem akarom, hogy utánam jöjjön. Mi köze van ehhez egyáltalán? Szerintem semmi. Jó, lehet, hogy vadász, de akkor is. Épp végzek az öltözéssel, amikor kopognak az ajtómon.

- Mi az?

- Takanori. Anyád és én beszélni akarunk veled. Nagyszerű, ez az én szerencsém.

- És ha én nem akarok? – kiabálok ki, mire apa rávág egyet az ajtóra. Oké, inkább lemegyek, nézzünk szembe a halállal.

*~*

Ahogy gondoltam. Két hónap büntetést kaptam, miszerint nem mehetek sehova se, vagyis iskola után egyből haza. Persze, azt várhatják! Nem fogok itt ülni a szobában, szépen átlógok Reitához. Amiről nem tudnak, az nem is fáj. Leülök az ágyamra és csak nézek ki a fejemből. rre nem számítottam, hogy apa még az ablakot is bezárja. Ránézek az órámra, ami éjfélt mutat. Nagyon óvatosan nyitom ki az ajtóm és csukom be magam után, nem akarom, hogy felébredjenek, mert akkor lőttek a tervemnek. Szinte lábujjhegyen megyek le a lépcsőn. Amint elérem a bejárati ajtót, már ujjongok magamban, és már kint is vagyok.

- Ez az! – gyorsan szám elé kapom a kezem. Ez egy kicsit hangos volt... Na mindegy, a lényeg, hogy nem hallották meg. Egy villanással Reinél vagyok, könnyen felmászom az erkélyre, majd kopogok.

- Szia! – nyitja ki mosolyogva az ajtót, majd szó szerint karjaiba vetem magam, annyira szeretem.

- Szia – cirógatja meg arcom és felvesz a karjaiba, miközben ajkait tépem. Leül velem az ágyra, így most az ölében ülök. - Nem azt mondtad, hogy büntiben vagy? – csókol bele nyakamba, mire elkuncogom magam, mert ott csikis vagyok. – De igen, csak kilógtam. Amiről nem tudnak, az nem fáj. – döntöm el az ágyon, és tök jól elülök csípőjén. - Miben mesterkedsz, Ruki? – kérdezi, mire fülig érő vigyorral megmozdítom csípőm, így felnyög.

- Ha ezt tovább csinálod, nem jársz jól! – húz le magához egy csókra, majd alul találom magam, mire nagy szemekkel nézek rá. Ő csak vigyorog. Karjaimat nyaka köré fonom, így húzva magamhoz közelebb, majd megcsókolom, közben az ő keze már egészem más utakon jár. Elválik ajkaimtól, de csak annyi időre, míg leszedi rólam pólómat és újra ajkaimat veszi birtokba. Én is hamar megszabadítom pólójától, majd átfordítom magunkat és mellkasát kezdem apró puszikkal beborítani és mellbimbóját jó erősen megszívom, mire rekedtesen felnyög. Ördögien elvigyorodom, majd haladok lejjebb. Gatyájától hamar megszabadítom és boxeren keresztül megmarkolom, mire felnyög. Aztán megint alul találom magam és már semmi sincs rajtunk. Hirtelen eltűnik, majd visszajön egy síkosítóval, mire elpirulok, és újra fölém mászik. Elkezdi nyakamat csókolgatni, közbe combomat simogatja. Bekeni ujjait, majd meg is érzem magamban egyszerre két ujját, mire fájdalmasan felnyögök. Nem valami kellemes... Próbálja elterelni a figyelmemet, apró puszikkal hinti be hasam. Amikor úgy érzi, elég tág vagyok, felnyomja lábaimat, és lassan belém csúszik. Hangosan nyögök fel az érzésre, és próbálom szokni őt. Elkezdi mozgatni csípőjét, mire egyre jobban nyögök. A szám elé teszem kezem, de ő elveszi. Egy hangos nyögéssel elélvez, nem kell sok idő és én is követem. Pihegve rám dől és próbálja ismét rendesen szedni a levegőt, majd kicsúszik belőlem és mellém dől. Derekamnál fogva húz magához, én pedig boldogan alszom el. Nem is tudom hány óra fele a mobilon csörgésére kelek.

- Moshi – moshi – szolok bele álmoskás hangon.

- Ruki, mégis hol vagy? Nem azt mondtam, hogy nem mehetsz sehova se? – üvölti le apa a fejem, így muszáj eltartanom a telefont a fülemtől. Amikor már nem üvöltözik, újra megszólalok.

- Semmi közöd hozzá!! – majd kinyomom és visszafészkelem magam Rei karjai közé.

- Ki volt az? – húz magához közelebb.

- Csak apa – fordulok egyet a karjaiban, így szemben vagyok vele. Elvigyorodik. Ajkaihoz hajolok, majd szenvedélyesen megcsókolom és újra mély álomba szenderülök. Olyan gyönyörű álmom volt. Álmomban én és Rei nem voltunk ellenségek, csak két egyszerű ember. Nem voltak se vámpírok, se vadászok... Reggel lágy ajkakra ébredek, amik nyakamat csókolgatják, így megfogom tulajdonosát, magamra rántom és ajkaira tapadok.

- Jó reggelt – fordítom hátára, majd ülök rá csípőjére, de most semmi rosszra nem gondolni...

- Neked is! - néz végig rajtam vigyorogva, majd kivágódik az ajtó és Reita apja jön be rajta, kezében egy karóval...