Bring Me Back to Life [Befejezett]

***

A nap észrevétlen röppent el a két ifjú felett. Andalogtak a lugasban, kergetőztek a közeli csermely partján, heverésztek az avarban, meglestek egy költözködő róka családot. Az együtt töltött órák, minden mást feledtetek velük.

Ygrid számára édesapja halálát, földijei lemészárlását és szörnyű megkínzását. Loki pedig Asgard közelgő háborújának gondolatát engedte el.

A nap utolsó sugarai csalogatták vissza őket a faluba. Megérkeztükkor minden járni tudó sürgött-forgott. A tüzeket megrakták, a szegényes élelem készletek terítékre helyezték.

- Mire készültök? – kapta el félszemű Nen kezét Ygrid. Az idős nő szeretetteljes mosollyal, óvó gyengéd mozdulattal fogta két tenyerébe az aranyhajú leány, finomívű arcát.

- Ünneplünk, te lány. Hisz már el is felejtetted? Szent Olaf napja van – bazsalygott az asszony Ygrid zavartságán. A lány csodálkozva, hitetlenül bámult vissza, idős szomszédjára.

- Nem értelek. Nen, alig maradt élelmünk, az ütközet után kifosztották a kamrákat - aggodalmaskodott a lány.

- Hisz te is tudod, maradt még ott ahonnan ez gyütt. Egy ilyen nemes ünnepet még sem feledhetünk el, a bajok idején sem.

Az idős javasasszony boldogan tekintett az ifjabbak felé, kik szorgosan hordták a kannákat és az elemózsiát.

Ygrid döbbenten hordozta végig tekintetét faluján, törzsének tagjain. Nappali fásultságukat, mintha csak a közeli part tengerének hullámai mosták volna el. Mind szorgos igyekezettel, izgatottan hordták össze a lakomának valót. A félszemű idős hölgy csatlakozott a forgataghoz.

Loki kíváncsian fürkészte a lány arcát, aki zavartságában az ifjúra pillantott, végül nehézkesen mosolyodott el.

- Úgy hiszem, ez most igen halovány ok a vigadalomra - Ygrid ajkait apró vonallá préselte a keserűség, amit elnyomni kívánt. Önmagát hibáztatta a halottjaikért, még, ha Loki társasága el is feledtette a szörnyű emlékeket néhány órácskára, most úgy érezte, nincs azaz eső, ami lemoshatná a bűnét, hiszen miatta rontottak rájuk. Az ő bosszúvágya okozott minden kárt és fájdalmat, és bár úgy festett a falusiak képesek voltak tovább lépni, az ő lelkét mardosta a bűntudat.

- Nem bűn, ha vigadnak a szörnyűség után. Ez az ünnepség remek ürügy rá – véleményezte a herceg. Hosszú ujjaival gyengéden simított végig Ygrid puha arcának bájos vonásain.

- Búcsúzol? – ébredt rá a lány hirtelen, jégkékjeit sietve kapta rá. Loki ajakira gyengéd mosoly kúszott.

- A fejembe látsz – engedte le karját az ifjú.

- Veszélyes volna sötétségben útnak indulnod – kapta el a herceg hideg kezét a szőkeség.

- Nem eshet bajom – terült el pimasz mosoly Loki ajkain, de Ygrid sehogy sem érthette ezt, hisz nem ismerte a herceg valódi kilétét. Igaz, egy szóval se kérdezte róla.

- Csak ma éjjelre maradj még. A kedvemért - kérlelte az ifjút.

A herceg pontosan tudta, hogy így is tovább maradt távol a kelleténél, már nincs az az illúzió, ami becsaphatná a családját, bár Heimdall szemei elől még mindig rejtőzködött. Bár meglepő módon azóta sem tette tiszteletét senki Midgardon, hogy atyja, Odin parancsát követve haza toloncolja, így végül meggyőzte magát, hogy nincs is szükség a jelenlétére odahaza.

Loki engedett a kísértésnek és a halandók közt töltötte az éjszakát.

Miután a nap utolsó sugarai is lebuktak a horizont mögött, a tüzek fellobbantak, az énekek megkezdődtek. Az éjjel során a herceg bőséggel fogyasztott ételt és italt, amit a lakók örömmel osztottak meg vele. A hatalmas tűz körül Ygriddel áttáncolták az éjszakát vidáman, hóbortos vadsággal, ahogy a helyiek szokták. Ők ketten önfeledtek voltak és boldogok.

De nem mind voltak ezzel így a faluban. Akadtak, akik rossz szemmel figyelték az idegent. Úgy vélekedtek, még ha a fiú meg is mentette a lányt nem volt közülük való, és Ygridet az apja rég Godlaugnak ígérte, a fókabőr kereskedő fiának, aki ezekben a hetekben is éppen úton volt az üzlet miatt.

Finom volt a sör, és túl sok is. Egyre többen hajlékukba vonultak, álomba szenderültek, így az ifjú pár sétára indult a faluhoz közeli sziklaszirt mentén. Holdsarló vonult át az égbolton milliónyi csillag társaságában, míg Ygrid felhőtlen fecsegett Lokinak az életéről. Az ifjú jókedvűen hallgatta a szépség vidám és bohókás történeteit. A lányt megbolondította kissé az ital, mondatai néha kesze-kuszák voltak, nyelve megbotlott az egyszerű szavakban is, de Loki még ezt is bájosan édesnek találta. Ygrid megnevettette őt huncut és pimasz történeteivel, sajnálta, hogy nem talált rá korábban a lányra.

Hűvös szellő fújdogált a sziklás part felett, és ők keresztül kasul bejárták a környéket, míg túl hidegre nem fordult az éjjel, mert ekkor a herceg elkísérte Ygridet a lány megrongált házához.

A búcsúzkodást marasztaló szavak váltották fel, majd jóleső ölelések és forró csókok. Loki fejét már nem az ital mámora, hanem a vágyé borította el. Indulnia kellett volna, de egyre kevésbé akart. Ajkai a lány szájáról lassan a nyakára vándoroltak, Ygrid jólesőn nyögött fel, mikor a herceg forró lehelete végig perzselte a bőrét. Lokinak elég volt ez az apró engedély, combjainál fogva az ölére kapta a lányt, így lépte át vele a küszöböt.
Azon az éjjelen több gyönyört kapott a lánytól, mint addig és azóta bárkitől valaha. Az egész varázslatos volt, és megismételhetetlen. Sokszor és hosszan szerették egymást egészen hajnalig.

Ygrid ugyan tapasztalatlan volt a testi szerelemben, mégis szenvedélyes volt és végzetesen gyönyörű, de egy veszélyes tolvaj is egyben, aki elrabolta Loki szívét.

Asgard ifjabb hercegét nem csak a hajnal első sugarai ébresztették, hanem furcsa neszek is. Álmosan pillantott körbe a szürkületi homályban, ám mire mozgást észlelt már késő volt. Erős határozott mozdulattal sújtottak le a koponyájára, mitől nyomban eszméletét vesztette.

Két jó erőben lévő férfi cipelte ki őt a házból a legnagyobb csendben, hogy fel se ébresszék a lányt, akivel még bőven maradt elszámolni valójuk.
Lokit a sziklaszirthez vitték és az ájult ifjút a szakadékba hajították.