Bring Me Back to Life [Befejezett]

*********

Odin bosszús volt, amiért kisebbik fia elrejtette Dainsleif kardját, hogy testvére véletlenül se találhasson rá és mikor kiderült a huncutság, a király egyáltalán nem méltányolta a fiatalabb herceg viselkedését, aki talán még mindig úgy hitte, tette mindössze játékos csíny. Loki legalábbis túl kevés dolgot vett komolyan, ami a birodalmukat, és a népet illette. Egyáltalán nem foglalkoztatta az uralkodás ténye, holott a két testvér közül ő tűnt alkalmasabbnak a feladatra. Odin mégis úgy szerette volna, hogy Thor uralkodjék, amint elérkezik az idő. Idősebbik fiának erős szíve volt, míg a fiatalabbnak vágott az esze. Mindig is úgy képzelte, hogy Loki, bátyját jobb kézként fogja támogatni az uralkodásban.
Végül úgy döntött, épp itt az ideje, hogy az ifjabb herceg is gyakorolja jövőbeli feladatát.

A haditanácsban megegyezés született, hogy az Aesir istenek, és harcosok Thor vezetésével a Vanirok ellen vonulnak. A csata Vanaheimben néhány hónapja kezdődött meg, de idővel átterjedt Alfheimre és Niflheimre is, így az Asgardi csapatokat megosztotta a kiterjedt háború.

Odinnak meggyőződése volt, hogy a Högnivel még a háború kirobbanása előtt, egyetlen csatában végezhettek volna több Vanir istennel is, így elkerülhető lett volna a három világra kiterjedő háború. Ám Loki ténykedése okán, a fegyver még hónapokig rejtve maradt, így már nem volt lehetőségük csírájában elfojtani a Vanaheimiek lázongását.
Minek után a kard előkerült és ifjabb herceg felgyógyult a végzetesnek hitt sérüléséből Odin tanulságból és egyben büntetésként Lokinak ajándékozta Högnit, és kinevezte őt a Niflheimi csapatok parancsnokává.

Miután a király kiadta parancsát, Loki kezében a Högnivel távozott a trónteremből. Amint egyre távolabb ért apjától megszaporázta lépteit, ahogy szívében egymással viaskodtak az érzések, egészen a palota kilátójáig robogott. Gondolatai cikáztak, a háború, Asgard és Midgard között. Pontosan tudta mit jelent a rábízott feladat, hogy a háború most évekig is elhúzódhat, és apja száműzte őt egy olyan világba ahol vajmi kevés esélyük akadt a győzelemre. Oda dobja a vadaknak és ő boldoguljon, ahogy tud, csak mert haragszik rá, és mert Thor és atyja vágyják a hadakozást.
Az ifjú részben ezen okból maradt Midgardon. Elakarta kerülni a csatát, a vérengző háborút, ami a lehető legtávolabb áll személyétől.

A nap régen eltűnt a horizonton, így az eget most milliárdnyi csillag fénye ragyogta be. A távolban nyújtózkodó hegyek csúcsát az égen bordó, aranyszínben pompázó csillagfelhő színesítette, festői volt a látkép, ahogy Asgard aranyló épületei elterültek a herceg lába alatt. Ezerszer figyelte már e csodás látványt a hatalmas oszlopsoros folyosó végén lévő kiszögellésen állva. A szivárvány híd fényesen ragyogva futott végig a város szélétől a sötétlő tenger felett egészen a bifröstig, de hiába a lélegzetállító kilátás, Lokit most semmi nem tudta megnyugtatni.

A herceg markában szorongatta Högnit, a fegyver hatalmas, mégis jól kiegyensúlyozott darab volt. Az ifjú lepillantott a kardra. Ezt a halandó csúfságot tartotta felelősnek mindenért. Jó heccnek tartotta eltüntetni a kereső szemek elől a kardot, de hitte, hogy ezzel elkerülhető az is, hogy Thor fejvesztve rohanjon a lázadó Vanirok közé Vanaheimben. Remek tervnek tűnt, mégis kudarcba fulladt az egész. Most egy jóval kiterjedtebb, és veszélyesebb háborúba csöppentek. Lehunyva szemeit sóhajtott, ahogy pillanatok alatt végig pörgött benne minden gondolat. Talán mégis elkerülhetetlen volt mindez, hiszen atyja és bátyja is ezt akarták mindvégig. Ráadásul most ő is hagyta magát belerángatni ebbe az őrültségbe.

- Hadd gratuláljak.

Az ifjabb herceg szemei meglepetten nyíltak fel a mély hang hallatán. Háta mögé pillantott. Thor az egyik aranyló oszlopnak vetve hátát, a korláton ücsörgött. Loki nem is vette észre őt, annyira elmerült a gondolataiban.