Van kiút

11. rész

Előzmény: Teljesen elcsodálkoztam ezen a kérdésén, majd kapcsoltam, hogy ez a végtelenül kedves, fekete hajú, zöld szemű, irtó helyes srác várja a válaszomat.

-Nem... Köszönöm, megvagyok -ebben a pillanatban szerintem egy paradicsom is megirigyelte volna az arcom színét.
-Nekem nem úgy tűnik -nézett rám keserű mosollyal. -Szeretnéd elmondani? Ha nem, az sem gond, csak pszihológus szeretnék lenni, szóval szeretem meghallgatni az embereket -vakarta meg a fejét zavartan nevetve.
-Legyen, elmondom -bólogattam hevesen, visszatartott mosollyal. -Nem egy nagy dolog, csak az egyik osztálytársam nyilvánosan a földbe döngölt... Sértő dolgokat vágott a fejemhez, hogy egy ronda felesleg vagyok, és még sok mást. Eddig is csúfoltak, és ezzel most nem is lenne bajom, csak ez eléggé szíven szúrt, így, hogy ilyenné váltam, ráadásul anyu is meghalt -amint kimondtam, azzal a lendülettel gyorsan be is fogtam a szám. -Bocs, ezt nem akartam elmondani, csak kicsúszott... -magyarázkodtam hevesen.
-Nem, semmi gond nincsen, örülök, hogy elmondtad -simította meg a karomat szomorúan. -Részvétem az anyukád miatt. És figyelj, bár nem ismerlek, de szerintem rettentő erős lány vagy. Meg kell tanulnod kezelni a beszólásokat, el kell engedni a füled mellett. Igen, könnyű ezt mondani, de előbb-utóbb meg fogod szokni, és már egyáltalán nem érdekel majd téged, hogy valaki péládul fölöslegesnek nevezett. Illetve az én véleményem szerint, te így is nagyon szép vagy. Ne akarj megváltozni, vagy másoknak megfelelni, ha valaki megszeret, az önmagadért szeressen -nézett mélyen a szemembe. -Most pedig kapard föl a darabjaidat, menj vissza az osztályodba, és mutasd meg, milyen egy kemény csaj vagy! -ölelt át.
A döbbenettől egyszerűen mozdulni sem tudtam. Egy jó pasi azt mondta rám, pont rám, hogy szép vagyok, és aztán megölelt?! Te jó ég, ezt képtelen vagyok elhinni! Valahogy visszatért a jókedvem. Kicsit elfeledtette velem ez az idegen fiú az öngyilkos gondolataimat.
-Köszönöm... Ez nagyon sokat jelent nekem. Igazán jó pszihológus lennél -nevettem fel önfeledten, és végre úgy éreztem, mintha én is sétálhatnék, sőt, inkább repülhetnék.
-Te pedig simán elmehetnél egy terápiára, hogy segítsd a hozzád hasonlókat lelkileg. Jó lennél benne -adta a tanácsot.
-Jé, igazad van! Ez tényleg szuper ötlet! Köszönöm szépen! -vigyorogtam elpirulva. -Ha elég erős leszek hozzá, akkor talán megpróbálom.
-Nincs mit. Szívesen csevegnék még veled, de mostmár mennünk kéne, negyed órája becsöngettek -mutatott az órájára.
-Ó, bocsánat, basszus! -kiáltottam föl. -Észre sem vettem, hogy ennyire föltartottalak!
-Ugyan, semmi gond, szívesen beszélgetnék még többször is veled -nézett a szemembe mélyen.
-Én is... -rebegtem. -Na, menjünk, gyere! Engem nem szidnak le, de téged biztosan -kezdtem kiügyeskedni magamat a mosdóból.
-Segítek -jött mögém, majd tovább tolta a kerekesszékemet.
Egy teremhez mentünk, ami majdnem a WC előtt állt.
-Nekem itt van órám. Beköszönök, és megmondom, hogy elkísérlek téged a termedig, aztán visszajövök -nyitott volna be, de megállítottam.
-Ne, nem kell, köszönöm, valójában el tudok menni egyedül is -tiltakoztam, mire a fiú lazán legyintett.
-De én lovagias akarok lenni, ne állíts meg benne -kacagott föl karjait széttárva, majd benyitott.
Nem hallottam, hogy mit beszéltek, de értettem a nevemet néhányszor, és a tanár ordibálása is elég hangos volt. Alig telt el fél perc, a srác egy meglehetősen morcos, ősz hajú tanárral együtt lépett ki.
-Jól van, Kornél, menj, kísérd el, de nagyon igyekezz vissza! Örülök, hogy segítőkész vagy, viszont máskor ne az én órámon, légy szíves! Na, menj! -lökdöste a fiút, akit ezek szerint Kornélnak hívnak.
-Hát persze tanárnő -legyintett a srác unottan, mire az említett visszament a terembe.
-Annyira sajnálom... -kezdtem volna, de a fiú megállított.
-Ne tedd! Ez csak természetes -jelentette ki.
Egy darabig szótlanul tolta a székemet, aztán a termünkhöz értünk.
-Szóval Kornél vagy... -jegyeztem meg vigyorogva nézve rá.
-Bizony! -bólogatott hevesen.
-Hát, gondolom azt tudod, hogy engem meg Adélnak hívnak -nevettem, mire ő helyeselt.
-Akkor én most megyek -tárta szét karjait. -Még biztosan találkozunk! Szia! -köszönt el, én pedig küldtem felé egy mosolyt, majd bementem a terembe.

///Haliii!!! :) Remélem tetszett ez a rész, ha igen, akkor hagyj nyomot ;)
Köszönöm, ha elolvastad❤///