6. fejezet

5.2K 155 14
                                    


AVA

2.nap 6:03 Párizs, Hotel des Étoiles

Kopogásra ébredek. Jézusom, mennyi az idő? 6:03. Ici-picit elaludtam. Valószínűleg Mr. Brown kopogott, így nem nyitok ajtót. Szerencsére már este előkészítettem a mai ruhámat, és a bőröndömet sem pakoltam ki. Rögtön kipattanok az ágyból, és 10 perc múlva már kész is vagyok. Nem bajlódok sminkkel, meg ilyen hülyeségekkel. Végül is Mr. Brownnak pont nem akarok tetszeni. És úgyis csak ő fog látni. Na jó, meg ez a mesés szálloda, de valószínűleg úgyse fognak engem itt látni többet, szóval az sem érdekel, ha lenéznek.

Mr. Brown már a hallban vár. Nem jegyzi meg késésemet, rögtön a kijárat felé indul, nyomában egy alkalmazottal, aki a bőröndjét cipeli.

- Várjon, még ki kell fizetnem a szobámat - állítom meg gyorsan.

- Amiatt nem kell aggódnia, már elintéztem - legyint.

- Tessék? - sikítok fel. - Mennyibe került? - veszem elő a pénztárcámat.

Nekem nem kell senki segítsége. Főleg nem az övé.

- Hagyja - int le, de én nem hagyom annyiban.

Nyomában futva próbálom kiszedni belőle a szoba árát.

- Mr. Brown, mondja már el - loholok utána, de amíg odaérünk az autóhoz nem mond semmit.

Szó nélkül berakja a bőröndjeinket a csomagtartóba, majd udvariasan kinyitja előttem az ajtót. Nem tört volna le a kezem, ha én raktam volna be. Nem tetszik ez a kedvesség, de persze nem szólok semmit. Megvárom míg beül az autóba.

- Nem akarok senki adósa maradni - mondom szomorúan. - Kérem, mondja el, hadd fizessem ki - nézek rá kiskutya szemekkel.

- Rendben - bólint egy aprót.

El se hiszem, hogy beleegyezett. Tisztában vagyok vele, hogy kismillióba kerülhetett az a szoba. De kötelességem kifizetni. Ki nekem Mr. Brown, hogy az én számláimat állja?

- 1 $ volt - néz rám úgy, mintha megnyerte volna a csatát.

- Maga is tudja, hogy nem annyiba került - emelem fel a szemöldökömet.

- Miért gondolja, hogy drágább volt? Nem volt ott, nem tudhatja - rántja meg a vállát flegmán.

- Ne nézzen hülyének. Egy olcsó kis lebujban is drágább lenne - rakom keresztbe kezeimet mellem előtt.

- Rendben, akkor figyeljen - néz már mérgesen. - Nekem annyiba került az a szoba, mint magának 1 $. Egyáltalán nem vágott földhöz. Semmi szükség arra, hogy kifizesse. Tudom, hogy nem áll úgy anyagilag, hogy ezt megengedhesse magának, és az én ötletem volt, hogy ott szálljunk meg. Természetesen nem várom el magától, hogy kifizesse a szobát, amikor Ön meg sem akart szállni sehol. De ha már mindenképpen rendezni akarja a tartozását, akkor egy jelképes összeget kérek, 1 $-t - hadarja el egy szuszra.

Hát ez elképesztő. Nem fogja hagyni, hogy kifizessem. Megőrülök ettől a pasitól. Persze kedves tőle ez, meg minden, de akkor se segítsen nekem, ha én nem akarom.

- Megértettem - mondom durcásan. - Akkor itt az 1 $-ja - adom neki oda.

- Akkor indulhatunk végre? - sóhajt fel, én pedig bólintok.

Végig megyünk Párizs belvárosán. Még sosem láttam ilyen gyönyörű helyet. Az épületek kissé régimódiak, de árad belőlük az elegancia és a pompa. Eláll a szavam tőle, teljesen elvarázsol. Rá vagyok tapadva az ablakra. Nem tudok betelni a látvánnyal. Órákig tudnám nézegetni, de Mr. Brown akkorát fékez, hogy majdnem kirepülök a szélvédőn. Ijedten nézek a gyalogosra, aki ráérősen sétál át az úton. Ránézek a lámpánkra, és zöld. Ez megőrült? Meg akar halni? Éppen lehúznám az ablakot, hogy kikiabáljak neki, de Mr. Brown nem engedi.

Édes balszerencse ✅Where stories live. Discover now