Édes balszerencse ✅

9. fejezet

AVA

3.nap 22:42 Nürnberg, Germán Nemzeti Múzeum

Kicsit becsiccsentettem. Forog körülöttem a világ, de szerencsére nem vagyok rosszul. Az a pezsgő kezdésnek még nem volt rossz, de aztán a bálon is itattak Mr. Brown ismerősei. Mindenki mást hozott nekem, és egyértelműen nem tesz jót, ha keverem az alkoholt. Jack is itatott, de szerencsére ő csak finom koktélt hozott nekem. Egy kis iszogatás mellett, kellemesen elbeszélgettünk egymással.

- Kérsz egy koktélt? - jött oda hozzám Jack, kezében egy nagy pohárral.

- Persze - mosolyodtam el, és örömmel elfogadtam.

Akkor még kicsit zavarban éreztem magam, szükségem volt egy kis feszültségoldóra. Az alkohol mindig fellazít kicsit.

- Nagyon érdekes lánynak tartalak - jegyezte meg miközben leült mellém.

- Miért? - kérdeztem csodálkozva.

- Nickkel jöttél ide. Ez már válasz a kérdésedre - nevetett fel.

- Nem tudom mire célzol - húztam fel a szemöldökömet.

- Gyere, elmondom - állt fel, de nekem eszem ágában se volt követni.

Nem is ismertem ezt az alakot. Nem bíztam benne, mégis miért követném bárhova is?!

- Mégis hova?

- Van itt egy kis terem, ahol most biztosan nincs senki. Nem akarom, hogy bárki is hallja a beszélgetést. Nicket se akarom megzavarni azzal, hogy veled beszélgetek - tekintett sűrűn a színpad felé.

- Nem tudom Mr. Brownt miért zavarná, de oké, menjünk - álltam fel én is.

- Komolyan Mr. Brownnak hívod? - nevetett fel vidáman.

- Igen - mosolyodtam el én is. - Hiszen egy hatalmas vállalat vezetője, ki vagyok én, hogy letegezzem. Na meg idegesíti is, miért hagynám abba? - vigyorogtam.

- Bírlak - ragadott karon, és elvitt abba a terembe.

- Szóval, miért is különös, hogy itt vagyok? - álltam meg előtte, és karba tettem a kezemet.

- Nick még egyetlen nőnemű lényt se hozott magával ilyen eseményre. Te vagy az első, ezt én megtiszteltetésnek venném - kacsintott rám.

- De, hát ez hogyan lehetséges? - képedtem el látványosan.

- Egy nővel sem volt kapcsolatban eddig. Az éjszakákon kívül nem is foglalkozott a nőkkel - rántotta meg a vállát.

- Attól még én se vagyok különleges, higgy nekem. Nem azért hozott el, mert más lennék számára. Csupán együtt utazunk, így muszáj volt - legyintettem.

- Odáig van érted.

- Dehogy is - nevettem. - Csak tudja, hogy engem nem kaphat meg. A tiltott gyümölcsre fáj a foga - rántottam meg a vállamat, és lecsúszott a harmadik koktél is a torkomon.

Jack gondoskodott róla, hogy folyamatosan legyen utánpótlásom.

- Na menjünk mielőtt még Nick riasztaná a rendőrséget, hogy eltűntél.

- Menjünk - egyeztem bele.

- Lehet már kutatócsapatokkal kerestet - viccelődött.

- Ne nevettess már - csaptam vállára.

Ez az emlék már csak halvány fényként él elmémben a haza felé vezető úton. Ugyanazzal a limuzinnal megyünk, amivel jöttünk. Csak akkor még józan voltam és kimért. Most pedig elgyötrötten dőlök neki az üvegnek. Nehéz a fejem, muszáj neki támasztanom. Fáradt is vagyok már, szóval minden bajom van.