VISSZATEKINTÉS A MÚLTBA ᵇⁱⁿˢᵘⁿᵍ [✔]

157

A tábortűz estéjén mind a meghívottak, mind az elhívottak – legalábbis Jisung – az egész lényükben izgultak. Hiába, hogy kinézetileg készen állt a bulira, lelkileg egyáltalán nem érezte úgy magát, hogy képes lesz végigcsinálni.

Már órákkal ezelőtt lelépett Minho, Felix és Jeongin, hogy a buli helyszínét elfogadhatóvá varázsolják. Jisungot a nappalijában hagyták egyedül, a kanapén, a tudattal, miszerint tökéletes csali.

De mégis mire?

Nemsokkal később persze választ kapott, mikor ugyanis az idősebb megérkezett. Ő az, aki egyből ráharapott, még akkor is, ha csak jelképesen. Changbin először csak egy nyugodt estét szeretett volna, ahol jól érezhetik magukat. Együtt.

– Aztaku- – Changbin majdnem félrenyelt és megfulladt a saját nyálától, amint meglátta a rá várakozó fiatalt a kitárt ajtóban. – Mi- miért van rajtad ilyen ruha?

– Ez csak egy szakadt farmer? – kérdezett vissza Jisung felhúzott szemöldökkel értetlen fejet vágva. Hirtelen a lehető legkisebb méretűre zsugorodott a gyomra az idegtől. – Nem tetszik?

– Jézusom – köhögött Changbin erőltetetten, hogy bár nem tudott normálisan megszólalni, mégis adjon ki valamiféle hangot –, kibaszott jól nézel ki.

A sötét hajú háromszor is végigfuttata rajta a tekintetét. Jisung szokásához híven fekete szakadt nadrágot viselt, csak sokkal nagyobb szakadások voltak rajta, mint eddig bármelyik nadrágján. (Körülbelül akkorák voltak a szakadások, mintha nadrág sem lenne a lábain.) Felül a mellkasának egy fehér alapú random feliratos póló feszült, melyet egy "dizájner" övvel választott el az alsó résztől. Legfelülre egy türkiz bomber dzsekit húzott, mert bár tavasz vége volt, mégis esténként lehűlt a levegő.

– Te is jól nézel ki – vigyorgott rá Jisung, ahogy összeszedte a megmaradt erejét, melyet Changbin megjelenése vett el tőle. Felbárodottan füttyentett egyet, miközben végighúzta az ujját az idősebb kantárján. Changbin elképesztően festett a hosszában csíkos fekete-fehér kantáros nadrágban. Fura is lett volna, ha valami nem áll rajta ennyire, piszkosul jól.
Felül fehér inget viselt és egy fekete zakó nyugodott a vállán.

– Ne kezdd el – próbált gúnyolódni a világos hajúval, és arrébb lökte a kezét. Nem akarta, hogy Jisung beinduljon, mert akkor nem tudja leállítani a buli előtt. – Majd később, ígérem.

– Nem bírok várni – suttogta Jisung, majd az ajkára harapott, hogy visszafogja magát. Changbin csak kuncogva összekulcsolta az ujjaikat, és kivezette az autóig.

Jisung egész út alatt érezte, hogy az idősebb árgus szemekkel figyelte őt. Persze azon kívül, hogy néha-néha a szélvédőn keresztül az útra nézett, nehogy baj történjen.

A helyszínre érkezve egyből magukba szívták a füsttel keveredő oxigént. A kör közepén lévő láng mosolyt csalt az arcokra a vakító fényével és a kellemes hangulattal, amit teremtett.

Igaz, hogy a tábortűz nem volt az a hűdenagy máglya, amelyben egykor a boszorkákat égették porrá, mégis sokan gyűltek köré. Szerencsére csak olyanok tartózkodtak a helyszínen, akik mindkét fél számára ismerősek voltak.

Ezerfelé zene szólt, a többség jól érezte magát, Jisung azonban nem tudott választani a kipakolt italok közül. Végül megtalálta a számára jónak tűnő piát, és hátat fordított a pultnak, hogy nézhesse a tüzet.

Második pohár után megunta, és megkereste Changbint, aki Woojinnel beszélgetett.

– Szia, Jisung – mosolygott rá az idősebb kedvesen. Az ő kezében is hasonló pohár volt, s minden bizonnyal ugyanaz a folyadék is lötykölődött benne.