VISSZATEKINTÉS A MÚLTBA ᵇⁱⁿˢᵘⁿᵍ [✔]

119

Másnap Changbin frusztrálva, szomorkásan, szinte teljesen elveszve érezte magát. Sajnálta a történteket, sajnálta a tegnapit, és még jobban sajnálta a vele egy légtérben dolgozó fiút. Jisung látszólag semmit sem sejtett a múltjából, vele ellentétben Changbin tudott egyet s mást. Nem túl jó dolgokat.

A sötét hajú szeretett volna beszélni a dolgokról, de amint a sebes kezére pillantott, egyből beléragadtak a szavak. Nem kéne feltépni azt a szépen begyógyult sebet. Nem akarja bántani a fiatalt. Elég, hogy kisírt szemekkel ül egy irodában vele, és el kell viselnie, pedig biztos benne, hogy legszívesebben máshol lenne, jóval messzebb szerény személyétől.

Nem mintha ő lenne a veszély forrása. Arra éppenséggel ott van Chan, aki mindig, betegesen odavolt Jisungért.

Nagyon betegesen.

– Hyung, mi a fene történt a kezeddel? – kérdezte Jisung meglepődve, amikor az asztalhoz lépett. Megragadta az idősebb karját, ahogy elvette volna tőle a papírokat.

– Francba – sziszegte fájdalmasan. Az ökle a tegnapi ütésektől még mindig vöröslöttek a vértől, hiába mosta már le ezerszer. A sebek rondák voltak. Mélyek és frissek, akárcsak a törések a szívén. – Semmi nem történt, csak néhányszor megütöttem a falat... – nyöszörögte összeszorított fogakkal, miközben tűrte, ahogy a fiatal végigtapogatta az öklét.

– Hyung... engedd, hogy lekezeljem! – kérlelte Jisung a kezét szorítva, ami miatt Changbin összerándult a fájdalomtól.

– Dolgoznom kell! – válaszolta élesen, és megpróbálta kirántani a kezét Jisung szorításából, ami persze – szerencsétlenségére – nem jött össze.
Részben igazat mondott, de a nagyobb igazság az volt, hogy nem akarta, hogy Jisung közel kerüljön hozzá, valamint a fájdalmat sem tudná elviselni, amit a fertőtlenítő szer okozna.

– Rád fogok ülni – fenyegette a világos hajú halál komoly tekintettel, mire Changbin csak meghökkenve rázni kezdte a fejét.

– Jisung, komolyan- – szólt volna, mikor visszanyerte a hirtelen eltűnő hangját, de újból elakadtak valahol a szavai, hiszen Jisung az ölében kötött ki.

Changbin nagyot sóhajtott, nehogy a végén jelenetet rendezzen. Lehunyta a szemét, összeszorította az állkapcsát és hagyta, hogy a fiatal kisebb nagyobb fájdalmat okozva neki, elássa a sebeit.
Jisung valahonnan előkotorta az elsősegély dobozt, és remegő kézzel állt neki lekezelni az ökleit. A sötét hajú nem bírta tovább csukott szemmel, ígyhát felnyitotta a szemhéjait és átnézett a magasabb válla felett. Apró, teljesen ártatlan mosoly került az arcára, ahogy meglátta Jisung koncentráló arcát; hallotta a hümmögését.

Az idősebb szíve nem bírta, majdnem megállt a heves dobogások miatt, miközben összeszorított ajkakkal tűrte a csípő szert, amit az apró ujjak kentek rá. Nagyon csípte a fertőtlenítő szer, még egy apró könnycsepp is összegyűlt a szeme sarkában.

– Kész – mondta a világos hajú egy vigyor kíséretében, ahogy befejezte a törölgetést.

– Kösz... – suttogta Changbin gyengéden, teljesen elámulva az érzéstől. Évek óta nem törődött vele senki ennyire.

Mielőtt Jisung megmozdult volna, a karját a dereka köre fonta és magához húzta. A világos hajú háta a mellkasához préselődött, ő pedig el tudta bújtatni az arcát hátulról a vállában.

– Mi a baj, Changbin hyung? – kérdezte Jisung torkában dobogó szívvel. Megpróbált úgy fordulni, hogy lássa az idősebb arcát, de amint meglátta, megbánta az egész cselekedetét.

– Semmi. Csak- hiszen tudod, téged csodálatos érzés ölelgetni és- – kezdett bele, de elcsuklott a hangja. Szomorú tekintettel bámult az ölében csücsülő fiatalra, aki kisebb szívfájdalommal tekintett vissza rá.

– Sajnálom, hogy nem mondtam el – szólt Jisung hallkan, és félve nyúlt hozzá, hogy letörölje a könnyeit. – Nem gondoltam volna, hogy így fogsz reagálni – motyogta lehajtott fejjel.

– Nem- Ez nem azért van – suttogta Changbin összeszorított szemekkel –, én nagyon örülök. Azt akarom, hogy boldog légy.

Jisung úgy érezte, hogy a szíve kihagy egy ütemet, netán kettőt vagy többet. A mellkasa megtelt melegséggel, de egyben szomorúsággal is. Valamiért bűntudata volt, mintha valamit elrontott volna, de fogalma sem volt arról, hogy mi az.