Egy Modern Románc | Dancsó Péter

Ötödik

A nap erős sugarai vakítóan táncoltak a zöld gyepen, az ég a távolban türkizkék volt, s szinte majdnem beleolvadt a Balaton smaragd tükrébe. A szőlősök mögött meghúzódott a hatalmas, sötétzöld színekben pompázó dombság és rajta pár apró falu helyezkedett el, amit a barackfám árnyékában szélesvásznon figyelhettem egész nap.
Lelógattam a lábamat a vaskos ágról, amin feküdtem, majd megnyálaztam az ujjamat és lapoztam egyet a könyvben. Lassan a végéhez érek, de szerencsémre nem ő az egyedüli kötet, akit ki akarok végezni ezalatt a maradék kilenc nap alatt.
A távolban megláttam, ahogyan apa kilép a házból, majd a fészerből előrángatja a grillsütőnket.
Tekintetem furcsállóba torzult, majd becsuktam a könyvet és lemásztam a fáról. Mezítláb, egy fürdőruha felsőrészben és egy kurta, csíkos nadrágban sétáltam oda apához, mellkasomnak szorítottam a könyvemet. – Hát ez? – mutattam a kis berendezésre.
Apa szusszant egyet, s rám pillantott. Sötét homlokán apró izzadtságcseppek csillogtak, ében haja csapzottan meredezett feje tetején.
Biztosan letusolt ebben a nagy hőségben.
– Öreganyád áthívta a szomszédokat sütögetni – felelte unottan.
– Ó – az ütő is megállt bennem.
– Látom te sem örülsz neki – apa a barackfa árnyékába tolta a grillsütőt, hogy az ne forrósodjon fel a tűző napon.
– Tudod hogy állok a nyaralásokhoz...
– Este hétre jönnek át. Kérlek, öltözz fel, nem akarom, hogy rossz véleménnyel legyenek rólunk.
Azt hiszem, hogy azzal már elkéstünk.

***

A hintaágyon ringatóztam, miközben halkan dúdoltam az éppen szóló Paradise City számot. A nap lassan leereszkedett a festői horizonton, csodaszép narancsos árnyalatot kölcsönözve a tájnak. Reggel és napközben hőség volt, most viszont kellemesen meleg a levegő és egy apró szellő is felkelt, ami jól fog esni a grillhúsok mellé.
Nem vittem túlzásba az öltözködést, csupán egy piros, vintage virágmintás ruhát kaptam fel. Mezítláb voltam még mindig, úgy hintáztam a hintaágyban, magam mellett Fenrissal, aki halkan szuszogva figyelte, ahogyan apa és anya kihozzák az asztalt és a szövet napozóágyakat. Szegény kutyus ebben a dögmelegben végigalussza az egész napot, mert miattam még egyszer sem tudtunk lemenni a strandra.
Na, de majd holnap!
Akkor már remélhetőleg nem lesz kínos kimászni a vízből.
Apa ismét elindította a Paradise City-t, s mosolyogva rám pillantott. Tudta, hogy ez a kedvenc Guns N' Roses számom és imádom ilyenkor hallgatni.
Feltűztem jobb oldalamon a hajamat, a maradékot pedig balomra simítottam. A szőke zuhatag bőven a mellem alá ért, amire én világ életemben büszke voltam és vidáman libbentettem jobbra-balra.
Fenris felkapta mellettem a fejét és a terasz felé pillantott, ahol most három alak jelent meg. Peti, a barátnője és mellettük mama. A lány kezében valami apró, barna lény ficergett, amit Fenris egyből észrevett, majd hangos ugatásba kezdett és felugrott mellőlem.
– Fenris! – rivalltam rá, miközben közeledtek az alakok. A szívem felgyorsult, amikor megláttam Petit és akaratlanul is a tegnapi napra gondoltam. Furcsa volt, ahogyan közel állt hozzám és ahogyan kiejtette a nevemet...
Bár, ezt csak bebeszélem magamnak. Jóképű férfi és lassan kezd megolvadni az utálatom jeges burka.
A háromfős karaván odaért hozzánk, de a kedves, elszánt pillantások a semleges arcommal találkoztak, ahogyan szorongattam Fenris nyakörvét, nehogy felugorjon és nekirontson Peti csajának és a kezében nyafogó csivavájának.
Nem egy vérengző vadorzó, csak szereti megszagolni az idegen kutyákat és az sem tartja vissza, ha az egy vékony, alacsony lány kezében üldögél nyugodtan. – El ne engedd! – rivallt rám mama – Rossz Fenris!
Grimaszoltam egyet, majd morcosan a kutyára pillantottam, ő pedig egyből megértette, hogy ha megmozdul, vagy fel mer ugrani a lányra, kitépem a szívét.
Felkeltem a hintaágyról, majd odasétáltam a szerelmespárhoz. – Sziasztok – köszöntöttem őket kedvesen, s mikor Petire pillantottam, ő egyből megértette, hogy legszívesebben a hátam közepére kívánnám őket és úgy ugranék hátast egy rakat kaktuszba.
– Mi már találkoztunk – köszörülte meg torkát, s lenyelt egy biztos gúnyt – ő itt a barátnőm, Hanga – mutatott a lányra, aki szabad kezét nyújtotta nekem – Hanga, ő itt Zafira.
Bólintottam, majd elvigyorodtam keserűen. – Látom bírod a patkányokat.
– Ő itt Totó – megmozgatta a kutyust az ölében – szép nagy medvéd van – bökött fejével a hintaágyon feszítő Fenrisre .
– Ötéves, pedigrés husky kan – elmosolyodtam, az a mosoly viszont megjátszott volt.
Ezt pedig Dancsó is jól tudta, aki egészvégig rám-rámpillantott.
A vállamon egy erős kéz pihent meg. – Szervusztok – apa elmosolyodott bajusza alatt, s kezet nyújtott először Petinek, majd Hangának. – Pálffy Árpád.
– Dancsó Péter.
– Németh Hanga – fogadták mindketten az erős kézszorítást, s ekkor Peti pillantása ismét rám terelődött.
– Te vagy az a hapsi, aki indulni akart a budapesti főpolgármesteri választáson?
– Apa, kérlek – összefontam mellkasom előtt a kezemet – ha a közelben vagyok, ne politizálj – sarkon fordultam, majd Fenris mellé ültem a hintaágyra.
– Úgy gondoltam, hogyha az országot tudja egy ilyen párt irányítani, akkor én is esélyes vagyok a főpolgármesteri címre – felelte Peti, majd elmosolyodott.
Én egy dühös tekintettel ajándékoztam meg.
– Sziasztok – anya beletörölte a fehér, matyóhímzéses kötényébe a kezét, majd kezet fogott a két fiatallal – Pállfyné Kata vagyok, de tegezzetek nyugodtan.
– Szia – fogott kezet vele Hanga.
– Szia – folytatta Peti is, majd lopva rám pillantott.
– Sziszi, fogd meg az Fenrist! – rikácsolta mama, miközben kisietett egy tál salátával a házból – Hanga, tedd csak le a kutyát.
Nem fogtam meg a kutyát, hanem megvártam, amíg Hanga lerakja a kis nyeszlett dögöt, majd egy megengedőt csettintettem, s ekkor Fenris odarohant a viháncoló csivavához. Elkezdték szaglászni egymást, majd kicsivel később összebarátkoztak és vidáman játszottak az udvarban körülöttünk.