Egy Modern Románc | Dancsó Péter

Első

– Siess már Zafira! – Édesanyám hangja villámlásként hasított át a házunk hajnali csendéletén, s engem a mosdóban ért el. Tanácstalanul, mérgesen gubbasztottam az árnyékszéken, miközben azon tanakodtam, hogy miért kell velem kitolnia a természetnek.
A mindenem a víz és pont akkor, amikor mennénk nyaralni, pont akkor kell megjönnie, hogy még véletlenül se tudjak fürödni az első héten. Bár, számíthattam volna rá, de nem tettem. Már csak azt remélem, hogy a második hétre nem romlik el az idő és tudok majd én is strandolni normálisan annyit, amennyit szeretnék a kellemes augusztusi forróságban.
Felöltöztem a fehér, egyszerű, lenge ruhámba, majd lelibegtem mezítláb a nappaliba, ahol már vártak a szüleim és Fenris.
A szürke Husky vidáman ugrált körbe, s odarohant a szüleimhez kétszer is, majd hozzám. Anya nem szívleli Fenrist, ő pedig ezt tudja is nagyon jól, ezért gyakran tesz neki keresztbe és lopkodja el a cuccait. – Egy kocsival megyünk? – elsuhantam a szüleim mellett, s felkaptam egy fehér papucsot, mivel kinn már most legalább huszonöt fok volt és ennél csak melegebbre számíthattunk ma.
– A Porschével – Apa már az ajtóban állt, s menetre készen intett magához. Masszív, pocakos alakján egy fehér ing és egy farmer térdnadrág feszült, sötétbarna betyáros bajusza elrejtette mosolyát, szeme égszínkék volt, akárcsak a sajátom, tőle örököltem. Végigsimított erős kezével rövid haján, s magához intett. A bőre egészen kreol volt, amiből nekem csak egy kicsi jutott sajnos, javarészt anya világos bőrét és a szőke haját örököltem.
Bár, én kicsit sötétebb szőke voltam anyánál, aki természetes módon teljesen tejfölszőke kiskora óta. – Fenris, no! – Intett mosolyogva az eb felé, aki kirohant mellette, s becélozta a Porsche hátsó ülésére vezető nyitott ajtót. – Öreganyád nem fog örülni a kutyának – mutatott az állatra, miközben mellé sétáltam.
– Tudom – bólogattam – eddig sem tette ki, amúgy is, elvan velem a hátsó kertben.
– Csak ha szétszedi a szivacsot a hintaágyon, vagy kiássa a szőlőtőkéket – morogta anya, s beszállt a kocsiba.
Hú! Foghatná az ember a menopauzára, de sajnos egész életében ilyen morgolódó volt. Legalábbis, amióta én ismerem. Előtte lehúzott huszonöt évet, úgyhogy lehet, akkor kedvesebb volt. – Nem is értem, Árpád, hogy miért vettünk a lányunknak egy kutyát! – Anya még az autóban is folytatta a zsörtölődést, amit én egy szemforgatással díjaztam, s átkaroltam Fenris nyakát.
Még gyorsan útbaejtettük az egyik benzinkutat, majd megkezdtük a kétórás utat a magyar tengerhez. 

Már alig vártam, hogy megérkezzünk Badacsonyba az apai nagymamámhoz. Balatoni gyökerekkel rendelkezik a család, de én már Székesfehérváron születtem, majd onnan költöztünk Budapestre, amikor tíz éves voltam.
Kiskorom óta szívesen jártam a nagyihoz és ez a szenvedélyem még huszonegy évesen sem enyhült. A ház, ahol nagymama lakik, fenn van a hegyen, a kertje egyenesen a Balatonra néz és tartozik hozzá egy kisebb szőlős is, amit a hátsókertből tudunk megközelíteni. Régen a nagypapámnak borászata volt, de mióta szegény elhunyt, Isten nyugasztalja, mama egymaga próbálja ellátni a szőlőst, egy pár napszámos és a szomszédunk segítségével. Igaz, hogy már közel sincs annyi bor belőle, mint régen, de még azért megy a biznisz.
Minden évben meglátogatjuk ünnepekkor, a születésnapomat is gyakran itt tartjuk lenn és karácsonyozni is itt szoktunk.
Egyszóval, otthon érzem magamat mamánál és szívesen járok le hozzá.

***

A nap már kellemesen felmelegítette az utca aszfaltját, amikor kiszálltunk a ház előtt. Hunyorogva pillantottam végig a fehér falú, emeletes házra, amely bejáratához rózsalugas vezetett, a bejárat mellett pedig kicsivel arrébb lassan felnyílt a ház alatti garázs kapuja.
Ötvenhetes ház, de nemrég felújítottuk és azóta már van távirányítós kapu és garázsajtó is. Apa beállt az udvarra, mi pedig besétáltunk mögötte. A ház árnyékába lépve az aszfalt forrósága enyhült, de a betonjárda még mindig melegnek bizonyult.
A fekete kovácsoltvas kapu becsukódott, s ekkor apa kiengedte a hátsó ülésről Fenrist. A bestia csaholva ugrott ki és körbeszaglászta az előkertet, megjelölte a rózsalugast és önfeledten támaszkodott mellső lábaival a kerítésre, s onnan figyelte az utcán elsuhanó turistaautókat és a túrázó idegeneket.
– Édeseim! – A rózsalugas takarásából kikanyarodott mama, hátraigazította daueroltatott barna haját, s megigazította a lenge tojássárga ruháját.
– Mama! – odafutottam hozzá, s átöleltem.
– Elizabet, de nagyot nőttél! – nevetett, miközben játékosan megcsípte karomat. Eltávolodtunk egymástól, majd lopottan mögém pillantott. – Hát a barátodat hol hagytad?
Egy pillanatra összezavarodtam. – Sehol? – Fogalmam sem volt, hogy mit kellene erre reagálnom, így csak ezt tudtam kinyögni.
Mama legyintett egyet. – Pedig igazán szerezhetnél már egy férjet, különben úgy végzed, mint a nagynénéd!
– Jó nekem Fenris – csettintettem, mire a kutyus odarohant és mamára kapaszkodva kezdett el csaholni.
– Na eredj innen te sátánfajzat! – Mami dühösen legyintett, mire a kutya leugrott róla és elrohant a hátsókertbe vezető úton, ahova egy autóval is be lehet menni. – Gyertek beljebb! Jaj, Katikám, add csak azt ide! – Mama odasietett anyához, s elvette tőle a kezében szorongatott strandtáskát. – Árpikám, hozd be ide!
Beléptünk a házba, s a már jól megszokott tájkép köszöntött. A bejárati ajtó mellett vezetett fel egy lépcső, ahol volt két hálószoba és egy fürdő, velem szemben a ház másik fala teljesen üveg volt, s a teraszra nyílt egy nagy üvegajtó, ami egyenesen a hátsó kertre és a Balatonra nézett. A földszinten tikkasztó hőség volt, ami főképp azért lehetett, mert mama éppen valamiféle sütit sütött. Ezt onnan következtettem ki, hogy amikor elsétáltam a kanapé mellett, amely a jobb kézre eső falra volt tolva két ajtó közé, megláttam, hogy a konyhapult meg volt buggyantva hozzávalókkal.
Mélyen a levegőbe szippantottam, s mosolyogva akceptáltam, hogy éppen almáspitét süt. A jellegzetes fahéjillat belengte az egész helységet, amelyet mosolyogva szeltem át, s lerúgva magamról a papucsaimat ültem le a fekete szófára. Elterültem rajta, amikor mama kilépett a ganghoz közeli ajtón. Az volt az ő szobája, a felső emeletet csak akkor használta, ha mi jöttünk hozzá. – Képzeld Lizám – ült le mellém, szoknyáját elegánsan feneke alá simította – a szomszéd Jóska keresztfia jött ide nyaralni – bökött a szomszéd telek irányába – olyan helyes, hogy azt már büntetni kellene.
– Mama – szusszantam – hagyj az ilyenekkel!
– Nagyon fess fiatalember – bólogatott mosolyogva – még köszönt is reggel, amikor megérkeztek. Azt mondta Jóska bátyád, hogy diplomás és valami sztár, vagy mi.
Unottan bólogattam. Úgy tettettem, mintha érdekelne a dolog, de legszívesebben csak felkeltem volna és megnéztem volna, hogy kész van-e már az almáspite. – Menj és nézd meg magadnak! – bökött az ajtó felé – Csengess át és kérd el a locsolófejet!
– Kész van már az az almáspite? – felkeltem nagyi mellől, s a szemben álló falon elhelyezkedő konyhapulthoz léptem. Felkaptam egy vastag konyharuhát és lenyitottam a sütő ajtaját, majd leellenőriztem a süti állagát.
– No, nem is érdekel a szomszéd?
– Sajnos még nem – én ekkor az almáspitére gondoltam. Mamára néztem, aki reménykedő pillantást intézett felém. – Ne játszd a kerítőt, kérlek!
– Édes kisunokám, amióta szakítottál azzal a féreggel, nem engedsz magadhoz közel senkit.
– Mama, éppen karriert építek – ledobtam a konyharuhát a pultra, s ekkor megérkeztek anyáék is.
Lerobogtak kézenfogva a lépcsőn, majd apa kérdőn rám pillantott. – Miről folyik a diskurálás?
– Az almáspitéről – megelőztem mamát, ugyanis ő gondtalanul elmondaná apának, hogy a szomszéd fiúról tárgyaltunk. Ő viszont nem szereti, ha férfiak legyeskednek körülöttem és képes lenne elüldözni a srácot még a szomszéd telkéről is, ha csak rám mer nézni.
– Azt csinálsz? – pillantott mamára, aki bólintott diadalittasan – Mi most megyünk a partra, nem jössz Zazi? – intett apa felém.
Ingattam fejemet. – Nem alkalmas a strandolás és nem akarom azzal fájdítani a szívemet, hogy ott üljek és áztassam a lábamat.
– Felnőtt nő vagy, te tudod! – vont vállat anya – Estefelé érkezünk!
Azzal kilibbentek az ajtón teljes strandfelszereléssel.
– Eliza, én átmegyek most Julika nénihez a Fogadóba – mama a vállamra tette kezét – vigyázz a házra és szólj rá Fenrisra, ha szökni akar megint a szomszédhoz. Jóska bátyád szereti, de nem tudom, hogy a keresztfia hogyan viszonyul az állatokhoz.