Újra élt történet

10 év után újra

Leo szemszöge:

- Amanda gyerekei- jelenti ki Marinette

- Hogy, mi?- akadok ki hangosan. Remek Leo most már tudják, hogy szereted.

- Baj van?- kérdezi Daniel aggódva.

- Ja semmi- ekkor kopognak az ajtón. Csak ne Ami legyen.

- Sziasztok!- rohan be a lakásba egy lány mosolyogva.

- Hali- köszön egy srác is, utána meg a felnőtt Amanda.

- Sziasztok!- köszön majd mikor meglát teljesen lefagy.

- Amanda emlékszel még Leora?- kérdezi Adrien a lánytól, mire ő elvörösödik.

- Igen, szia Leo- köszön vigyorogva.

- Sz...sz...szia- nyögöm ki végül.

- Te dadogsz?- kérdezi Maddie.

- Nem!- szabadkozok egyből Ami pedig neki áll kuncogni.- Köszi- nézek gúnyosan a lányra.

- Bocsi, csak azon nevetek, hogy semmit nem változtál- kuncog továbbra is.- Hol van Daniel és Andreas?

- Bakker, tényleg!- eszmél fel Marinette is.

- De félősek vagytok- mondja Annabella- fel mentek a szobába.

De pimasz ez a lány, komolyan. Hihetetlen, hogy Aminak ilyen lett a lánya. Bár 12 éves tehát lehet most kezdődik nála a tinédzserkor.

- Gyerekek ebéd- zökkent vissza Adrien hangja a valóságba.

- Oké megyünk!- érkezik a válasz.

- Siessetek!- noszogatja tovább a gyerekeket.

- Megyünk már! Hogy milyen türelmetlenek.- mondja Annabella.

- Annabella, ne légy szemtelen a felnőttekkel!- szólók rá hirtelen felindulásból.

- Te nem szólhatsz rám nem vagy az apám! 

Amanda szemszöge:

  - Te nem szólhatsz rám nem vagy az apám!- az előbbi korty vizet majdnem kiköptem a lányom kijelentése után.

- Jól vagy?- kérdezi Leo ijedten.

- Persze, csak félre nyeltem. Ja és kislányom hallgathatnál Leora- szólók rá erő teljes hangon.

- Rendben anyu- mondja teljes megbánással a hangjában.

- Na gyertek ebédelni- szól nekünk az unokatesóm.

- Egy pillanat megyek csak megkeresem a telefonom, mert elfelejtettem a főnökömnek szólni, hogy nem leszek- el is indultam az emeletre, de a lépcső fordulóba valaki vissza rántott.

Leo szemszöge:

Mikor a lány, ó miket is beszélek a nő elindult fölfele én utána eredtem. A lépcső fordulóba értem utol, elkaptam a karját és visszarántottam.

- Amanda, mi volt az a fuldoklásod a konyhába?

- Semmi, ugyan mi lett volna?- beszél össze vissza idegességében.

- Aha persze- mondom gúnyosan.

- Jó tényleg, de nem lényeges mi bajom volt.

- Már jól vagy?

- Igen vagyis nem- fel sóhajt majd folytatja- nem tudom Leo érted? Gondolom nem. Születésük óta egyedül nevelem Annabellát és Andreast  és ők  azt se tudják ki az apjuk.

- Nem tudják?- lepődök meg ezen- De az apjuk hova tűnt?

- Mondjuk úgy nem is tud róla, hogy apa- mosolyog kicsit furán. Na Ami lett volna az utolsó lány akiről gondoltam volna, hogy így tesz.Elindul fölfele, én elkapom a karját és vissza akarom rántani mire ő megcsúszik. Még időben elkapom, viszont nem tudom magam vissza fogni. Megcsókoltam! Mikor elengedem Lekever egyet nekem és föl vágtat a lépcsőn...........

Szióka Timi:)