Our Deviant Life: We are not church burners...! (ÁTÍRÁS ALATT)

8.FEJEZET: Rokonok

-Jól vagytok?-kérdezte Mike, miközben lassított és félrehúzott valahová.
-Gyertek ki onnan.- bátorított, miközben aggódóan járatta szemeit az ülés és közöttünk. Richie megindult kifelé az ülések alól. Felnyúlt bal kézzel, majd megundorodva vissza rántotta.
-Fúj! Mi ez?!-kérdezte ijedten.
-Gyere öcsi. Nem esz meg.-mondta Mike szelíden és kiszállt az autóból. Richie bátortalanul kimászott, majd én is követtem.
A látvány, ami fogadott, attól majdnem meghasadt a szívem, bár az elején rettenetesen megijedtem. "Csak ne kezdj el sírni!"-bíztattam magam, miközben a földön lévő üvegszilánkokat rugdostam, hogy ne kelljen azt néznem ami az üléseken hevert. Ez a nap teljesen kiakasztott. Legszívesebben zokogva feküdtem volna le akárhová, ahová csak tehettem volna. "Csak egy álom... egy rossz álom. Ez nem igaz. Ez nem igaz..."- ismételgettem magamban a szemeimet lehunyva. Azt reméltem, hogy ha kinyitom akkor felébredek és nem leszek itt. De ugyanazzal a szörnyű látvánnyal kellett szembe néznem mint az előtt. "Ez nem álom... Sajnos nem."-csíptem magamba majd megpróbáltam összeszedni magam.
Egy fekete, hosszú hajú srác volt végig fektetve az üléseken. Oldallánccal az oldalán, tüskés karkötővel mindkét kezén. Fekete, felvarrósokkal tele tűzdelt dzsekivel és térdig érő acélbetétes bakanccsal. Az arca és a jobb karja tele volt üvegszilánkokkal, melyek felhasították a bőrét. A fehér pólója vöröslött a vértől. Nem láttam még ezelőtt, de hirtelen úgy éreztem mintha ezer éve ismerném. Annyira megsajnáltam, hogy majdnem megteltek könnyel a szemeim. Kötelességemnek éreztem, hogy megbosszuljam ami vele történt és segítsek rajta.
-Él még?-néztem Mikera ijedten, miközben realizáltam, hogy egy parkolóban vagyunk, még mindig valahol a város kevésbé biztonságos részén.
-Igen... de nagyon beverhette a fejét. Muszáj elvigyük kórházba. Minél hamarabb.-válaszolta aggódóan a furgon törött ablakán át, én meg helyeslően bólintottam.
-A sebeit is le kell fertőtleníteni, nehogy elfertőződjön.-mutatott egy mély vágásra, majd hátrébb lépett a kocsitól. Ezt követően figyeltem ahogy körbe járja a járgányát. Szőrnyülködve bámulta az autón ütött minden karcolást, tójpadást, törést, melyeket Francis okozott a feszítővassal. "Muszáj fizetnünk valamennyit..."-gondoltam és a zsebeimben kezdtem kutatni a pénztárcám után. Sajnáltam Mikeot. Folyton csak az a gondolat járt a fejemben, hogy "Mi lett volna ha...". És arra jutottam, hogy valószínűleg én tehetek mindarról, ami most Mikeal történt. "Én kevertem bele mindenkit..."
Mike csüggedten csóválta a fejét, miközben végig húzta a kezét az autó oldalán. Tétován elfordult a járműtől, és a távolba meredt. A lerobbant házak között figyelt valamit.
-Hé, haver! Melyik a kedvenc bandád?-hallottam a következő pillanatban Ritchie száját.
-Te kihez beszélsz?-kérdeztem oda sem tekintve.
-Hozzá! Felkelt! Felébredt!-újongott Ritchie. Valóban. A srác bizonytalanul felült és értetlenül tekintet hol rám, hol Ritchiere.
-Melyik a kedvenc bandád?-kérdezte Ritchie újra. "Mekkora egy paraszt..."-gondoltam, de nem csodálkoztam. Ritchie mindigis ilyen volt.
-Hagyd békén Ritchie! Nem látod, hogy azt sem tudja melyik világon van?-szóltam rá, miközben közelebb mentem a sráchoz. Ritchie duzzogva elfordult. "Óvodás..."
-Jól vagy, haver? Rory a neved, igaz?-kérdeztem tőle aggódóan.
-Mit akartok tőlem?-kérdezett vissza zavartan, a karját nézve és felszisszent, ahogy kihúzott egy szilánkot a roncsolódott izomból.
-Csak segíteni szeretnénk.-mondtam.
-Francis műve. Ő adta nekik! Ők tették! Minden az ő művük! Én én... nem akartam. Nem akartam hagyni...-zagyválta lesütve a szemeit.
-Haver. Nem érdekelnek a drogos ügyeitek.-mondta Ritchie felvágósan, miközben neki támaszkodott a furgon belső oldalának. "Határozottan meggyőző és menő."-gondoltam elkuncogva magam.
-Már... azt hittem. De nem is ismertek. Miért vagytok ilyen kedvesek?-kérdezte fennébb ülve gyanakvóan és láttam ahogy lassan a kilincs után nyúl és rá helyezi a kezét.
-Metalheadnek metalhead a rokona. Kevesen vagyunk. Tartsunk össze és védjük meg egymást, ha szükséges.-mondtam felbuzdúlva. "Bassza meg de nyálas volt..."-vágtam a fejemhez a következő pillanatban.
-Hektor. Ez csöpögősre sikeredett.-jegyezte meg Ritchie közömbösen, miközben elővett egy új zsebkendőt és át törölte vele a vizes haját, majd egy másikat a sebére tett. Roryra néztem. Küszködött azzal, hogy vissza tartsa a nevetést, de a következő pillanatban elkomolyodott.
-Nem lehetek itt. Nem akarok bajt hozni rátok.-mondta csalódottan és neki állt kinyitni az ajtót.
-Nem hozol ránk bajt.-próbáltam nyugtatni. "Mi ez a nyálas viselkedés...?"-csodálkoztam magamon és úgy éreztem hogy nem találom ebben a pillanatban önmagamat.
-Hát ja. Mégis milyen bajt hozhatnál ránk?-kérdezte Ritchie, újra felvéve a menő hanghordozást.
-Bassza meg! Hektor! Kössétek be magatokat!-hallatszott Mike ijedt hangja kintről a következő pillanatban.
-Hát ez...! Ez történhet! Engedjetek! El kell mennem! Én kellek nekik!-akadt ki a srác miután kinézett a törött ablakon. Egy fekete Hammer száguldott felénk a parkoló repedezett betonján, iszonyatosan gyors tempóban. A kormánynál Francis ült vérben forgó szemekkel és egy pisztollyal a kezében. "Honnan van ezeknek erre pénze?"-merült fel bennem a létfontosságú kérdés.
-Mégis hová mennél? A haverod most baszta a fejedet egy autóhoz! Még ki tudja mit művel? -mondta Ritchie, izgatottan.
-Azt hiszed, hogy kiszálsz, ő meg kiugrik a terepjáróból, a nyakadba szökik és megpuszilgat? Mert szerintem kurvára nem ez lesz! Szétloccsantja az agyadat! Vagy ami még rosszabbb... elvisz egy Bring Me the Horizon koncertre!-érvelt Ritchie, miközben Roryt a vállától fogva rázta, a drámaibb hatás érdekében.
-Hidd el, az nagyon nem jó.-helyeseltem az állítást.
-Nem hagyhatjuk, hogy meghalj!-mondtuk kórusban Ritchievel és felnevettünk. "Tizenegy év az tizenegy év..."
-Ez már nekik árulásnak számít.-közöltem a tényt miközben az éppen döntésre képtelen srácot figyeltem és reméltem hogy minket választ a másikok helyett.
-A duma később is ráér! Tegyétek amit mondok! Most!-pánikolt Mike, behuppanva az ülésre.
-Jó. Meggyőztél, Ritchie.-mondta Rory szomorúan. "Én hol maradok?"-tettem fel magamban a kérdést és kissé sértődötten Ritchiere néztem aki csak vállat vont és szembe nevetett.
-De tegyük amit mond!-utasított ő is az öv után nyúlva. Mindhárman helyet foglaltunk az üléseken, néhány másodpercen belül. Én középen, Ritchie jobb oldalon és az újdonsült barátunk Mike mögött. Idegbeteg módjára téptük magunkra az öveket, Ritchie meg annyira fuzsitolt, miközben próbálta bekötni magát, hogy orrba vert. Egy pillanatra megállt, de bocsánatkérés helyett szembe nevetett.
-Háh! Szerencsétlen!-röhögött, majd egy határozott mozdulattal becsatolta magát. Mike minden erejével azon volt, hogy a beledugja a kulcsot a kontaktba, ami nem ment túl egyszerűen. Az idegességtől reszketett a keze és az arcán izzadság cseppek kezdtek gyöngyözni, miközben a hammer már vészesen közel járt. Gyomoridegem volt és egész testemben reszkettem. Úgy éreztem, hogy ha nem igyekszik, én fogom beindítani azt a rohadt autót és elvezetni, annak ellenére, hogy nincs jogosítványom. Egy pár sikertelen próbálkozás után, kiesett a kulcs a kezéből, amitől nagyon felhúzta magát és engem is egyre jobban kihozott a béke tűrésből. Ritchie is reszketett az idegességtől és Mikeal egyetemben folyton káromkodott meg persze piszkált engem.
-Bassza meg! A rohadt életbe!-ismételgette Mike egyre jobban kiakadva miközben a pedálok között kereste a leesett kulcsokat.
Ritchie kétségbe esetten járatta a szemeit Mike és az ablak között, miközben kutya módjára lihegett az ijedségtől. A szívem a torkomban vert. A fekete Hammer vészesen közel járt a furgon bal oldalához. Rory közelebb húzodott, hogy távolabb legyen az ajtótól. Már csak pár méter hiányzott attól, hogy belénk csapódjon, de hangosan felbőgött a furgon öreg motra és még időben sikerült kitérnünk a másik autó elől. Rory megkönnyebbülten felsóhajtott és vissza ment a helyére. De az egésznek korántsem volt vége.
-Gáz! Gáz! Gáz!-kiáltozta Ritchie az előtte lévő ülést verve, kikelve önmagából. A Hammer csikorogva fordult menet irányba. Hallottam ahogy felpattannak a kövek a terepjáró pergő kerekei alól. Fémes hangot kiadva csapódtak az autó monstrum aljának "Autós üldözés? Tisztára mint egy rossz akció film!"
Mike káromkodva tekerte a kormányt és megpróbált kitérni a fekete terepjáró útjából, de a furgon motra lefulladt és Hammer nagy erővel a furgon hátuljába csapódott, eltolva azt egy pár métert előre.
-A kurva anyádat! -káromkodott Mike, a dudát nyomkodva, majd újra nekiállt beindítani az autót, miközben bal kézzel letörőlte az izzadt homlokát.
-Te vén csot-ro-gány!-szidta szótagolva az autót, ami továbbra sem indult.
-Gyerünk már!-akadt ki Ritchie és gondolkodás nélkül belém ütött.
-Te idióta!-ugrottam neki és elkezdtem verni az oldalát.
-Szálj le rólam te poser!-sértegetett miközben próbált fél kézzel lelökni magáról.
-Ki a poser? Ki is hallgat Nickelbacket és Ghostot?-vágtam vissza továbbra is az oldalát püfőlve, miközben meghallottam messzebről valami ajtó nyitódás szerű hangot.
-Csak a húgom miatt! Ő szereti! Hagyj már békén!-mondta magát védve, miközben felhúzta a térdeit, hogy kisebb felületen tudjam ütni.
-Nincs is testvéred! Ezzel nem versz át! Tizenegy éve ismerlek!-akadtam ki.
-Elég legyen már a cica bunyóból!- próbált csillapítani minket Rory egy idő után és megpróbált elhúzni Ritchietől.
-Mi vagy te? Tíz éves, hogy ilyen kifejezéseket használsz?-szökött neki Ritchie, rajtam átnyúlva én meg a hátát kezdtem el ököllel verni. Iszonyatosan nagy hangzavar kerekedett az autó hátsó felében. Csak úgy repkedtek a káromkodások, és megállás nélkül ütöttük egymást, de nem túl erősen. A végén már aféle játékba torkollott az egész. "Mint az óvodások..."
-Basszátok meg! Így nem tudok koncentrálni! Ez egy kurva komoly helyzet! Ne csináljatok belőle játékot ti ti... nem tudom mik! Fejezzétek be!-szólt ránk Mike erélyesen, nem túl barátságos hangnemben, amire mi mindhárman meghunyászkodva ültünk vissza normálisan az ülésekre. Nem értettem, hogy miért csináltuk ezt. Nem tudtam körülírni ami lezajlott bennem ez a pár perc alatt. Mintha meglettünk volna zavarodva. Képtelen voltam tisztán gondolkodni. Soha nem voltam még ilyen helyzetben és fogalmam sem volt, hogy hogyan kéne viselkednem és mit kéne csinálnom. Ritchiék is valószínűleg így voltak. Csak azt kívántam, hogy vége legyen. Hogy kiszabaduljak ebből a rémálomból...

- Houston v-van egy kis problémánk!-mutatott Ritchie ki a néhai ablakon, miközben kitartóan engem bökdösött.
-Bassza meg! Tényleg!-akadtam ki és elkezdtem Mike vállát ütögetni.
-Siess már! Könyörgöm!-kértem Mikeot majd lassan kikapcsoltam az övemet és felemeltem mindkét kezem, miközben odébb csúsztam. Minél távolabb próbáltam kerülni az autó bal oldalától. Ritchie a példámat követve hasonlóan tett. A szívem a torkomban vert és elkezdett lüktetni a fejem. Hányingerem lett és kivert a hideg veríték. "A halálunkon lennénk...? Így érünk véget?"
Francis szótlanul állt az autó mellett, és benyúlva az ablakon Rory fejéhez nyomta a pisztolyt, a másik kezével pedig megmarkolta a srác ében fekete haját, miközben minket nézett. Rory nagyokat nyelt és mozdulni sem mert. Mereven és mozdulatlanul ült egy helyben, miközben Francis a fegyverrel játszadozott a halántékán. Éreztem magamon, hogy Rory az arcomat fürkészi. Tudtam, hogy a szemeimet keresi. A tekintetemet. A tekintetemet, hogy belenézve talán megnyugvást és támaszt találjon. Hogy tudja, nincs egyedül. Hogy vele vagyok és talán segítek. De tehetetlen voltam. Féltem. Féltem, hogy felnézek és pár perc múlva Rory üveges szemekkel fog a semmibe meredni. Én meg Ritchievel és Mikeal együtt követem őt a halál birodalmába. A semmibe. Oda ahol hideg és sötét van. Nem tudtam rávenni magam, hogy oda nézzek, bár ígyis éreztem azt a kétségbe esett, remény vesztett szempárt magamon, mely már szinte égetett. A pisztolyt néztem, ahogy ide-oda csúszkál a vértől vörösre színeződött halántékon. Közben hallgattam amint Ritchie folyton bocsánatot kér.
-Sa-sajnálom! Mondtam hogy ez lesz!-mondta Rory élettelen hanggal.
-Niko, Niko, Niko. Ez a hála, mindazért amit érted tettem?-kérdezte Francis a fogai közt szürve, miközben szorosabban oda nyomta Rory fejéhez a pisztolyt.
-A haláltól mentettelek meg te hálátlan kutya! Az apád voltam! Te meg ilyen könnyű vérrel elárultál!-ordította Rory fülébe.
-Garantálom, hogy ez volt az utolsó hibád! De mielőtt téged kinyírnálak. Végig nézed ahogy a barátaid ágyat szét loccsantom!-közölte Roryval és egy hirtelen mozdulattal elrántotta Rory fejétől a pisztolyt és ránk célzott. Behunytam a szemem, hogy ne láthassak semmit. A következő pillanatban eldördült a pisztoly. Egy pillanatig azt hittem, hogy engem ért találat, de Ritchie felüvöltött ami egy rövid ideig enyhe megkönnyebbülést hozott rám de hamarosan feleszméltem.
-A kurva anyád! Nincs jobb dolgod?-fordult hátra Mike a következő pillanatban, miután beindult az autó és a saját pisztolyát Francis szemére helyezte majd meghúzta a ravaszt, mindezt pár másodperc töredéke alatt. "Airsoft... eszes." Francis fájdalmasat üvöltött, elejtette a fegyverét és eltántorodott az autótól. Mind két kezével a szemét nyomta, melyből ömlött a vér. Még csak annyit láttam, hogy esetlenül a földre esik, és egyik kezét ökölbe szorítva fenyegetőzik, miközben halálos iramban távolodunk tőle.