Our Deviant Life: We are not church burners...! (ÁTÍRÁS ALATT)

11.FEJEZET: Kellemetlen meglepetés

-Jó estét kívánok, bájos hölgyeim.-kezdett bele nyájasan egy mély, férfias hang, mely olyan határozott és magabiztos volt, hogy legszívesebben egyből meghunyászkodva rohantam volna ki a kórteremből a hallatára. Éreztem, hogy "felsőbb rendű" személlyel van dolgunk. A magabiztos hangnem, megfélemlített, és még bizonytalanabb lettem, amint észre vettem a bajtársaim enyémhez hasonló reakcióját. Kikerekedett, meglepett és ijedt szemekkel pislantgattunk egymásra, miközben a férfi erős hangjától szinte visszhangzott a terem. Úgy éreztem magam, mintha éppen egy vizsga előtt állnék; gombócot éreztem a torkomban és pillangók százai kezdtek el repdesni a gyomromban. Vagy valami olyasmi volt az érzés, akár az amikor hangosan hallgatod a kedvenc zenédet, csak ez mellé egy kellemetlen, szorongáshoz hasonló érzés is társult.
-Elnézést a hirtelen tett látogatásért, de a segítségüket igényelném. Szabadna egy pár percet elrabolnunk az értékes idejükből?-kérdezte a férfi, mire mindegyik nő bólintott és egy-egy oda dobott válaszként egy kurta igent. "Mi hol maradunk?"-tettem fel magamban a kérdést felháborodottan, mivel bár a férfit nem láttam, valósággal úgy tűnt hogy minket teljes mértékben figyelmen kívül hagy és csak a szoba női tagjaival kíván foglalkozni, de pár pillanaton belül lecsillapodtam és nem is kívántam már igazán, hogy a férfi felfigyeljen ránk.
-Fáradjanak ki a kórteremből, legyenek szívesek.-parancsolta egy női hang, amit eddig még nem hallottam. A három nő szótlanul egymás után kimasírozott a kórteremből, egyedül hagyva minket, majd hallottam amint az utolsó behúzza maga mögött az ajtót.
-Kik voltak?-intéztem a kérdést mindegyikük felé.
-Úgy néz ki, hogy rendőrök.-felelte Josh higgadtan és felkuncogott, amit kissé furcsálltam, mivel ezelőtt két perccel még ő is feszengve ült az ágyon. "Rendőrök?"-értetlenkedtem és máris nőtt az idegességem és az ijedtségem.
-Hogy tudsz ilyen nyugodt lenni?!-csattant fel Oscar hirtelen semmi jel nélkül, aztán felugrott az ágyból, majd a hasához kapott és meggörnyedt a fájdalomtól.
-Biztos, hogy nem minket keresnek.-nyugtatta Josh Roscot, miközben enyhén megvetően figyelte amint szenved.
-De Josh... ez nem olyan biztos.-felelte Max bizonytalanul. -Miből gondolod, hogy nem?
-Már miért ne volna biztos?-vonta kérdőre Josh a kételkedő Maxet aki továbbra is elfehéredve, szinte élettelen arccal bámulta Josht, várva a válaszát, valószínűleg azt remélve hogy megkönnyebbülést hoz majd rá az valamilyen formában.
-Tudtom szerint semmi olyat nem tettünk amiből rendőrségi ügyet kellett volna csinálni.-bizonygatta Josh.
-Hogy ne tettünk volna?-egyenesedett fel Oscar és Joshra meredt. -Össze kaptunk Gregékkel. Azért vagyunk itt. Már nem is emlékszel? Szét vertük egymást. Azok is valahol itt rohadnak a kórházban, éppúgy mint mi.-magyarázta Joshnak Oscar felháborodva, majd rám nézett, hogy helyeseljem az állítását, de én válaszként csak a vállamat tudtam megvonni, mert egyáltalán nem voltam tisztában a történtekkel és zavaros volt minden, de Greg nevét hallva mintha kezdtem volna kapizsgálni az egész helyzetet és talán egy történet is kezdett napvilágot látni a fejemben.
-Ők kezdték.-felelte Josh vállat vonva és egyik kezével a combjára csapott, nyomatékosítva a mondanivalóját.
-Te meg folytattad.-csattant fel Oscar és fenyegetően nézett Joshra, aki szinte meg sem hallotta amit az imént mondtak neki.
-Ha nem vagyunk ott, szétvernek téged Josh. Mindezt egy kutya miatt. Egy kutya miatt kockára tetted az életünket és az épségünket.-mondta Max higgadtan, szokásához híven. Néha az őrületbe tudott kergetni a nyugodt, mérsékelt és alaposan átgondolt mondataival, főleg amikor veszekedtünk és szinte téptük le egymás fejét; mert ő akkor is higgadt maradt és soha nem emelte fel a hangját. Mindezek ellenére most valósággal jól estek a szavai és valamennyire enyhítették a nyugtalanságomat.

Kavarogtak bennem a gondolatok és nem értettem semmit az egészből. Reménykedve kerestem az egyikük tekintetét, hogy hátha kitudnám csikarni az igazságot és a sztorit belőle, de csak mereven bámultak egymásra, engem szinte teljesen levegőnek nézve. Josh majd' felrobbant a dühtől. A feszültség már szinte fogható volt. A tekintetek hiába nem szegeződtek közvetlenül rám, mégis éreztem azok szikrázását, melyek lassan már egyenesen lángolásba csaptak át és csak fokozták a nyugtalanságot. Csak Max maradt higgadt és gubbasztott békésen az ágyon, miközben Josh és Oscar dühösen meredt egymásra. Pillanatok kérdése volt, hogy egyikük meg ne törje az idegtépő csendet és egymásnak ne ugorjanak mint egy-egy vérengző harci kutya.
-Képes lettél volna hagyni, hogy halálra rúgdossák a kutyát?!- szűrte hirtelen a fogai között Max képébe Josh, amire egyáltalán nem számítottam, miközben fenyegetően feléje magasodott, de Max fapofával hallgatta végig a kiakadt barátunkat.
-Halkabban, barátom, halkabban.- nyugtatta Max a kiakadt Josht, bár nem volt túl sok hatása. Josh kimászott Max arcából és kiakadva járt-kelt az ágyak között, közben egy zeneszám szöveget mímelte.
-Miről van szó pontosan?-intéztem a kérdést mindenki felé, de süket fülekre talált a mondandóm.
-Josh. Nem akarlak elszomorítani...-kezdett bele Oscar nyugodtabb hangvétellel. -De a kutyára nem vár valami fényes jövő... Valószínűleg már elaltatták. A semmiért verettük szét magunkat.
-Tévedsz!-förmedt Oscarra Josh.
-Harci kutya. És nem csak a fajtájáról van itt szó. Valószínűleg versenyekre is járt. Direkt megkérdeztem apát. Azt mondta, hogy az ilyen kutyákat nem is adják örökbe. Veszélyes az a kutya. Érted?-felelte Oscar szomorúan.
-Tévedsz.-állította Josh továbbra is makacsul.
-Oscar apukája állatorvos, ezt te is tudod. Miért kételkedsz abban amit mond, Josh?-kérdezte Max értetlenkedve bánattal és együttérzéssel teli hangon.
-Mert már otthon van. Anyáék hazavitték. Nem altatták el, és nem is fogják. Soha.-dünnyögte Josh az orra alatt fel sem nézve, miközben az álán lévő pár centiméteres kecske szakállát húzogatta. Oscar megcsóválta a fejét miközben a szemét forgatta. Látszólag nem tetszett neki, hogy Joshnak lett mégis igaza és bizonyára úgy vette hogy sértették ezzel a becsületét és mindezt egy pár perces néma csenddel gyászolta meg. De igazából ő is örült annak, hogy Josh végre újra szert tett egy kutyára, miután a drága Rockyját el kellett altatni ezelőtt három évvel, ami rettentően megviselte a srácot.