Someone Take Me Home

-Váratlan találkozás-

2001-Voronyezs

Amint Clint felébredt elment, hogy keressen a közelben egy pékséget. Úgy gondolta Coulson megérdemel egy finom reggelit a tegnapiak után. Voronyezs nem mondható kisvárosnak. Lakossága több, mint egy millió fő. Oroszországban ez egy közepesen népes városnak számítható be. Tökéletes arra, hogy az ember észrevehetetlen maradjon, mégse vesszen el a tömegben.

Hajnalban felkelt, elment a szokásos reggeli futására. Két legyet üthetett egy csapásra, hiszen futás közben feltérképezhette azt a külvárosi részt, amelyben egy jó ideig lakni fognak. Mégsem teheti meg ezt rendszeresen minden reggel. Az ügynököknek, még az akadémián, folyton azt szajkózták, hogy nem alakíthatnak ki rendszert az életükben. Ha mindennap ugyanabba a kávézóba menne meginni a reggeli kávéját, könnyen célponttá válhat. És nem csak ő, hanem a körülötte lévő civilek is. Hiszen a SHIELD ügynököket a központban lehetetlenség lenne megközelíteni. Viszont ha megfigyelik, és rendszeresen jár el egy emberekkel teli nyílt terepre, ahol magára van utalva, nagyon hamar becserkészhető tud lenni.

A futása után fél órás séta segítségével elérte a belvárost. Ahhoz képest, hogy kora reggel volt, a város már felébredt, és mindenki elkezdte a napját. Nem úgy, mint Washingtonban. Ott csak a nagyon elvetemültek kelnek ilyen korán. 

Épphogy beért egy főutca féleségre, amikor meglátta, amit keresett. Egy régi épület, lemállott vakolat, megrogyott tető. Clint belépett, és rögtön megérezte a csodás péksütemények illatát. Odasétált a pulthoz. Már rengeteg eladásra váró finomság volt kirakva. Hirtelen nem is tudta melyikből vegyen. 

"Jó reggelt, fiatalember!"-köszöntötte oroszul egy idős, de annál inkább rendes embernek tűnő férfi, egy mosoly kíséretében. Feltehetően még mindig az aznapi árút sütötte, mivel köpenyén jókora adag liszt volt. Beállt a kirakott péksütik mögé.-"Mit adhatok?"

"Jó reggelt! Mit ajánlana reggelire?"-kérdezte, ugyanis nem tudott dönteni a sok finomság közül. Nem mintha olyan jól ismerné az orosz péksüteményeket. Az orosz nyelvtudásával pedig senki meg nem mondaná, hogy nem idevalósi. Akcentusnak nyoma sem volt.

"Nemrég vettem ki a kemencéből a pirogokat. Ha tud még várni egy keveset, amíg jobban kihűlnek, abból csomagolok önnek!"-válaszolta büszkén a pék.-"Melyik fajtát kéri majd?"

"Miből választhatok?"

"Most épp csirke húsos, káposztás és virslis pirogokat sütöttem. Reggelire a virsliset ajánlanám."-mondta, miközben kiment azon az ajtón, ahonnan bejött. Valószínűleg a kemencékhez ment. Pár másodperc múlva vissza is jött egy kosárnyi piroggal.-"Nézze csak, milyen gyönyörűek!"

Valóban jól néztek ki. Olyannyira, hogy Clintnek összefutott a nyál a szájában. Külsejük aranybarnára volt sülve. Igazán ropogósnak néztek ki.

"Négyet kérek!"-adta le rendelését. A pék csak bólintott, és gyorsan kiszedett négy darab pékárut, hogy kissé lehűljenek, mielőtt becsomagolja őket. 

"Addig amíg vár, nem inna egy kávét velem? Meghívom. Egy ideig még nem jönnek vendégek. Általában tíz órakor csődülnek be egyszerre."

"Nos..."-kezdte Barton-"Mivel nem sietek, legyen!"-miközben leült az egyik asztalhoz elővette a telefonját, hogy SMS-t írjon Coulsonnak, nehogy valami tegnapihoz hasonló történjen.

"És mi járatban van Oroszországban?"-kérdezte angolul a pék, és két kávét tett az asztalra, az egyiket Clint elé, aki meghökkenten nézett fel a telefonjából. Elküldte az üzenetet, majd, még mindig döbbenten, a zsebébe tette mobilját. Nem tudta eldönteni, mi volt meglepőbb. Az, hogy a pék akcentus nélkül szólalt meg az ő anyanyelvén, vagy az, hogy tudta nem egy orosszal beszél. Ennyit a tökéletes álcáról. A gépen a turista-álca bevált, azonban itt már nem állta meg a helyét az újonnan Voronyezsbe költözött fiú az apjával. Nyilvánvalóan...Legalább az egyik álcája működött. Olcsó vigasz.