Someone Take Me Home

-Visszavágó-

2002

Körülbelül egy év telt el azóta, hogy Nataliát átvette a CIA. Az Özvegy számára az elmúlt egy év nem éppen nyaralással telt. A vasajtó minden nap kétszer nyílt ki. Egyszer azért, hogy bemenjenek érte, majd azért, visszazárják. Az időérzeke megmaradt. Az első három hónapig. A mindennapos vallatás nem tesz jót az ember szervezetének. Az emlékei még mindig zavarosak voltak, azonban a kiképzése mindig kisegítette, amikor a megadás szélén állt. Eszébe jutottak a kiképzése azon részei, amiket addig nem ismert. A három ügynök, akik a kihallgatását végezték, a hónapok alatt megváltoztak. Napról napra meggyötörtebbnek tűntek. A nevüket nem használták. Mindegyiküknek volt egy száma, és azok alapján szólították meg egymást. Bár Nataliát nem hatotta meg megfáradt kinézetük. Az idő múlásával csak erőszakosabbak és brutálisabbak lettek. Egy évig egy szót sem szólt. Egyetlen egy betűt nem ejtett ki a száján. Ez nyilván idegesebbé tette az ügynököket, hiszen pont az volt a feladatuk, hogy szóra bírják. Bizonyos időközönként váltották a kínzási módszereiket. Az egyikük egy hivatásos pszichopata volt. Az első találkozásuknál megmondta, milyen jól fognak szórakozni. Az egyszer biztos, hogy ő jól szórakozott. Amíg bele nem unt, ami egészen pontosan egy hete történt. Egy teljes év kellett ahhoz, hogy megunja. Persze ettől függetlenül tovább próbálkoztak. 

Nem hagyták aludni. Ezt egy éles hanggal érték el. Az első pár hétben ezzel kezdtek. Vagy, ahogy Mr. Pszichopata mondta, bemelegítettek a nagy móka előtt.

Az alvásmegvonás után kezdődött csak el a valódi kínzás. Minden nap majdnem ugyanúgy telt. Először egy kötéllel hozzáerősítették egy hatalmas lánchoz, ami át volt dobva a raktárszerű helyiség egyik acélgerendáján. Egy motor húzta feljebb és feljebb. A lábai centiméterekre voltak csupán a földtől. Ezzel egybekötötték a fizikális és mentális kínzást, hiszen egy ujjnyira volt csak attól, hogy megszűnjön a fájdalma. Sosem húzták feljebb. Inkább gumibotokkal vagy baseballütőkkel verték az oldalát. A törött bordáit hagyták meggyógyulni, hogy aztán újból eltörhessék őket. 

A vízben való fojtogatás sem volt kellemesebb. A hatodik hónapban Natalia belefáradt. A halált választotta. Így mikor a vízzel teli hordóba nyomták a fejét elkezdte nyelni a vizet, ahelyett, hogy küzdött volna. Amilyen sokat csak tudott. Mr. Pszichopata tudta mit csinál, hiszen már nem ellenkezett. Nem próbált feljönni levegőért. Vörös fürtjeit megragadva rántotta ki a víz alól. Gyorsan a földre fektették az eszméletlen nőt, és adrenalint fecskendeztek a nyaki verőere mellé. Másodperceken belül oldalára fordulva köhögte fel a tüdejében lappangó folyadékot. Két hónappal később újrapróbálkozott. Nem járt nagyobb sikerrel. Csupán szerzett magának egy belülről felsértett nyelőcsövet és nyálkahártyát. Az első kísérlete után számítottak rá, hogy lesz még ilyen, ezért erős klóros vízre cserélték le az addigit.

Ezeket rendszeresen átélte. De, hogy megszínesítsék a napokat, több különleges módszert is alkalmaztak. Egy valami nem volt megengedett. A csonkítás. Bár kinek mit jelent. 

A cellájában ült törökülésben háttal az ajtónak. Meredten, szinte megbabonázva bámulta az előtte lévő barnás falat. Ez alatt az egy év alatt volt ideje töprengeni. Azokon, hogy miket tett, mielőtt észhez tért volna. És azután, hogy kimosták az agyát. Tudta, amiken most keresztül megy semmiség, ahhoz képest, amiket ő tett. Hónapokkal ezelőtt eldöntötte, nem fog megszökni. Elviseli a fájdalmat, a megaláztatást, a szenvedést. 

Mert megérdemli.

Gondolataiból a vasajtó zárának kattanása ébresztette fel. Még egyszer utoljára lehunyta a szemét, és felkészítette magát az elkövetkezendőkre. Az ajtó lassan, hosszas csikorgással nyílt ki. A háta mögül hallotta a lépéseket. A két ügynök felállította, és kivezette a cellából. A fejére, mint mindig, egy fekete csuklyát húztak. Amikor kiértek a raktár csarnokához, ahol a vallatásokat végezték levették róla. Leültették egy székre, és a kezét a háttámlához kötözték. Ezek után a lábait ugyanolyan vezetékekkel erősítették a szék lábaihoz. A nagydarab férfiak a háta mögött álltak meg a két oldalán. Hosszú percekig nem történt semmi. Csönd uralta a helyiséget. Egyedül a fémoszlopokról csöpögő víz csobbanása lehetett hallható, amint a földre hullik. Nem tudta, hogy ez egy újfajta kísérletük-e, vagy csupán késik a főkolompos.