Szél, szerelem, Veszprém I. Anna

Kilenc, tíz, tizenegyedik fejezet (9, 10, 11)

Meghallgathatod hangoskönyvként:

https://youtu.be/rViyjGjpBc4

Kilencedik fejezet

Vasárnap reggel nyolc óra is elmúlt, mire Anna kikászálódott az ágyból. Mezítláb vánszorgott le a földszintre kávét inni. Talált egy üveg bontatlan ásványvizet a zongorán. Ki merészelte a politúrra tenni? Még jó, hogy az anyja nem látta. Felbontotta és hosszan ivott belőle.

Valami fura volt. Mint mostanában annyiszor.

A szokott csönd helyett, az anyjáék reggel sokáig aludtak, edénycsörgés hallatszott a konyhából. Benézett.

Jolika mosogatta az üvegpoharakat.

Anna lecövekelt az ajtóban.

– Szia, Jolika – köszönt kábán. – Itt aludtál? Akkora volt a buli, hogy elment az utolsó busz?

– Ülj le, drágám!

Anna kezében megállt a vizesüveg.

– Mi történt?

Jolika arcán elömlött az együttérzés. Épp úgy nézett ki, mint Anna, mikor rossz hírt közölt a hozzátartozókkal, és szándékosan szomorú képet vágott, nehogy közömbösnek tűnjön.

– Anyukádat tegnap elvitte a mentő.

Infarktust kapott. Ez volt az első, ami Anna eszébe jutott. Ötven fölött előfordul. Összeesett, mentőt hívtak, most az intenzíven fekszik, lélegeztető gépen, minden végtagjából cső áll ki. Mert túlhajtotta magát, hozzáment egy fiatal csődörhöz, aki nem hagy neki békét. S lám, belehalt. Belehalt a szerelembe.

– De nincs semmi komoly baj, drágám – simított végig az Jolika Anna karján.. Ne ijedj meg. Áronka hívott az előbb, anyukád már jobban van Biztosan, kicsit sokat ivott.

Annában egyből oldódott a görcs. Nem infarktus, vagy agyvérzés, nem tragédia, legföljebb baj. De mi? Az a gond, hogy az anyja berúgott?

– Tessék? – csattant fel Anna – Mi az, hogy kicsit sokat? Kicsit, vagy sokat? Eszméletlen volt? Hányt? Vagy mi? Nem is ivott többet mint bárki más egy buliban.

– Furán viselkedett. Áronka kihívta a mentőt.

Anna csak bámult a nő ovális arcába, és érezte, ahogy elhatalmasodik rajta a düh.

– Anyám furán viselkedett és Áron mentőt hívott? Mégis hogyan furán? Túl hangosan énekelt, vagy hamisan? Esetleg a kenőkéssel szaladgált? Mi történt?

Jolika elfordult, és törölgetni kezdte a konyharuhával a poharakat. Az anyja ilyet sose tett, mert meggyőződése szerint a konyhai textil kész bacitenyészet. Inkább vízcseppes, mint pöcegödör, mondogatta.

– Én nem tudom pontosan, hogy történt – mentegetőzött az asszony –, benn voltam a házban, csak a kiabálásra értem ki. Anyukád az asztalon táncolt, és hívott mindenkit, hogy tartson vele. Nem tudom, mi volt, na. Szegénykém, nagyon nem akart kórházba menni. Sírt. Meg kiabált. Sikítozott. De muszáj volt. Áronka fogta le, és tette be a mentőbe.

Anna az elképzelt látványba is beleszédült. A könnyes szemű, riadt anyja, fölötte Áron kérlelhetetlen arccal, ahogy betuszkolja a magatehetetlen, kétségbeesett asszonyt a mentőbe. Hogy megszabaduljon tőle.

– Hová vitték? – kérdezte kimérten Anna. – És hol van Áron?

– Vele ment – felelte Jolika. –, és megkért, hogy maradjak, legyen itt valaki, amikor felébredsz.