Szél, szerelem, Veszprém I. Anna

Tizenhattól a tizenkilencedik fejezetig (16., 17., 18., 19.)

Meghallgatható hangoskönyvként:

https://youtu.be/rViyjGjpBc4

Tizenhatodik fejezet

Másnap, mivel délben kezdődött a szakrendelőben a munka, kikapcsolta az ébresztőt. Kilencet mutatott a digitális óra, amikor felébredt. A függöny résein betűzött a nap, Cili mellette szuszogott a párnán, és valami motor zúgott az udvaron.

Kikászálódott az ágyból, kinézett az ablakon és a látványtól földbe gyökerezett a lába.

Tényleg lenyírja a rézsűn a füvet, ahogy mondta. Áron fehér kezeslábasban motoros fűkaszával felszerelkezve már majdnem az út magasságában járva kaszálta a csalánt és a derékig érő gazt a domboldalon. Vagyis Anna csak feltételezte, hogy ő az. Ha szerzett egy vele egymagas, szőke közmunkást, akkor nem ő rejtőzik a fülvédő és maszk mögött.

– Nincs eszénél, ugye Cili – mondta Anna a macskának. – Ahelyett, hogy aludna és másokat is aludni hagyna.

Felnyalábolta a macskát, és elindult magába önteni a reggeli kávét.

Aztán a földszintre érve egy időre elfeledkezett a kávéról, és az álom kiröppent a szeméből.

Áron a végére ért a munkának, a hátsó teraszon épp lefejtette magáról a kezeslábast, és alatta nem viselt egyebet, csak egy gumis derekú rövid gatyát, ami még le is csúszott félig róla, ahogy a védőruhából magát kihámozta. Anna az egész jelenetet látta, a macskával a kezében csak bámulta az üvegajtón át a férfi inkább szálkás, mint felfújt izmait, az aranyló szőrt a mellén, a lapos hasát, a nadrág alól kikandikáló fanszőrzetét.

Neki kellett dőlnie a lépcsőkorlátnak, mert elhagyta az ereje. A cica méltatlankodva kiugrott a kezéből, és felnyargalt a lépcsőn, vissza a meleg és biztonságos szobába,

Ez nem lehet igaz, nyögött fel Anna. Már a látványtól mindjárt elélvezek. És leginkább sírni támadt kedve. Nem lehetek ennyire szánalmas, kiéhezett, ostoba liba, hogy reszketve bámulom az anyám férjét az üvegablakon keresztül. Pedig de. Pontosan ezt teszem. Ideje mozdulnom, jön, eszmélt, és bemenekült a konyhába, mert a férfi elhúzta a franciaablakot és belépett a házba.

Persze nem zuhanyozni, hanem inni akart elsőnek. Alighogy Anna az ajtónak háttal a kávézom, és épp a kávéfőzőt babrálom alibi munkába merült, máris meghallotta a hangját.

– Ó, te itt vagy?

Ó én itt, és bugyit kell cserélnem tüstént, és kezem, lábam remeg, hogy a fene vigye el.

– Bocs, hogy felébresztettelek – folytatta Áron vidáman. – De délig vissza kell vinnem a fűkaszát.

A mosogatóhoz lépett, engedett magának egy pohár vizet, és egyetlen húzásra felhajtotta. Anna lopva oldalra pillantott, és úgy is maradt, bámulva. A férfi meztelen teste ilyen közelről rabul ejtette, a napbarnított, halványan szeplős bőre, a bicepsze, a nyaka, az arca, ahogy belefeledkezve a hideg víz élvezetébe behunyt szemmel csak itta, itta. Annának még a szája is elnyílt tán a csodálattól.

A víz elfogyott, Áron letette a poharat a pultra, és Annához fordult.

– Szeretnél menni zuhanyozni, vagy mehetek én?

Anna vagy kettő pislantott, és remegőn elmosolyodott

– Menjél csak. Én reggelizni fogok.

– Még én sem ettem. Ha vársz egy kicsit, mire felöltözöl, sütök rántottát.

Anna úgy nézett rá, mintha a marsól érkezett volna.

– Minek?

Áron elmosolyodott. Jót tett a hangulatának a munka, hogy megfőtt a dombon, és hogy még a szemöldökét is tele szórta fűforgáccsal, gondolta Anna.