Szél, szerelem, Veszprém I. Anna

- Ő az, mi? A nincs senkim, de szakítsunk pasi.

Olívia helyett Zalán érkezett néhány perc múlva, doktoros határozottsággal szelte át a folyosót, fehér köpenye szállt utána. Megállt Anna mellett, és megszorította a vállát.

– Hogy van? – kérdezte.

– Nem tudom. Altatják, hogy csökkenjen az agykárosodás veszélye.

Zalán az ágy végéhez lépett, és tanulmányozni kezdte a lázlapot.

– Te hogy kerülsz ide? – kérdezte Anna, és kiegyenesítette a hátát, mert az izmai kezdtek begörcsölni a kényelmetlen sámlin.

Zalán elvigyorodott.

– A nővér szólt, hogy itt van egy rokonod és te is, bár kissé egzaltált állapotban. Tudod, ők még ott tartanak, hogy járunk. – Fürkésző pillantást vetett Áronra. – Ő az, mi? A nincs senkim, de szakítsunk pasi.

– Ő az anyám férje – szólt kimérten Anna.

– Még jobb – nyugtázta Zalán, és közelebb lépett a monitorokhoz.

– Ugye nem lesz semmi baja? Mármint meggyógyul? – kérdezte Anna gyámoltalanul, mintha nem is orvos, hanem egyszerű, szeppent hozzátartozó lenne.

– Hát? – fordult hátra Zalán. – A nyakcsigolyája valószínűleg nem repedt meg, mert nincs nyakmerevítője. Van viszont kifejezett gége ödémája, és nem tudni, milyen károsodás érte az agyát.

Részvét költözött a tekintetébe.

– Mióta ülsz itt? Gyere, együnk valamit!

– Nem megyek el mellőle – tiltakozott Anna.

– Pedig néhány óráig nem fog felébredni. Nyomják neki a nyugtatót. Kár itt kínoznod magad. Nem segítesz rajta. És meghalni se fog abban a fél órában, amíg iszol egy kávét. – Nyújtotta a kezét. – Gyere!

Az előcsarnokban iszogatták az automata előtt a kávét, amikor befutott Olívia.

– Á, szia – köszöntötte széles mosollyal Zalánt, és összepuszilództak. Ezen Anna kissé megütközött. Olyan kezdek lenni, mint anyám, futott át rajta a rémület. Nekem eszembe se jutott megpuszilni Zalánt, meg úgy senkit leginkább, Olíviát is ritkán.

– Mi történt? – érdeklődött Olívia, a zsebéből kiszámolta a kávé aprót, és bedobálta a gépbe. – Mi történt Áronnal? És hogy van? – Körbenézett. – És hol van anyukád?

– Anyám úton Mexikóba.

– Rád sózta a beteg férjét? – Állt meg Olívia keze a levegőben, amivel kihalászni készült a kávéját.

– No, én léptem, hölgyek – mondta Zalán.

Anna rámosolygott, és magát is meglepve, átölelte.

– Köszönöm.

– Mit? – húzódott távolabb a férfi, és zavartan felnevetett. – Nem csináltam semmit. A trauma nem a mi asztalunk.

– Hogy átjöttél – felelte Anna.

Zalán megpaskolta a vállát, mintha régi férfibarátja lenne.

– Hívj, ha van valami! Ha szét kell csapnom az intenzíven – szólt, és elviharzott.

– Milyen trauma, és mi történt Áronnal? – kérdezte Olívia. Belefújt a forró kávéba. – És úgy alapból... Anyukád utazik, ő meg kórházban? Írhattál volna konkrétabbat.

– Áron öngyilkos akart lenni – mondta Anna, és végre elsírta magát.

– Basszus – hűlt el Olívia, és szabad kezével megsimogatta Anna karját. – És hogy van?