Ne kövezzetek meg, ha nem mondok igazat, de a reggeli kómám miatt nem vagyok benne biztos, hogy hány óra is lehet. Azt hiszem hat körül. Kétlem, hogy egyedülén gondolom azt, hogy a kutya az ember legjobb barátja, a korán kelés pediga legrosszabb. Az esetek 99%-ában a szundi gomb a megmentőm, de ma nem. Ma kivételesen sikerül rávennem magam arra, hogy ne nyomjam meg azt a kis, fénylő gombot a telefonomon, aminek az iskolai beírások nagy része köszönhető.
Szóval, nagyjából reggel hatkor keltem fel. Jobban szenvedtem az ágyban való felüléssel, mint Jézus a kereszten, de végül elértem a célom és immár nem voltam vízszintes helyzetben. Kézbevettem a telefonom és a redőny apró nyílásain keresztül beszűrődő fény kellemes homályában átfutottam pár üzenetet.
Fél hétkor vettem a fáradságot és kikászálódtam az ágyból. Lábujjhegyre állva, mindkét kezem a magasba nyújtva, kiropogtattam elnyűtt izületeim majd egy jóleső sóhaj kiséretében elindultam reggelizni.
Július elseje volt. Szombat. A szüleim még az igazak álmát aludták, a testvérem szerintem most ért haza, mert tegnap este buliba ment, én pedig a konyhában ülök és kávézgatok.
Már az első korty után érzem, ahogy kezd visszatérni a testembe az élet és egyre kevésbé érzem magam zombinak.
Lágy romantikázásom,a kávémmal a telefonom csörgése zavarta meg. Gyorsan felvettem, mert semmi kedvem nem volt felkelteni az egész házat, hogy aztán versenyeznem kelljen a fürdőszobáért vagy, hogy anya olyan kérdésekkel bombázzon, mint például a "Mindent bepakoltál?" vagy a "Ki is lesz ott? Fiúk is lesznek?" és a kedvencem... "Nem csinálsz semmi butaságot, ugye?!" mintha valaha,adtam volna neki okot arra, hogy ne bízzon bennem... Lényegtelen.
Tehát gyorsan felkaptam a telefont. A legjobb barátnőm volt az, Niki.
-Jó reggelt! Felkeltél már?
-Jobbat. Lassan egy órája fent vagyok, legyél rám büszke-nevettem a telefonba
-Gratulálok! - nevetett ő is. - Akkor 10kor megyünk érted, felvesszük Izát és Jázmint, aztán zsa. Oké?
-Igenis, kapitány! - mélyítettem el viccesen a hangom.
-Nagyon izgulok mááár! Múlt július óta erre várok!!
-Aha, egy 'párszor' már említetted... - ironizáltam. - De most mennem kell, mert magamat ismerve soha nem leszek készen, még úgy se, hogy ilyen korán keltem! Bye!
-Hello!
Nos,igen. Már lassan négy éve van egy szokásunk,a baráti társaságunkkal, hogy minden júliusban elmegyünk egy hónapra táborozni. Van pár 'alap tag' aki mindig jön, ezek Deres Nikolett (Niki), Gyéres Izabell (Iza), Nádasi Jázmin (Jázi), Száti Boglárka (Bogi), Rétes Kamilla (Kami) és jómagam, Világos Evelin.
Mi volnánk a lányok. Van pár fiú is, aki minden évben eljön baromkodni egy hónapot. Ők Váradi Tamás (Tomika), Mezei Konrád, Mezei Kevin és Agócs Patrik, akit mindenki csak Bébucinak hív. Félreértés ne essék, a névnek semmi erotikus jelentése nincs! Szimplán egyik magyar óra alkalmával, a tanárnő a házi olvasmányból kérdezett ki minket. Az aktuális mű, amivel éppen untattak minket, Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig című könyve volt.
Patrik kapta a kérdést, hogy "Hogy becézik otthon Orczy Vilmost?" erre Agócs fél órán át gondolkodott és már az egész osztály fuldoklott a röhögéstől. A tanár végül elmondta a választ, ami ugye a "Bébuci" volt, így Agócsra örökre ráragadt ez a név.
Most, hogy már tisztában vagytok díszes társaságunk tagjaival mehetünk is tovább.
Hét órakor elkezdtem öltözködni.
Nagyon meleg volt kint, pedig még csak hét óra, úgyhogy felvettem egy bordó spagetti pántos felsőt és egy farmer rövidgatyát. Nem akartam, hogy melegítsen a hajam így egy nagy kontyba kötöttem. A smink pedig még ráér, mert mégegyszer átnézem, hogy mindent bepakoltam-e.
Egy jó hosszú 'cetlire' minden fel van írva, amit vinnem kell. A lányokkal együtt írtuk össze a dolgokat, szóval kétlem, hogy valami kimaradt volna. A bepakolás után, két teli bőrönd állt a szobámban, a majdnem teljesen üres ruhásszekrényem előtt. Hát, igen... Kamilla is benne volt a pakolásba. Tudniillik, ő a divat, a smink és az összes lányos dolog két lábon járó lexikonja.
Begyömöszöltem még pár könyvet, hogy esténte legyen mit olvasnom. Bár ha Izával kerülök egy sátorba... akkor nem lesz sok esti olvasás...ugyanis ő az a tipikus "hagyj aludni vagy megöllek" típus.
- Jó reggelt - jelent meg a szobám ajtajában anyukám álmosan mosolygó arca.
- Neked is. Csináltam kávét, a konyhában van, de lehet kihült már. - nyöszörögtem miközben próbáltam becipzározni a bőröndöt.
- Köszi. De engedj, segítek - nevetett és arrébb tolt.
Anyai varázsszóra a bőrönd megengedte magát és simán be lehetett cipzározni. Nem hiszem el!
- Feketemágia! - állok csípőre tett kézzel az ajtóban.
Anya egy önelégült mosollyan elsétál mellettem, kacsint egyet és kimegy a szobából.
Miután kihevertem a vereséget és rájöttem, hogy az anyukáknak tényleg szupererejük van, elkezdtem sminkelni. Csak a szokásos. Szempillaspirál és egy kis rúzs, ami most bordó, mint a felsőm. Megpróbálkoztam egy tusvonallal is, de ez nekem nem megy. Azt hiszem, előbb fogom megérteni az algebrát, mint, hogy megtanulok tusvonalat húzni!
Raktam még magamra egy kis parfümöt és már kész is voltam. Pontban fél tízre.
Időközben apa is felkelt ezért ő cipelte ki helyettem a bőröndöket az előszobába. Persze pár arra utaló megjegyzéssel együtt, hogy olyan nehéz a két táska, mintha egy atombombát szeretnénk összerakni és a darabjai lennének benne.
- El kell, hogy keserítselek, nem. - nevettem apukám vicces megjegyzésén.
Vettem egy nagy levegőt és elindultam a konyha felé ahol anya már az ebédet kezdte készíteni. Most jön a szent beszéd by:anya.
- Oké, essünk túl rajta - mondom alig hallhatóan.
- Szia kincsem! Leülnél egy kicsit?
Leültem.
Ééés elkezdődött, hogy idegenekkel nem állunk szóba, óvatosak leszünk a tűzzel, nem csinálunk hülyeségeket és rendesen viselkedünk. Mikor már azt hittem vége...
- És... Evelin? Ugye... Ugye nem fogtok.. Khmm... Semmi olyat csinálni? - kérdezte anya, láthatóan zavarban volt.
- Anya! Hagyjuk már! - nevettem. - Az oké, hogy 17 éves vagyok és a korombelieket már csak ez érdekli, de azért rólam nem kéne ilyet feltételezned! Amúgy se egy rohadt sátorban akarnám az elsőt....
- Jó na! - nevetett mostmár anya is. - Csak ígérd meg, hogy vigyázol magadra és, jól érzed majd magad.
- Nyugi, anyu! Nem lesz semmi baj.
Ekkor egy duda jelezte, hogy Nikiék megérkeztek.
- Indulok!
Még nyomtam egy puszit anyu arcára majd elindultam kifelé. Miközben felvettem a nagyon tömeg, fekete vans cipőm, hallottam anya hangját a konyhából.
- Minden nap írj egy sms-t!
Erre jókedvűen megforgattam a szemem és már indultam is.
Apa és Niki apukája már berakták a cuccaim a kocsiba. Oda rohantam Nikihez és megöleltem. Elbúcsúztam apától is majd beültem barátnőm mellé a kocsiba.
Irány a Balaton!!
---------------------------------------------------------
Sziasztok! Nos, ez lenne az első rész. Egyszer már elkezdtem írni egy "könyvet" ugyanezzel a címmel/borítóval, de az másról szólt és másik fiókomon íródott. Mivel unalmasnak találtam a storyt ezért elkezdtem írni egy újat. Remélem tetszik. ❤️Ha igen, akkor jelezd ezt egy vote-tal és várom a véleményeket kommentben! ✨
(1096 szó)
YOU ARE READING
A Tábor | ✓
Romance• Mindenkinek jár egy első esély, de a második már attól függ, hogy az elsőt hogyan játszotta el. • Világos Evelin egész eddigi életét a könyvekben olvasott románcoknak szentelte. Hiába hitegette a barátait és önmagát is, miszerint nem szeretné ő...
