A Tábor | ✓

| 𝟕. 𝐅𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭 |

A tűz már alig égett. A vörösen izzó parázs felett még kergetőzött pár lángnyelv, de a legapróbb szellőtől is megszeppenve hunyt ki fényük.

Mindenki takaróba burkolózva ült. 11 szempár szegeződött Izára. Feszült csend telepedett a társaságra és mindenki lélegzetvisszafolytva várta a történetet.

Izabell ekkor törökülésbe húzta a lábait, megigazította magán piros takaróját, megköszörülte a torkát, lehajolt és felvett a földről egy újságlapot. Lassan...iszonyatosan lassan, vészjósló nyugodtsággal összegyűrte a lapot, egy golyót formált belőle. A csend még mindig burokként emelkedett fölénk. Senki nem szólalt meg és a tűz halk pattogásán kívül csak a levelek halk összezörrenése hallatszott, ahogy a szél játszadozik velük.

Ekkor Iza egy hirtelen mozdulattal a parázsba dobta a papírgalacsint és az addig földet pásztázó tekintetét most a tűzre emelte.

Az újság amint találkozott a forró fadarabokkal elkezdett szétbomlani. Az érkezés helyén apró, narancssárga szikrák szálltak az ég felé, de pár pillanat alatt elnyelte őket a sötét éjszaka. A lap lassan elkezdett égni, és a rajta lévő képeket mohón falták a friss lángcsóvák.

- Emery Williams egy 17 éves californiai lány volt - hasított a levegőbe Iza hangja, de még mindig csak a tüzet nézte. Az arcán semmilyen érzelem nem mutatkozott.

- Ő volt a gimnázium legjobb tanulója. Mindenki szerint tökéletes életet élt. Meg volt a kellő hírneve, gazdag családja volt...és egy hibátlan párkapcsolata Adam Frie-jal...

Az iskola befejeztével, Adammel arra hivatkozva, hogy megünneplik a kitűnő iskolai teljesítményüket, elmennek táborozni. Csak ők ketten - hangsúlyozta tagoltan az utolsó három szót, és fejét lassan körbefordítva végignézett a társaságon. - Emery persze beleegyezett. 1990.június.2. Pontosan 29 éve, ugyan ezen a napon, valahol California egyik tengerpartján, ott ültek egy sátorban. Szókirakóztak. - erre Tamás egy halk nevetést engedett útjára, de mindenki dühösen nézett rá ezért gyorsan elhallgatott. - Emery kirakta a szót: szeretlek. De Adam folytatása nem az lett, amire számított.

Az első e betűtől lefelé kirakta, hogy erőszak. Emery először furcsállva nézte a táblán kirakott betűket, de nem szólt semmit. A játék folyamán Adam egyre különösebb szavakat rakott ki és nem volt hajlandó válaszolni Emery egy kérdésére sem. A szavak egyre csak jöttek: lélek, kín, akar, pánik. Ekkor Emery nem bírta tovább. Könyörögni kezdett Adamnek, hogy hagyják abba a játékot, de a fiú nem engedett. Megragadta a lány csuklóját, de nem nézett a szemébe. Csak a táblát bámulva ült. Mintha a teste ott lenne, de ő maga nem, mintha valaki...vagy valami, más irányítaná. Emery könnyei már patakokban folytak végig az arcán, szabad kezével elkezdte simogatni barátja arcát hátha attól megnyugszik és elengedi a karját. De nem így lett. Adam nem mozdult. Csupán a táblát nézte. Emery könyörögve kérte, hogy mondjon valamit vagy mozduljon meg, mire a fiú szabad kezét felemelte. Mutatóujját a tábla fölé emelte. A lány rémülten nézte végig, ahogy Adam az előbb lerakott szavainak kezdőbetűire mutat.

E rőszak. L élek. K ín. A kar. P ánik.

Elkap. Hasított a felismerés Emerybe! - A tömegben Kamilla halk kiáltása hallatszott majd odabújt Kevinhez és hallgatta tovább a storyt. - A lány minden erejét bevetve kirántotta a fiú szorításából a karját, kirohant a sátorból és futásnak eredt. Már az erdőben járt mikor hátrafordult. Adam hangos ordítása hallatszott a sátor felől. Hangos, szenvedő, segélykérő kiáltás. Majd egy vékony hang. Egy kacagás. Mintha egy kislány lett volna. Emeryben megfagyott a vér. Az erdő közepén táboroztak tehát rajtuk kívül nem lehetett ott senki, pláne nem egy kislány. Gondolatait viszont egy hang zavarta meg a háta mögül. Egy dal.