A Tábor | ✓

+1 Fejezet

Ez a kis szösszenet a ti tiszteletetekre íródott, mindenkiére, aki elolvasta ezt a könyvet. Köszönöm szépen a 100.000 olvasást!!!

*fél év múlva*

Kolossal még mindig együtt vagyunk. A kapcsolatunk újra a régi. Az apjával történtekről nem igazán beszélünk, de azt hiszem, ez így van jól.

Holnap indulunk a többiekkel a Balatonra. Most éppen nálunk vagyunk és pakolunk be.

-Szerinted ezt a rövidnadrágot vigyem? - mutattam fel a világos farmeromat - vagy ezt? - most pedig a sötétkék farmerom.

-Én mondtam. Ha eljövök, akkor is csak a fehérneműidben kérhetsz tőlem tanácsot, más nem érdekel - mosolyodott el pimaszul.

Hozzávágtam a sötét nadrágot a világosat pedig belehajtogattam a bőröndbe.

-Én meg megmondtam, hogy ha egy rossz szót is szólsz akkor nem fogok veled beszélni az egész Táborban! - tettem csípőre a kezem.

-Nem is kell beszélned... - lépett oda hozzám majd megcsókolt.

Lehúzott magával az ágyra én pedig a derekára ültem.

-De pakolnom azt kell - mosolyogtam rá majd hajamat az arcába eresztve megkuciztam. Vicces grimaszba váltott az arca mire felnevettem.

-Ráérnek azok a ruhák - próbálkozott.

-Inkább segítenél! Csak megakadályozol a munkában! - méltatlankodtam.

Sóhajtott. - Jól van, legyen! Akkor pakoljunk mert az olyan halál izgalmas! - fúrta a fejét egy párnába.

-Tudod, hogy szeretlek - simogattam, meg a haját.

-Én is szeretlek! - mormolta még mindig a párnába mire elnevettem magam majd folytattam a pakolást...

***

A forró levegőbe hasító esti fuvallatok libabőrt hagynak maguk után a karomon. Lábujjaim a homokszemcsék közé süppednek minden lépésnél, ahogy az ösvényről letérve kiérek a partra. A Balaton méltóságteljesen fodrozódik, apró hullámok nyaldossák a szélében sejlő köveket, távol a horizonton pedig egy hatalmas fekete pacává olvad össze az éggel. Ma éjjel nincsenek csillagok, felhős és szeles időnk van, ami pont kedvez a terveinknek.

Az elém táruló gyönyörű látvány csordultig telíti a szívem. Örömmel és fájdalommal egyaránt. A tavalyi Tábor összes boldog pillanata, az összes ölelés, a felharsanó nevetések, minden elhullajtott könnycsepp itt áll előttem. Csupán egy év telt el mióta utoljára itt álltam, mégis rengeteg dolog változott. A Kolos apjával történtek bennem is új értékrendet állítottak fel, az egy éves évfordulót ünneplő kapcsolatunk pedig számos nehézségen esett túl. A gyász időszaka megviselte a friss kötelékünket, sokáig tartott újra összehangolódni, de kemény küzdelem árán sikerült. Formáltuk egymást, tanítgattuk...rájöttünk, hogy a rózsaszín köd után tényleg minden megváltozik. Nem minden olyan tökéletes, mint amilyennek először tűnik, viták igenis jelen vannak egy kapcsolatban, több hónapnyi együttlét után is jelen van a félelem, hogy elveszíted a másikat és hasonlók. Mindezek ellenére, senki sem tudna boldogabbá tenni, mint Kolos. Az ajkaim már csak a gondolatára mosolyra húzódnak. Szeretem. Jobban, mint bármelyik hülye netflixes sorozatom, sőt, jobban, mint a könyveim! Minden pillanatot úgy élek meg vele, mint a saját love storynk. Néha el sem hiszem, hogy tényleg lehetséges ennyire boldognak és egésznek éreznem magam valaki mellett. Molnár Kolos viszont minden pillantásával és féloldalas mosolyával elűzi a kétségeim.