A Tábor | ✓

| 𝟏𝟏. 𝐅𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭 |

Mellkasom egyre gyorsabban emelkedett és percről-percre jobban kellett összpontosítanom, hogy ne gördüljenek ki könnyeim.

A homokban csoszogva igyekeztem vissza a tömeg felé. Nem mertem hátra fordulni. Tudtam, hogy nem tetszene a látvány. Vagy egy kétségbeesett szempárral találnám szemben magam, vagy egy, a Balatont bámuló Kolossal, aki még csak utánam sem fordult. Nos, igen. Ettől féltem a legjobban. Hogy míg én úgy érzem, mintha a szívem most törne apró szilánkokra, melyek lassan, kínzó lassúsággal vágják el az összes csontom és visznek a teljes összeomlás felé...addig ő csak egy 'ha ő nem, majd lesz valaki más' érzéssel megy vissza a tömegbe és az első lánnyal, akit meglát, bepótolja, amit velem nem tett meg. És ez a gondolat egyszerre váltott ki belőlem izzó dühöt és mélyen marcangoló kétségbeesést.

Nem bírtam tovább. Egy apró könnycsepp buggyant elő szemem sarkából. Felkaptam a fejem és egy határozott muzdulattal letöröltem. Meghúztam volna a poharamban lévő limonádét, de amint szám közelébe ért, megéreztem illatát és egyből elemeltem ajkaimtól. Kolos illata volt. Az első szemetesbe kidobtam a kis műanyag poharat és emelt fővel, de belül teljesen szétesve indultam Niki keresésére. Muszáj volt elmondanom valakinek, hogy mi történt és erre ki, ha nem a legjobb barátnőm az alakalmas?

Könnyektől gyöngyöző szemeimmel kutattam barátnőm után. Szerettem volna minél hamarabb megtalálni, mert féltem, hogy Kolos utánam jön.

Végül talán két perc kutakodás után és legalább öt hormonoktól túlfűtött részeg fiatal odébblökése után meg is pillanatottam Nikit. Éppen Izával beszélgettek egy lampionos karó lábánál. Mint akit rakétával lőttek ki, céloztam meg őket. Lihegve értem oda hozzájuk. Mivel nem akartam elrabolni Iza társaságát, és benne is megbízok, mindkettejüket elhívtam magammal egy csenedesebb helyre.

Értetlen fejjel követtek, de nem szóltak egy szót sem, tehát leesett nekik, hogy komoly a dolog.

Végül a sétány mellett egy kis park féleségben ültünk le. Igaz, hogy nyár van, de a buliban sokkal melegebb volt a rengeteg ember miatt. A lányok karba font kézzel ültek le a padra én pedig idegesen kezdtem előttük fel-alá járkálni.

- Evelin, mi a baj? - kérdezte Niki.

- Oké. Szóval ne ítéljetek el. És ne is akadjatok ki. De mostmár el kell mondanom valakinek, mert tényleg nem tudom mit csináljak! - hadonásztam kétségbeesetten karjaimmal.

- Okéé... Mondd... - vonta össze szemöldökét Iza majd ivott egy kornyot a kezében tartott majdnem teli pohár meggyes vodkából.

- Szóval. Konrád figyelmeztetett, hogy Kolos...ömmm. Maradjunk annyiban, hogy nem a hosszú párkapcsolatairól híres. De ha ez nem lenne elég, Kolos is közölte ezt velem! Én persze megigértem Konrádnak, hogy nem fogok beleesni abba a seggarcba. És aztán minden tök jól ment - ismét elkezdtem fel s alá mászkálni, mint valami idegbeteg. - Mert csak a seggfej Kolost ismertem. Utána egyik reggel, hajnalban megijesztett és aztán kiakadtam rá, ő meg csak nevetett rajtam. És kávét csinált nekem, aztán a parton együtt kávéztunk és beszélgettünk. És normális volt, kiderült, hogy nem is hülye és még az érdeklődési körünk is hasonló... – hadartam össze-vissza a szavakat, amik elsőnek az agyamba tódultak.

- Befejezed a róla való áradozást és rá térsz a lényegre? - forgatta szemeit Iza mire a mellette ülő Niki meglökte a vállát.

- Nem áradozok róla... - köszörültem meg a torkom. - Tehát hirtelen azt vettem észre, hogy érdekel a véleménye. Soha nem vettem volna fel egy ilyen ruhát, ha nem tudom, hogy neki tetszeni fogok benne...

- Evelin...te...belezúgtál Kolosba. Ez nem a világvége - értetlenkedett Niki. - pláne, hogy iszonyat helyes a pali.

- Nem! Ez rosszabb, mint a világvége!! - akadtam ki.