T.I.M.E.~Charles Leclerc FanFic~

4.

Reggel Emma óhajtott visszajönni a szobába.
-Szép jó reggelt- dünnyögtem.
-Neked is. - köszönt. - Most Hamilton miatt vagy ennyire pipa? - kérdezte.
-Igen. Egy önelégült pojáca (pardon) aki át fog cseszni. De utána nem foglak vigasztalni. - mondtam.
-Apropo átcseszés. Mi volt tegnap Lecrerc-kel? Nem lehetett levakarni a vigyorát pedig komolyan igyekeztem.-jött utánnam.
-Elmegyek reggelizni. - közöltem.
-Nem kérdeztem. Viszont ha te meg Charles összejöttök akkor nem lehetsz majd dühös rám. - mondta.
-Nem jövök össze senkivel, érted?-kérdeztem.
-Ja. Mind ezt mondjuk. Aztán bumm. - ütötte össze a két tenyerét. -  Megtörténik a varázs és... -
-Fogd már be. - intettem neki amire elcsitult. A liftbe belépve sóhajtottam egyet de többre nem is volt időm, mert újabb emberek szálltak be.
-Jó reggelt hölgyek. - köszönt mosolyogva Charles. A tegnapi képes incidens nem akart kimenni a fejemből.
-A csajod még mindig morci?-kérdezte Hamilton.
-Igen még mindig az. Úgyhogy befoghatod. - nézett rá Charles.
-Jesszus. - Forgatta meg a szemeit a brit fiú.

-Itt kiszállunk. - reagálni se volt időm, Charles már elkapta a csuklóm és egy rántással kikerültem a liftből.
-Mi? Várj! Hé, na jó már! - mondogattam de ő nem engedett el.
-Leclerc! - szóltam rá. Hátranézett rám és megállt. - Éhes vagyok. - mondtam. - És amúgy sem akarok kettesben maradni veled. - sütöttem le a szemeimet.
-Miért? - kérdezte. Ebben az egy szóban annyi szomorúság volt, hogy beleremegett a gyomrom.
-Mert mindig leégetem magam. - néztem rá. Megkönnyebbülten lehunyta a szemeit, és amikor újra kinyitotta, visszatért az önfeledt jókedve.

-Akkor most mást is leégethetsz. Mondjuk tojást vagy akármit. - mondta.
-Te most meghívtál reggelizni? - kerekedtek el a szemeim.
- Ja valami olyasmi.- rántotta meg a vállait.
-Höh. Mr. Előítélet hajlandó egy pincérlánnyal reggelizni?- fontam magam előtt keresztbe a karjaimat.
-Elnézést, hogy érdeklődöm. - hajolt meg egy minimálisat.
-Semmi baj. - simogattam meg a fejét.-Na jó, egye kukac elfogadom a meghívást. - indultam vissza a liftek felé.

-Azta- motyogtam.
- Szóval elárulod végre, hogy mit dolgozol valójában?- kérdezte amikor mögém ért.
-Pincérnő vagyok. Csak a saját cukrászdámba. Amit a szüleimtől örököltem.- mondtam.
-Miért hazudtál először? - próbált elveszni a tekintetemben. - Azt hiszed, hogy ettől másképp tekintek rád?- rázta a fejét.
-Gondolom most is ugyanolyan barátnak nézel mint ezelőtt, szóval ugorjunk. - mondtam.
-Nem. - mondta. - Jó akkor én csinálok valami kaját, te meg nézd meg, hogy mi van a táskámba. Úgy láttam érdekel. - kacsintott.
-Haha. Elemedben vagy ma, úgy látom.- nyújtottam ki a nyelvem. Leültem a fotelbe és vizsgálni kezdtem a sisakját.
-Te beszélsz olaszul is? Vagy csak Franciául meg Angolul?-kérdeztem. Felkeltem és odamentem hozzá.
-Egy icipicit- mutatta az ujjaival - Beszélek Olaszul is. A Francia az ugye alap. Angol meg megyeget. - mosolygott rám.
-Megyeget?-kérdeztem.
Kopogtak.
-Jövök. - mondtam. Az ajtóban Hamilton állt. - Csövi. Mizu?- biccentettem.
-Leclerc? Le kéne menni a box utcába megdumcsizni a dolgokat.
-És mért te jöttél?-kérdeztem.
-Mert én estem útba a Ferrarisoknak.
-Hű milyen nagylelkű. - bólogattam.
Vicsorgott és elment.
-Leclercnek le kell mennie a box utcába. - utánoztam Hamilton hangját.
-Most? - szontyolódott el.
-Uhum.

-Gyere le velem. - mondta.
-Neeem. Nem örülnének nekem. - húztam mosolyra a szám.
-És?- húzta fel a szemöldökeit. - Na jó. Nincs időm vitatkozni veled. Ha most nem jössz le akkor az időmérőt nézed meg. - jelentette ki.
-Legyen. Ha esetleg keresnél, lent leszek a medencéknél. - mosolyogtam.