-Ez... Gáz volt. - állapította meg a fiú miután becsapódott az ajtó. -Csak egy picikét. - mutattam az ujjaimmal. Sejtelmesen elmosolyodott utána az órájára nézett. -Mennyi idő amíg elkészülsz?-kérdezte. -Attól függ. Ha túl sminkelem magam akkor egy óra. - fintorogtam.-Amúgy elég negyvenöt perc is. - rántottam vállat. -Remek. Van fél órád. - jelentette ki. Elnevettem magam, de hamar rájöttem, hogy nem vicc. Abbahagytam és rábámultam. Tapsolt egyet amire elkezdtem rohanni.
-Utállak.-ültem le a kanapéra, miután kiderült, hogy csak szivatott. -Biztos vagyok benne, hogy most hazudsz. - ült le mellém amire tüntelőleg elfordítottam a fejem. Erősebb volt nálam így egy könnyed mozdulattam elérte, hogy ránézzek. Megforgattam a szemeimet utána elmosolydtam és egy laza mozdulattal eltoltam a kezét. Hogy esélye se legyen újra elkapni, futni kezdtem. -Ez egy lakás. Nem menekülhetsz előlem.-ért utol az erkélyen. -Charles. - suttogtam. -Tessék? - lépett mögém. -Holnap hazamegyek. - fordultam felé. -Mi az hogy haza? - tette fel a kérdést aztán a derekamra simította a kezeit. Kicsit zavarba jöttem. -Amerikába. - karoltam át a nyakát. -És ha nem engedlek? - -Olyan opció nincs. - mosolyogtam. -Nem mehetek veled. Viszont...- Engedett el. Bement a lakásba és egy dobozzal tért vissza. Egy közepes méretűnek mondanám. Lerakta az asztalra és odahívott. - Viszont magamhoz láncolhatlak. - vigyorgott.
Kinyitottam. Azonnal lerogytam a székre és elsírtam magam. Egy aprócska kutya volt benne. Charles leguggolt elém és átölelt. -Ez mégis mi akar lenni? - motyogtam. -Leszel a barátnőm? - adta a kezembe a kutyát. -Csak akkor ha a kutya neve Lewis lesz. - néztem rá amire elsápadt. Elnevettem magam. - Látnod kellett volna az arcod. Csak vicc volt, nem lesz Lewis. - simítottam végig a fiú haján. -Akkor... Hivatalosan is az enyém vagy. - nézett rám pimaszul.
-De nem vihetem fel a gépre a kutyát. És elkéne nevezni, hogy ne ,, a kutya'' legyen. - beszéltem. -Az első kutyám Dylan volt. - dobta fel az ötletet Charles. -Ez tetszik. - néztem rá csillogó szemekkel.
Szóval... Ő itt Dylan
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
-De még mindig nem tudom hazavinni! - akadékoskodtam. -Két dolog. Első - mondta és mire észbekaptam már csókolt. Eléggé elhúzódott. - A második egy ajánlat. Én most elviszem Dylant magammal Monacóba. Te hazamész, összekészülsz aztán te is odajött Monacóba. Így jó lesz? - kérdezte. Úgy kezdtem bólogatni mint egy idióta. -Le ne fordulj a kanapéról. - nevetett.-Most már tényleg menj készülni. -Semmi kedvem lemenni. - fintorogtam. - Inkább leviszem Dylant sétálni. - menekültem. -Nélküled én sem megyek sehova. - jelentette ki. -Igazából most azért rendeznek bulit, mert senki nem halt meg?- tettem fel a kérdést aztán kiléptem az ajtón.
-Jó ég! - sikkantottam amikor egy másik ember ugrott ki elém a bokorból. Ráadásul röfögő hangot adott ki. -Bocsánat! - bontakozott ki az árnyékból Lewis. Lerakta a kezében lévő kutyát. -Azt hittem te röfögsz. - nevettem el magam. - Hogy hogy nem vagy a bulin? Én meggyőztem Charles-t. - kérdeztem. -Le kellett hoznom Roscoe-t.-mosolyodott el...
Waah, megint írok igen.
Arra gondoltam, hogy elkezdek írni egy másik sztorit is, de akkor ennek a 20. Rész lesz a fele (évad záró) és szeretném kérdezni, hogy ez milyen ötlet. 🙂
