Visszatérés Bíborhegyre (befejezett)

Meg nem született gyermek

- Nincs semmi bajom Alan. Semmi bajom. - Felugrott és a mosdóba futott. A mosdótál fölé hajolt, és egy mozdulattal ledugta ujját a torkába. Semmi nem történt. A férfi aggódva figyelte az ajtóból.
- Ne jöjjön ide! - kiáltotta, majd újra a szájába nyúlt. Többször egymás után, közben megpróbált gyomorforgató dolgokra gondolni, amitől máskor biztosan hányt volna. Kiverte a hideg veríték, de a gyomra nem volt hajlandó kiadni magából semmit. - Nem értem, hogy miért nem jön semmi - zokogott kétségbeesetten.

McMichael tanácstalanul állt, aztán felesége ellenkezése ellenére mögé lépett, és masszírozni kezdte a nyakát.

- Kedvesem, maga tiszta víz. Feküdjön le, és mondja el végre, hogy mi a baj.

Edith még egy elkeseredett kísérletet tett rá, hogy meghánytassa magát, hiába. Reszkető lábakkal az ágyhoz ment, de az utolsó lépesekhez már szüksége volt a férje segítségére. Alan aggódva nézte az asszonyt, akit mintha görcsök kínoztak volna, össze-összegörnyedt. Kapkodva szedte a levegőt, az arca elfehéredett.

- A tea nem tea, hanem tűztövis bogyó.

Alan felállt, a tűzbe dobta a piros dobozt, aztán az orvosi táskájában kezdett matatni, ahonnan elővett egy pirulát.

- Ezt nyelje le, enyhe nyugtató amitől el fog aludni. - Edith engedelmeskedett, aztán átölelte a fiát. Arra gondolt, ha már meg kell halnia, legalább a fia illatát vigye magával a másvilágra. Alan felkapta a fejét, mert zajt hallott lentről. - Mintha dörömbölne valaki az ajtón. Mindjárt visszajövök kedvesem. - Azzal felállt az ágy széléről és kiszaladt a szobából.

Edith érezte, hogy az idegesség lassan oldódik benne, aztán ráborult a sötét éjszaka.

Már világos volt, amikor felébredt. Felült, körbenézett. Egyedül volt a szobában. Fáradtnak érezte magát, és erőtlennek. Hanyatt feküdt és a mennyezetet bámulta, a plafonról meredező tűhegyes faragott díszítéseket,és azon gondolkodott, hogy elég nyomasztó a ház e nélkül is, de ezek a tüskék egyenesen félelmetesé teszik. Beszélgetés zaja hallatszott lentről. Felkelt és bár erősen szédült, kapaszkodva elindult lefelé. Ahogy lenézett a lépcsőfordulóból, egy idegent látott aki a lépcsőnek háttal ült a kopott kanapén. Thomast Alan mellett látta, elmélyülten egy könyvet lapozgatott.

- Nem is gondoltam volna, hogy még összefutunk az életben. - Az idegen egy nő volt, akinek a hangja nagyon ismerősnek tűnt. - Micsoda véletlen.

Alan felnevetett. - Inkább csodának mondanám. De honnan tudták meg, hogy ez a birtok eladó? Hiszen nem is hirdettük?

- Képzelje Alan - kezdte mesélni a nő -, a férjem megálmodta. Ne mosolyogjon, komolyan beszélek. Megálmodta egyik éjjel, Higgye el, én sem akartam neki elhinni, de táviratozott, hogy van egy birtok, és egy ház, amit leírt nekem pontosan, hogy milyennek látta álmában. A címet is leírta, és kért, hogy Amerikából közvetlenül ide utazzak.

Edith ekkor ismerte fel a hangot. Alice, a nő, akivel a hajón találkoztak. Remélte, hogy soha többé nem látja az életben, erre itt futnak össze. - Ő majd holnap érkezik. Gondolhatja, hogy meglepődtem, amikor megérkeztem, és a ház és minden körülötte, pontosan olyan volt, ahogyan a férjem leírta.

Edith közben leért a lépcső aljára. Még mindig szédült és vakítóan fényes foltok ugráltak a szeme előtt. Alig várta, hogy leüljön, vagy inkább, hogy lefeküdjön. Alan amikor meglátta, azonnal felugrott. Éppen jókor, mert az asszony térdei megrogytak, és ha a férje el nem kapja, akkor valószínű, hogy elvágódik. Alice Blackwell a szívéhez kapott, és teátrális mozdulatot tett.

- Kedves McMichael asszony, csak nincs rosszul?

Thomas felugrott, és kiejtette a könyvet a kezéből. - Anya! Mi a baj, anya? - Alan közben lefektette a kanapéra a még mindig holtsápadt nőt, és a kisfiú azonnal megfogta a kezét. - Igaza volt annak a néninek, aki a hajón kinyitotta nekem az ajtót. Azt mondta, hogy nagy baj lesz, ha idejövünk.