Visszatérés Bíborhegyre (befejezett)

A pince mélyén

- Thomas... - Lassan tért vissza, émelygés kínozta és fejfájás. Ráadásul reszketett a hidegtől. Az ujjai zsibbadtak voltak. - Alan! Mi történt?

- Elájult asszonyom - Az arc hasonló, de a hang... -, a férje elfutott repülősóért. Ne mozduljon, kérem.

Edith riadtan fürkészte az idegen arcát, mintha kísértetet látna. - Bocsásson meg, de ön egészen olyan, mint megboldogult férjem. Vagyis amikor megláttam, azt hittem. - Igyekezett felülni, de a férfi nem hagyta - De így közelről már...

- Edith! Ne mozduljon. - Alan érkezett futva, a karjába kapta a feleségét, és felszaladt vele az emeletre. Gyengéden letette, és gyorsan betakarta. - Ugye maga is látta? Istenre mondom, először azt hittem... De mindegy, maradjon itt kedves, megbeszélem a dolgot Blackwell úrral, gyorsan aláírjuk a papírokat, és utazunk vissza Londonba. - Dühösen felkiáltott - Csak előbb megtalálom a gyereket!

A kisfiú még mindig nem került elő, pedig tűvé tették érte az egész birtokot. De Alan eddig nem merte felesége előtt szóba hozni. Amíg nem kérdez rá, addig legalább ez miatt sem idegeskedik. Alan érezte, hogy a Edith idegei kezdik felmondani a szolgálatot, és nem akarta, hogy kiboruljon. Megigazgatta újra a takarót, és nézte a felesége arcát.

A nő nem aludt, de szemei csukva voltak, és Alan tudta hogy Thomasra gondol. Látta rajta, amikor arca ellágyult, izmai elernyedtek, olyankor mindig rá gondolt. Alan nem akart egy halott férjjel harcolni az asszony szerelméért. Gondolta idővel majd elfelejti Sharpe-ot, és akkor úgy fogja szeretni, ahogyan ő szereti. De belátta, hogy kettejük között sosem lesz olyan szenvedély, mint Edith és Thomas között volt.

Alan azon kapta magát, hogy gondolatai Alice körül forognak. A spajzban történtek nem derülhetnek ki. Az a röpke negyedóra több szenvedélyt adott neki azzal az idegen nővel, amit a több évnyi házassága Edith-el. Alice izgalmas, és gyönyörű nő, és Alan már két férfira volt féltékeny. Trevor volt a másik, Alice férje. Milyen szerencsés, hogy egy ilyen asszonnyal élhet együtt. A nő bőre, a csókja felszította a szenvedélyét, és Edithez bújt. Lehunyt szemmel Alice-t képzelte maga elé, és megcsókolta a feleségét.

Edith megremegett.

- Alan, kérem hagyjon. Még nem vagyok rá készen. - A férfi elszégyellte magát. Alig két napja, hogy elvetélt, nem kívánhatja és nem is fogja, hogy magához engedje. De annyira vágyott egy nő érintésére, hogy fájdalmasan rándult össze.

- Edith, könyörgöm! - Megfogta a nő reszkető kezét, és ágyékához húzta - Megtenné? - kérdezte elfúló hangon, szégyellve amit a feleségétől kér. Edith riadt kék szemeivel rá nézett, és undorodva húzódott el. De Alan nem engedte. - Tegye meg! Csinálja! - És olyan erővel fogta a nő csuklóját, hogy felszisszent. Edith tenyere körülölelte, de még akkor sem engedte el a csuklóját. Egyre gyorsabb ütemre kényszerítette, és a nő sírva fordította el a fejét. Felrémlett előtte, amit spájzban látott, a férfi árulása, és most még ilyenre is kényszeríti.

Alant megváltoztatta a hely, mert Bíborhegy mindenkiből a legrosszabbat hozza ki. A férfi zihálása hirtelen hangos hörgéssé változott, és elengedte végre a csuklóját. Tisztátalannak érezte magát, és menekülni akart, de nem volt ereje. Nyakáig felhúzta a takarót, és elfordult a férjétől.

Alan mocorgott még, aztán az ágy nyikorgásából ítélve Edith tudta, hogy felállt. - Megnézem a vendégünket, aztán sürgetem az eladást. - Elment az ajtóig, aztán ott visszaszólt. - Ha máshogy nem megy, mostantól így oldjuk meg.

Lesétált a nyikorgó lépcsőkön, és megállt. Azt hitte majd megnyugszik, hogy lecsillapodik, de a szíve még ugyanolyan hevesen vert. A kielégüléstől nem azt kapta, amire számított.