6. részlet

84 5 0
                                    

Legjobb barátom korai halála nagyon megviselt. Több mint 8 év telt el azóta s nemrég sikerült csak megértenem, hogy szerencsés vagyok, hogy ismerhettem és, hogy a mi közös utunk eddig tartott, csak idáig utazott ezen a vonaton, de ez a kevés idő olyan mély nyomot hagyott bennem, ami – biztosra veszem – egész életemet elkíséri. Egy ilyen kapcsolatra, utazótársra szívesen emlékszik vissza az ember.

Az életvonat - melyen te vagy az egyetlen állandó utas - pedig érdekes helyeken halad keresztül. Soha nem tudni hová megy, meddig tart az út, ki fog felszállni vagy épp továbbállni. Hogy az utazás lehetőleg végig békés legyen, úgy érdemes minden utazótól jó szívvel elválni. Legyen az családtag, barát vagy szerelem.

Amikor visszautaztam előző életeim egyikébe s az utazás utolsó momentumaként találkozhattam szellemi vezetőmmel, a belső Én-el. Akkorát kacagtam legbelül, hogy szellemi vezetőm még szellemibb hegyei is beleremegtek! Ugyanis egy humoros kis pasasról van szó, akit magamban szintén a könyv logójához hasonló BBV (A Boldogság Benned Van) jelzővel illettem: Bölcs, Békés és Víg kedélyű. Talán nem véletlen, hogy ilyen nevet választottam a könyvemnek... Ez is emlékezetes találkozás volt.

Bárhol, bármikor érhetnek meglepetések és meglepő útitársak! Jöhetnek tanítók, mesterek, csábítók és csalárdok, gonoszok és angyalok is. A jó az, ha mindegyiktől tanulsz valamit ezzel többé, jobbá téve önmagad. De egyet, soha ne feledj: Te egyedül maradsz a vonaton, mikor az útitársak leszállnak. Abban az időszakban tudatosul benned majd az, hogy ki is vagy valójában.

50 lépés a boldogság feléHikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin