In the church

9.

- Most mi a szart akar csinálni? - kérdeztem, a kelleténél hangosabban, amivel csak azt értem el, hogy egy gyilkos pillantással belém folytotta a szót. A szemem az ő barna írisze és a fegyver között cikázott. Engem akar lelőni, vagy azt, aki kint van?

- Lányom, nem kell félnek - érintette meg fejem búbját a hideg fémmel. Automatikusan hátráltam volna, de még mindig a falnál álltam, így csak oldalra tudtam lépni.

- Aha, ez baszott nyugtató volt, köszönöm - túrtam idegesen a hajamba. - Valaki csípjen meg és mondja azt, hogy ez egy álom.

- Nos, ez nem fog megtörténni - döntötte enyhén oldalra a fejét. - Figyelj! Kimegyek és megnézem, hogy ki az, addig te itt maradsz és egy szót sem szólsz. Levegőt is maximum csak mértékkel, rendben?

- Magamba akarok döfni egy keresztet - jelentettem ki hevesen bólogatva. A homloka egy pillanatig ráncba szaladt, de aztán sarkon fordult és miután kiment, gondosan becsukta maga után az ajtót.

Annyira ideges voltam, hogy fel-alá kezdtem járkálni, miközben a kezem remegett a gyomrom pedig liftként üzemelt. Mondanom sem kell, hogy rengeteg gondolat és kérdés cikázott a fejemben.
Ki gondolta volna, hogy Shawn atya, aki minden szűznél ártatlanabbnak tűnt, elővesz egy stukkert és azzal akar lenyugtatni?! 

A tekintetem az egyik ablakra vándorolt, de a hirtelen jött tervem azonnal meghiúsult. Túl pici volt az ablak és túl magasan volt. Pedig a menekülési és túlélési ösztöntől el akartam tűnni. Legszívesebben mérföldeket futottam volna, addig, amíg el nem tűnik a fejemből ez az egész.

A kilincs megmozdult, mire ijedten kaptam az irányába a fejem, de csak az atya lépett be az ajtón, egy kedves mosollyal. Megállt pár méterre tőlem és pislogás nélkül fürkészni kezdte az arcom.
Ha valaha is azt mondtam, hogy a horrorfilmeknél nincs ijesztőbb dolog...tévedtem! Az atya lekörözi még Samarat is.

- Csak egy hívő volt - szólalt meg halkan.

- Megölte? - csúszott ki a számon, ami egyre jobban száradt ki.

- Dehogyis! Az főbűn lányom, hát nem tudod? Nekem az a feladatom, hogy segítsek a híveknek és hogy hirdessem az igét, nem pedig az, hogy kiontsam az életüket. Hogy feltételezhetsz ilyet? - a hangjából szűrődő sértettség miatt a homlokom közepéig szaladt a szemöldököm. Tényleg skizofrén, vagy szimplán csak hülyének akar nézni?

- De...hol a fegyver? - mutattam a kezére dadogva.

- Az nem igazi volt. Miket képzelsz gyermekem? Igazi fegyver? Honnan szereztem volna? - nevetett fel lágyan. - Régóta itt van, hogy ha bármi történik, ezzel megvédjük magunkat. Igaz, hogy nem tudunk vele lőni, de megfélemlítés szempontjából tökéletes.

- Ne szopasson már!

- Én soha! - tette mellkasára a kezét a fejét ingatva. - Fáradt vagy, pihenned kéne, nem gondolod?

- Nem! - vágtam rá erélyesen. - Ne akarja már elhitetni, hogy tényleg ilyen szentéletű csuhedris! Nem vagyok hülye, ha eddig nem esett volna le.

- Tudom, hogy nem vagy az - felelte egy halvány mosollyal. - De azt is tudom, hogy túl sok volt ez neked.

- Csodálkozik? Majdnem fejbe vert egy fegyverrel, aztán mint egy pszichopata, közölte, hogy nincs semmi baj. Meg basszus, spanyolul dumált és az olyan...furcsa! Nem mindenki tud spanyolul - érveltem, miközben hevesen mutogattam.

- Négy nyelven tudok a papság miatt Gyermekem - bólintott halványan. - És sajnálom, ha rád ijesztettem. Isten bocsássa meg ezt nekem! - vetett keresztet, miközben tekintetével a plafon felé pillantott. Miért érzem úgy, hogy ezekkel csak gúnyolódik rajtam?