In the church

15.

- He got that green eyes, givin’ me signs - énekelgettem az agyát kémlelve, aki az egyik pad támlájának dőlve állt és a Bibliát olvasgatta. A takarítással már rég végeztem, de túl meleg volt kint ahhoz, hogy a megfelelően hűvös templomból kitegyem a lábam, szóval unottan üldögéltem az egyik kényelmetlen padon. - A szerelmes dalokat hallgatva mindig azt hallgatom, hogy soha nem lesz már barátom. Örökre egyedül maradok...mint maga! - tettem hozzá nevetve, amolyan "sorstársak vagyunk" stílusban.

- A hit a szerelemnél sokkal jobb dolog - kezdte, majd rám emelte barna szemét. - Örökre veled marad.

- Jesszus, ez a kasszasikerekbe illő felnézés - dőltem hátra nevetve. - Maga már tapasztalta, hogy milyen szerelmesnek lenni..

- Meg azt is, hogy milyen az elválás utáni állapot - fejezte be helyettem a mondatot. - Hidd el, hogy a hit sok mindenben segít neked s ugyanakkor sok mindent helyettesít az életben.

- Most eszembe jutott valami, de inkább nem mondom ki hangosan, mert már így is sok van a rovásomon - húztam el a szám. Pedig szívesen megjegyeztem volna, hogy a hitet nem tudja meg khmm...tudjátok.

- Gondolom, hogy mire szeretnél kilyukadni - vezette vissza szemét a könyvre egy halk sóhaj kíséretében. Néha megfordul a fejemben, hogy hogyan lehetne ezt az embert rossz irányba fordítani, de szerintem a rossz oldal fut előle, mert még azt is képes lenne valami Isteni fénnyel megvilágítani.

- Maga mindig ezt csinálja? Mármint...olvas és itt van egész nap. Ez nem túl kecsegtető - jegyeztem meg a fejemet ingatva. A könyvet becsukva fordult felém és mosolyodott el.

- Felkészülök a misékre, ennél jobbat nem is kívánhatnék - ragyogott fel az arca.

- A misére, ahova még a Szentlélek is úgy jár, mint akinek fegyvert tartanak a fejéhez - morogtam az orrom alatt. Érdeklődve figyelt, de szerintem, legalábbis remélem, hogy nem hallotta. - Maga szokott amúgy gyónni?

- Persze.

- És kinek? Saját magának? - nevettem fel hitetlenkedve.

- Istennek - felelte egyszerűen.

- Oké, hagyjuk ezt a témát - legyintettem és felé fordultam. - Emlékszik arra, amikor azt mondta, hogy a papok is járhatnak edzőterembe? Mi vette rá, hogy izmot építsen magának?

- Úgy érzem magam, mintha valami újságíróval társalognék - nevetett fel lágyan. - Te emlékszel, amikor említettem, hogy rendőr szerettem volna lenni? Nem valami hiteles egy vézna, a nádasból lopott férfi, nemde?

- Az biztos, hogy nem valami bíztató. De jó rendőr lett volna, a rendőrök jól néznek ki. Jobban, mint a papok.

- Nem célom, hogy jól nézzek ki - ingatta a fejét mosolyogva. - Isten mindnyájunkat elfogat és szeret olyannak, amilyennek születtünk.

- Ez vicces. Másoknak céljuk, hogy jól nézzenek ki, nekik nem sikerül maga meg itt ál azzal a dumával, hogy "nem célom, hogy jól nézzek ki" és nézzen magára. Az élet igazságtalan - zártam le ennyivel, mielőtt tovább bókolok burkoltan.

- Csak jók a fények - vonta meg a vállát nevetve, mire én is elnevettem magam.

- És mindjárt kitör magából a ck modell Shawn.

- Régen hívtak már a nevemen - gondolkozott el a padlót pásztázva. - Tudod Gyermekem, mindenki csak atyámnak szólít.

- Mégsem mehetnek oda magához úgy, hogy "cső haver!" De talán ha eldobná a reverendát és felhagyna a papi élettel...

- Azt nem tehetem. Elköteleztem magam a hit pedig mindennél fontosabb számomra - tette mellkasára a kezét mosolyogva.

- Én tényleg nem tudom ezt megérteni, sajnálom. Ha mindenki a papságba menekülne egy szakítás után, akkor kihalna az emberiség. Ez nekem túl magas - pislogtam magam elé döbbenten. - Lehet, hogy tényleg túl fiatal vagyok még ezekhez és ezért nem vagyok képes felfogni.

- Hidd el, hogy senki sem képes rá. Én is azt éreztem az elején, hogy elhamarkodom. Hogy túl hirtelen döntök így. De aztán, amikor végleg pap lettem és az első misémre készültem rájöttem, hogy én erre születtem. Semmi sem vehet rá arra, hogy letérjek erről az útról - ingatta a fejét. Az agykerekeim olyan gyorsan kezdtek pörögni és kattogni, mint még soha. Nem volt hatalmam senki élete felett sem dönteni, de mi van akkor, ha ő rosszul döntött a sajátja felett? Ha rossz utat választott és élete utolsó perceiben bánni fogja, hogy nem lett családja és fiatal éveit egy dohos szagú templomban töltötte?

- Semmi vagy inkább senki? - néztem fel rá jelentőségteljesen. A kedves mosoly másodpercek alatt hervadt le az arcáról és a száját egy vonallá préselve meredt rám. - Nem akarok és nem is vagyok jó az ilyen lelkizős szövegekben, de...mi van akkor, ha valamikor betoppan egy aranyos hívő nőci, aki felkelti az érdeklődését? Aztán beleszeret? Sanyargatni fogja magát azzal, hogy ignorálni próbálja majd az érzéseit, vagy mi? Csak gondoljon bele: egy nő, akivel megtalálják a közös hangot, akivel egy az érdeklődési körük, akivel ugyan olyanok. Most mondja azt, hogy nem szeretne bele...

- Nem! - tett pár lépést felém. - Az ilyen nők egy pap figyelmét nem tudják felvonni, mert olyanok akár a többi hívő. Hisznek Istenben és tudják, hogy Isten szolgája és gyermeke nem teremthet szorosabb kapcsolatot. Viszont egy olyan ember, mint te, teljesen más tészta - döntötte enyhén oldalra a fejét, miközben keresztbe fonta kezét a mellkasa előtt, minek hatására a fehér ing szinte feszült a karján. Egy nagyot nyelve vártam, hogy mit is akar ebből kihozni, de szavak helyett csak csöndesen fürkészte az arcom.

- Szóval - álltam fel, hogy végre rendesen a szemébe tudjak nézni. - Más tészta vagyok? De miért? Várjon, tudom a választ! Mert én nem hiszek Istenben és olyan rossz vagyok, hogy nem tudom, hogy egy pap nem kezdhet ki senkivel, igaz? Szóval nyilván egy pap elkezd ábrándozni, hogy mi lenne, ha rávetné magát egy olyan lány, mint én egy egyszerű gyónás közepette és engedné, hogy Isten házában magáévá tegye. Ergo a mai papok a nem hívő lányokat pusztán könnyű vérű ribancnak hiszik? - vontam fel a szemöldököm. Nem voltam mérges igazából..soha nem érdekelt, hogy ki mit gondol rólam. Az a lényeg, hogy én tudom, hogy milyen vagyok ezen pedig senki véleménye sem tud változtatni.

- Hidd el lányom, hogy tudom jól, hogy nem a hittől függ a könnyűvérűség - ejtett meg egy halvány mosolyt. - Én csak a tényeket közöltem. Te érdekesebb vagy, mint a többiek, ezt pedig tudatnom kellett veled.

- Tudom - vigyorodtam el. - Érdekesebb és jobb vagyok, nyilván ezért vagyok egyedül és töltöm minden napomat egy zakkant, Istenbe szerelmes pappal - csúszott ki a számon, miközben megforgattam a szemem.

- Én egy szóval sem mondtam, hogy szerelmes vagyok. Legalábbis nem Istenbe - pillantott rám, mielőtt sarkon fordult és elsétált.