In the church

10.

Pontban hajnali négykor lihegve és izzadtan riadtam fel. Nagyra nyílt szemmel, hevesen emelkedő mellkassal és megnyugodva tapasztaltam, hogy csak álmodtam.
Mindent.
A fegyvert.
Shawn atya furcsa Manuel ismerősét.
A bekeretezett Veronicát.
És a csókot is.

- Bazdmeg! - dőltem vissza az ágyba, majd a plafonra vigyorogtam. Nem követtem el semmilyen bűnt!

A takarót magamra húztam és az ablak felé fordultam. A sötétítőt bámulva elevenítettem fel pár részletet, amiken csak mosolyogni tudtam.
Most komolyan? Én és egy atya, a templom közepén smároltunk?! Nem tudom, hogy mit ihattam, de nagyon ütős lehetett, ha a tudatalattim ilyeneket hordott össze.

Reggel aztán elég korán sikerült kikecmeregnem az ágyból. Mivel még anya is aludt, így reggeli sem várt rám a konyhában, ezért a fürdőben gyorsan letusoltam és megmostam a hajam.
A tükörbe nézve elkomorodtam, ugyanis a jégszőke festés egyre jobban sötétedett be, nekem meg semmi kedvem nem volt újra végigmenni a több órás szőkítésen.
A szomszéd csinálta, mert elmondása szerint ő fodrász. Habár én többször is hitetlenkedtem benne, hiszen a szemöldökömet akarta befesteni, de a végeredmény már-már tökéletes lett, akkor is, ha kihagyott egy tincset a tarkómnál.

Miután megszárítottam a hajam és megtörölköztem, felkaptam magamra egy fekete topot és egy rövidnadrágot, majd nulla életkedvvel a konyhába csoszogtam.
Anya még mindig aludt, ezért két kenyeret a pirítóba raktam és öntöttem magamnak egy pohár narancslét. Miközben vártam a kenyereket, az éledező utcát figyeltem. Igazából nem volt semmi érdekes kint, de legalább lekötötte a figyelmem.

- Nem sminkelsz? - ütötte meg a fülem anya hangja, mire a kezemben tartott poharat majdnem elejtettem.

- Jesszusom! Úgy osonsz, mint egy éhes róka - szorítottam a mellkasomra a kezem.

- Ha te mondod - motyogta, majd a kávéfőzőhöz lépett. - Lehet, hogy jövőhéten kiengedik a bátyádat.

- Hogy mi? - fordultam hirtelen felé, nagyra nyílt szemmel. - Ugye csak viccelsz?

- Fayre, ő a bátyád! Örülnöd kéne, hogy hazajön - mosolyodott el keserűen. - Tudom, hogy nem a legjobb testvéri viszony van köztetek, de három évig volt börtönben, pihenésre és szeretetre van szüksége.

- Annak a srácnak is arra lett volna szüksége, akit kishíján holtra vertek. Még szerencse, hogy a rendőrség nem tud a többi mocskos ügyéről, amikkel simán bent tartanák a haláláig - tettem hozzá idegesen.

- Ezt meg ne említsd előtte! Beszéltem vele és hiányzol neki. Ne rontsd el a kapcsolatotokat - utasított szigorúan.

- A kapcsolatunkat? - nevettem fel hisztérikusan. - Nekünk olyanunk nincs és soha nem is lesz. Nincs szükségem rá. Soha nem volt a bátyám, ne most próbáljon meg az lenni.

- Akkor is kedves leszel vele, erről pedig nem nyitok vitát! - zárta le, megemelve a hangját. A válaszomat meg sem várva fordult meg a fekete bögréjét szorongatva, majd kiment a konyhából.

- Remek! - dobtam a forró kenyérszeleteket a pultra idegesen. Másodpercek töredéke alatt ment el az étvágyam...

✝

A sarokban pihenő seprűt a kezembe fogtam és nem éppen lágy mozdulatokkal kezdtem seperni a koszos kőpadlót. A fejemben kavargó gondolatok hada csak olaj volt a tűzre, ez a tűz pedig egyre jobban melegítette az agyvizem. Amióta eljöttem otthonról legszívesebben leütnék valakit. Igaz, hogy soha nem voltam az a verekedős, erőszakos fajta, de talán ez volt az egyetlen, ami csillapítani tudta volna a bennem kavargó vihart.

- Dicsértessék! - motyogtam, amikor megpillantottam a felém lépkedő atyát. Kivételesen nem a reverenda volt rajta, hanem egy fekete nadrág és egy fekete, fecskékkel tarkított ing.

- Mindörökké ámen! - vetett keresztet mosolyogva. - Hogy vagy eme verőfényes délutánon Lányom?

- Soha jobban - forgattam a szemem, miközben a földet figyeltem. - És maga?

- Az most lényegtelen. Meséld el, hogy mi nyomja a szívedet! Szeretnél gyónni egyet? - ajánlotta fel nagylelkűen.

- Persze, minden vágyam - vágtam rá gorombán. - Semmi! Minek mondjam el, ha az a barom akkor is ki fog jönni? Isten utál és kiengedte!

- Kifejtenéd jobban Gyermekem? Ebből egy szót sem értek - ingatta a fejét homlokráncolva.

- Jesszusom! - vettem egy mély levegőt, mielőtt rázúdítottam egyszerre mindent. - Van egy bátyám. Na ő egy állat! A szó szoros és minden értelmében hülye és nem érdeklik mások, kivéve anya, de ő az egyetlen ember, akit tisztel. Szerintem még saját magát is utálja. A lényeg, hogy három éve börtönben van, de elvileg kiengedik. És én ezt nem akarom! Újra vissza fog kerülni, érti? Semmi értelme annak, hogy kijöjjön pár hétre és játsza a jófiút. Mert tudom, hogy ezt fogja tenni az a mocsok, miközben egy erőszakos bűnöző. Tudom, hogy nem szép ilyet mondani a saját bátyámra, de jobban illik oda, mint ide.

- Mi a neve a bátyádnak, ha szabad kérdeznem?! - fonta keresztbe karját a mellkasa előtt és kíváncsian fürkészte az arcom.

- Hardin - sóhajtottam, a számat elhúzva. - Csak...imádkozna azért, hogy ne engedjék ki?

- Ezt nem tehetem Gyermekem, hiszen letöltötte a rá szabott büntetését. De imádkozni fogok, hogy jó útra térjen és kövesse Isten útját a fényességbe.

- Ergo imádkozik, hogy a bátyám meghaljon? - szaladt ráncba a szemöldököm, miközben halkan elnevettem magam.

- Én nem Jézust mondtam - szabadkozott a fejét ingatva. - De Hardin is Isten gyermeke. Követett el hibákat, de nem a múltja és ezek alapján kell elítélned őt. Az a lényeg, hogy most mit érez. Hogy milyen lett ő maga és, hogy a lelke bűnbocsánatot nyert-e. Attól, hogy rossz útra tért, még nem jelenti azt, hogy rossz ember lenne. Ezt pedig soha ne felejtsd el!

- De maga pap! Még egy prostiban is a jót látja!

- Nem látsz az emberek mögé. Nem jársz a cipőjükben. Soha nem fogod tudni, hogy mit miért csinálnak, ez pedig így van rendjén. De ettől még nincs jogunk felettük ítélkezni - mosolyodott el.

- Túl sok nekem ez a szent duma - ültem le az egyik padra, ami olyan kemény volt, mint egy szikla. Tudjátok az a csávó, akit sziklának hívtak. Asszem’ Péter...

- A lényeg, hogy szeretettel állj oda a bátyád elé és jó szorosan öleld meg. Lehet, hogy nem volt ott neked, amikor szükséged volt rá, de attól te még jelenthetsz számára egy támaszt.

- Magának van testvére? - váltottam témát hirtelen.

- Igen, egy húgom - mosolyodott el.

- Csak azt ne mondja, hogy ő pedig apáca - nevettem el magam. - Szerintem amúgy pár év és kihal az Egyház. A mai fiatalokat maga el tudná képzelni papként, vagy apácaként? Jesszus..előbb vetnék ki magukat a kolostor ablakán egy kötéllel a nyakuk körül, mint abban a filmben.

- Nem, a húgom nem ezt az utat választotta - ingatta a fejét.

- És ő is olyan szentfazék, mint maga?

- Hívő, de nem jár misékre, mert nincs ideje rá. Viszont nagyon remélem, hogy ez a közeljövőben változni fog és én magam adhatom a szájába az ostyát - bólintott mosolyogva.

- Ez kibaszott abszurd - pislogtam fel rá. A második szó hallatán felszisszent, mintha fizikai fájdalmat okozna neki bármilyen trágár szó. - Ajj Istenem, nincs kedvem felseperni.

- Isten nevét a szádra hiába ne vedd! - mutatott rám olyan fa pofával, amit még egy fa is megirigyelne.

- Isten, Isten, Isten..ohh drága Istenem, miért Isten a neved?! Isten, öt betű és olyan szép név. Isten. Lebetűzzem? - vigyorogtam rá, mire a fejét rázva halkan elnevette magát.