Lány a küszöbön ☆Bucky Barnes☆

11

-Akkor ti most tesók vagytok?- tette fel azt a kérdést Tony ami leginkább foglalkoztatott mindenkit.
-Örökbe fogadtak.- válaszoltam de Bucky a szavamba vágott.
-De én a vérbeli testvéremként tekintek rá- mondta és átkarolt ezzel közelebb húzva magához.
-És te emlékszel rá, Bucky?- kérdezte Steve.
-Aránylag. Winterre teljesen emlékszek. Viszont a többi macska és Jane kiesett teljesen. - magyarázta a fémes közben teljes beleéléssek hadonászott azzal a karjábal amivel éppen nem engem karolt át.
-És Jane ezt most pontosan hogy is van? Hogyan lett szupererőd?- lesett rám Wnada.
-Szerintem ezeket a macskáktól kaptam. Legalábbis én úgy vettem észre hogy azután lett erőm amikor befogadtam Jinxet, Leot és Wintert.- ecseteltem és a három cicára néztem.
-Mire vagy képes?- kérdezte Vízió.
-Megnövelni a macskáim méreteit, fájdalmat okozni csupán azzal ha rá nézek vagy akár ezzel pajzsot is tudok emelni. Nem rég kiderült hogy gyorsan gyógyulok és gyógyítok másokat.
-Magyarul bővültünk még egy boszorkával- dőlt hátra Tony.

★★★★★★★★★★★★★★

A nap hátra lévő részét a szobámba zárkózva töltöttem. Elég nehezen tudatosult bennem hogy a bátyám életben van. Mindenre emlékszek. Ahogy Steve belép az ajtón és közli hogy Bucky lezuhant egy vonatról egy bevetés folyamán. Ahogy sétálok az utcán és minden második ember "részvétem"- et motyog. Ahogy a sírja elött ácsorgok és nézen a feliratot.

James Buchanan Barnes
1917-1944
Hazánk büszke rád.

Egy kövér könnycsepp gördült le arcomon amit gyorsan letöröltem. Aztán valami beugrott.

Mégis hogyan élte túl?

Mintha ágyúból lőttek volna ki úgy rontottan ki a szobámból.

Buckyhoz indultam volna de azt sem tudtam hogy melyik szinten vagyok annira hatalmába kerített az izgazottság.

Gyorsan ránézten a folyosó végén elhelyezkedő táblára amire rá volt írva az emelet.

-Jarvis!- pillantottam fel mint aki a plafonhoz beszélne.
-Igen Jane?- szólt vissza az android.
-Hol található Bucky Barnes szobája?
-Negyedik ajtó balra, hölgyem- diktálta mire arrakaptam a fejemet.

Elindultam a szobája felé majd amikor az ajtaja elé álltam kicsit haboztam de végül benyitottam. Bucky az ágyán feküdt mozdulatlanul. Odasétáltam mellé majd halkan szólongatni kezdtem mire az öreg fém karja a nyakamra fogott. Szemei kipattantak majd rám emelte őket.
Ilyedten kémlelt velük hol engem, hol pedig a szobáját.

-Jane? - eszmélt fel és elengedte nyakamat.
-Sajnálom hogy így rádtörtem.- suttogtam alig hallhatóan.
-Én pedig azt hogy majdnem megfolytottalak. Egyébként miért is vagy itt?- hangjából semmi gúnyt nem lehetett észlelni csupán kíváncsiságot és kedvességet.
-Csak eszembe jutott hogy hogyan élted túl a zuhanást és hogy miért lett fém karod.-  emeltem fel lábánnál a takarót és betettem mellé az enyémeket.