🏴Part 1.🏴

4.1K 187 18
                                    


Ez a reggel is olyan volt mint a többi. Ébresztőm az egyik kedvenc zenémet játszotta ami az Agust D volt. Nagy nehezen felkeltem, majd indultam is a fürdőszobába rendbe szedni magam. Miután elkészültem bepakoltam a táskámba, felvettem a cipőm és indultam is a suliba. Most lehet hogy felmerült benned az a kérdés, hogy a reggeli hol marad? Az a helyzet, hogy vonattal járok iskolába amit nem szabad lekésnem és a reggeli csak hátráltatna. De útközben beszoktam menni egy boltba venni valami ehetőt. Most se volt másképp. Megvettem az ennivalómat és siettem a vonatállomáshoz. Szerencsére időben odaértem. Felszálltam, majd elfoglaltam a helyem az egyik ülésen. Mint mindig útközben zenét hallgattam. Persze a zenehallgatásom se tartott sokáig mivel a következő megállóban a legjobb barátom Jeon Jungkook szállt fel aki egyből oda is jött hozzám.

-Jó reggelt!-ült le mellém.

-Hali!

Innentől végigbeszéltük az egész utat. A téma leginkább az volt, hogy kinek milyen órája lesz, stb. Ezzel hamar el is telt az idő így megérkeztünk a végállomásunkra. Leszálltunk a vonatról és mentünk tovább a sulihoz. 

-Ismét elérkeztünk a pokolba...-állt meg Jungkook a kapu előtt.

-Üdvözöllek a BigHit High-ban Jungkook.-mosolyogtattam meg.-Gyere, essünk túl rajta.-majd bementünk. 

Bent teljesen más volt a levegő. Egy csomóan a folyosón lógtak. Sajnos Jungkook-al el kellett válnia útjaink, mivel ő c-s én pedig a-s vagyok. Ahogy elköszöntünk mentem fel a termembe.

-Menj már arrébb!-lökött el az ajtótól az egyik osztálytársam, amihez mondjuk már hozzászoktam.

Miután bement, bementem én is és leültem a padomhoz.

-Muszáj követned?-nézett rám megvetően a fiú aki az ajtóban fellökött.

-Itt ülök ha nem tudnád.

-He te nekem ne-

-Mindenki tudja, hogy miért követ.-jött oda még egy osztálytársam.-Mindenki tudja, hogy Hoseok meleg.

-Lehet hogy Taehyung-ra pályázik.-szólalt meg a fiú aki mögöttem ült.

-Titeket ki kérdezett?-nézett rájuk flegmán Taehyung.-Tényleg el kellett volna inkább lógnom ezt az órát...

Ezután mindenki a helyére ment, mivel a tanár is megérkezett és elkezdte az órát.

-Végre...-szólaltam meg halkan mikor végre kicsengettek.

Mindenki felállt, majd elhagyta a termet. Én egyből Jungkook-ot kerestem akit meg is találtam a tetőn. Sajnos nem volt egyedül. A szokásos fiúk akik kötözködni szoktak vele most is ott voltak és őt piszkálták. Ilyenkor egy jó barát odamenne hogy segítsen neki, de féltem odamenni megvédeni mivel akkor engem is piszkáni fognak. Viszont Jungkook az egyetlen barátom, ezért nem akarom, hogy megutáljon. Nagy bátorságot vettem magamon és megindultam feléjük. 

-Hagyjátok már békén!-szóltam rájuk.

-Megjött már a másik buzi is.-közelített felém az egyik fiú.-Jöttél megvédeni a pasidat?

-Hagyjatok minket békén! Senki se kíváncsi rátok.

-Mert mintha ti nagy sztárok lennétek! Hoseok, a kis rappeléseddel nem mész semmi remélem tudod!

-He Sangwook!-jött oda hozzánk a D-s Kim Namjoon.-Azt mondtad mára elhozod. Hol van?

-Ööö, ízé... Az a helyzet, hogy most nincs nálam!-dadogta kérdezett fiú.

-Milyen érdekes, hogy múlthéten se volt nálad.

-Jövőhéten elhozom esküszöm!

-Leszarom. Mára kértem nem jövőhétre! Te tényleg egy semmirekellő vagy.-kezdett a zsebében kotorászni.-Nesze.-nyújtott hozzá egy kis cetlit.-Ha elmersz késni, akár még ki is nyírunk. Olyan mint ők meg gondolom nem akarsz lenni.-célzott ránk.

-Hé, minket ne vegyél bele!-szólalt meg Jungkook.

-Kook...-szóltam rá halkan.

-Mit mondtál?-nézett rá meglepődve Namjoon.

-Jól hallottad! Te itten ne célozgassál senkire.

-Akarsz te is Min levelet kapni?

-Dugd fel a leveledet.-nevette ki, mire Namjoon csak behúzott neki egyet.

-Jungkook!-kiáltottam.

-Mindjárt feldugok én neked valamit, de azt nem felejted el!-ütögette tovább.

-Namjoon, elég.-jelent meg a semmiből két fiú, akik közül az egyik az osztálytársam volt.

-Ti meg kik vagytok?-néztem rájuk.

-Nem tudod?-lepődött meg a barna hajú.-Mi vagyunk a Min-

-A Min fasszopók.-vágott a szavába Jungkook, amiért kapott még egyet.

-Min gang.-fejezte be.

-Mégis milyen név ez?-kérdeztem miközben próbáltam visszafogni a nevetésem.

-Olyan amivel jobb ha nem kerülsz kapcsolatba.-jelent meg egy alacsonyabb fiú.

-Te meg-

-Min Yoongi. A gang vezetője.-jött közelebb.-És ha nem tetszik valami el lehet takarodni.

Bad Company [Sope ff.] (átírás alatt)Donde viven las historias. Descúbrelo ahora