🏴Part 24.🏴

1.2K 97 4
                                    

[HOSEOK SZEMSZÖGE]

-El sem tudom hinni, hogy holnap már megyünk is fellépni!-ugrándozott mellettem Jeonguk.

-Na azért kell ma este hamar elaludnod. Mindig olyan sokáig vagy fent.-nyugtattam le.

-Jó, ma este hamar fogok lefeküdni!

-Úgy legyen.-mentünk be a suliba.

-Dogátok lesz, igaz?

-Igen...

-Fighting!

-Úgy lesz.-mosolyogtam rá.-Majd szünetben tali, szia!

-Szia!

Felmentem a termembe ahol már mindenki ott volt. Mikor leültem a helyemre, a mellettem ülő Taehyung meglepődve nézett rám. 

-Mi az?-kérdeztem.

-Semmi.-rázta meg a fejét, majd el is nézett.

Megvontam a vállam és a táskámból kivettem a tankönyveim. Matek óránk volt, amit szokásosan végig untam. Csakis Yoongi hyung-ra tudtam gondolkozni. Azt mondta régebben, hogy a verseny után lelépnek. Mármint itt hagyják a sulit. De azt még mindig nem mondta el pontosan hogy miért. Bárcsak tudnám...

-Hoseok!-szólított fel a tanár.-Nyitott szemmel elaludtál. Kérlek figyelj ide, mert ez benne lesz a dolgozatban.

-Bocsánat...-rázódtam vissza az anyaghoz.

Az óra többi részében próbáltam összetenni hogy most miről is van szó, de végül nem sikerült. Végül kicsengettek és mindenki elhagyta a termet. Természetesen én is kimentem, majd mentem Jeonguk vadászatra, mint mindig.

-Hoseok!-állított meg Taehyung.-Jeonguk-ot keresed?

-Igen, miért?

-Megyek veled.

-Oké...

Ezután ketten kezdtük el keresni a fiút, akit végül meg is találtunk.

-Jó reggelt Taehyung!-köszönt Jeonguk, a mellettem álló fiúnak.

-Jó reggelt.

-Jó reggelt!-találtak meg minket a többiek.

-Taehyung, mi a következő órátok?-kérdezte a fiútól Seokjin hyung.

-Biosz, miért?

-Akkor arról most lemaradtok.-válaszolt Yoongi hyung.-Jeonguk, neked mi a kövi órád?

-Fizi-

-Jó, mindegy te is el vagy róla kéredztetve.-vágott a szavába.-Gyertek fel a terembe ahol szoktunk próbálni.

Bólintottunk, majd felmentünk. A székeket, mint mindig körbe raktuk, majd beszélni kezdtünk.

-Szóval?-kérdezte Taehyung.

-Beszélnünk kéne egy csapat nevet és nekünk is valami színpad nevet.-magyarázta meg Namjoon.

-Szerintem kezdjük a színpadi nevekkel.-mondta Jeonguk.

-Nekem jó a saját nevem is.-mondta Jimin.

-Nekem is.-értett egyet Seokjin hyung.-Vagy csak legyen annyi, hogy Jin.

-Nekem legyen az hogy V!-mosolyodott el Taehyung.

-Nekem is jó szerintem a saját nevem.-mondta Jeonguk.-Vagy... Á, legyen Jungkook!

-Seokjin, írod közbe őket?-fordult a fiú felé Yoongi hyung.

-Persze.-írta be őket a telefonjába.

-Hoseok, neked?-nézett rám Jeonguk.

-Legyen... J-Hope!

-Aw, az cuki!-jegyezte meg Jimin.

-Uhh, köszi?-mosolyogtam kínosan.

-Nekem legyen az hogy RM.-döntött Namjoon is.

-És az mégis minek a rövidítése?-kérdezte Taehyung.

-A Rap Monster-nek.-büszkélkedett, mire Taehyung és Seokjin hyung elnevette magát.-Most mi az?-háborodott fel Namjoon.

-Semmi...-próbálták visszatartani a nevetésüket.

-Yoongi?-nézett a fiúra Seokjin hyung.

Mibe fogadjunk, hogy Agust D lesz?

-Suga.

Hogy mi?! Miért nem Agust D? Az sokkal jobb!

-Akkor ennyi.-írta be az utolsó nevet Seokjin hyung.-Akkor csapatnév?

Ez a kérdés után mindenki a földet nézve gondolkodott, majd Namjoon állt fel.

-Legyen... Bangtan Sonyeondan.

-Az nem túl hosszú egy kicsit?-kérdezte Jimin.

-Akkor rövidítve csak BTS.-mosolyodott el Jeonguk.

-Mindenkinek jó?-nézett végig rajtunk Yoongi hyung, mire mi csak bólintottunk.-Remek.-állt fel.-Az igazgató holnap elenged a negyedik óra után állítólag. Utána ne menjetek haza hanem ide fel, mivel körülbelül ötig fogunk próbálni.

-Utána meg én meghívhatlak titeket vacsorára.-pattant fel Jimin.-Van nálam egy kis felesleges pénz.

-Ez most felvágás akart volna lenni?-mondtam ki véletlen.

Baszki Hoseok! Ezt nem kellett volna hangosan!

-Csak kedveskedni akarok, amiért ennyire keményen dolgoztok. De hyung neked nem kell jönnöd, ha nem akarsz.-mosolygott rám gonoszul.

-Hát nem vagyok rászorulva képzeld.-álltam fel.

-Ja, nem vagy hozzászokva ahhoz a kajához amit én eszek. Te is csak azért járhatsz suliba hogy ehess a menzán.

-Még menzás se vagyok!

-Ja, gondolom azért mert nincs pénz fizetni!

-Elég!-szólt közbe Yoongi hyung.

-Yoongi, mond meg neki, hogy ne piszkáljon! Én csak kedveskedni akartam, de úgy látszik hogy ő ezt nem értékeli.

-Hoseok, fejezd be.-nézett rám Yoongi hyung.

-Ő kötött belém, én csak egy egyszerű kérdést tettem fel!

-Hát egy igen sértő kérdést!-vágta rá Jimin.

-Hagyjátok már abba!-szólt ránk ismét Yoongi hyung.

-De Hoseok kezdte! Az ő hibája minden, mint  mindig! De persze mindig én vagyok a szar...-idegeskedett Jimin.

-Hoseok, még egyszer ne merj így beszélni vele, mert megbánod!

-De-

-Leszarom! Többet ne szólj hozzá megértetted?!

-Ó, hát persze!-viharoztam ki.

Mégis mi a szarért védi azt az idiótát? Vegye már észre hogy ő csak egy kis beképzelt senki! De persze neki lehet is mondani...

-Hoseok!-hallottam, ahogy Jeonguk szól utánam.

-Mi van?!-fordultam meg hirtelen.

Jeonguk pár pillanatig meglepődve nézett rám. Már azon voltam, hogy megyek tovább mikor megszólalt.

-Hoseok... Te sírsz?

-Mi?-lepődtem meg.


Ahh nagyon sajnálom hogy nem volt rész de ez leginkább a suli kezdés miatt volt, illetve le is vagyok egy kicsit betegedve... Próbálok mostanában aktívabb lenni és bocsánat mégegyszer hogy nem volt rész...😥💜

Bad Company [Sope ff.] (átírás alatt)Hikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin