Éppen boltba készültem amikor kaptam egy váratlan hívást.
🦄Kitty szemszöge🦄
Felvettem a telefont. Apu volt az. Nagyon rossz hírt közölt velem. Kiderült, hogy súlyos beteg. Rákot diagnoztizáltak nálla. Igaz régen beszéltem már apuval, de valami össze tört belül. Én sem tudom pontosan, hogy mi de éreztem.
Mivel apa beteg és Kata nem hajlandó felmenni hozzá segíteni, így én maradtam. Beszéltem Patrikkal is. Azt beszéltük, hogy majd tartjuk a kapcsolatot azt gondoltuk van olyan erős a kapcsolatunk,hogy kibirja a távkapcsolatot.
Holnap indulok Domonyvölgybe.
Viszonylag korán keltem, hogy mindent elvégezzek. Amint végeztem a teendőkkel kiálltam az Alfával a garázsból. Elbúcsúztam mindenkitől és indultam apához.
Nagyon sajnálom, hogy itt kell hagynom mindent és mindenkit. Az is nagyon rossz érzéssel tölt el, hogy a 12. osztályt nem Gyulán fejezhetem be. Kíváncsi vagyok arra, hogy a régi domonyvölgyi barátaim szóba állnak-e még velem.
Ővelük is úgy volt, hogy tartjuk a kapcsolatot. Igazából tartottuk is, de nem sokáig. Észrese vettem, de éppen most megyek be a kapun. Apu már az ajtóban állt és üdvözölt. Én kiszáltam a locsiból és odamentem hozzá, hogy megöleljem. Bepakoltam a kocsiból a szobámba. Nagyon fura volt újra itthon lenni.
Leültem az ágyamra és nézelődtem a szobámban mint valami hülye aki most jár először itt. Minden úgy volt ahogy hagytam. A falamon rengeteg lovas képvolt. A legtöbb a lovamról volt és a barátnőimről. Hirtelen rengeteg emlék előtört. A sok közös terep. Mikor Szonja beleesett a sárba. Már összegyültek a szemembe a könnyek amikor megszólalt a telefonom.
Egy értesítesem jött. Méghozzá az volt az ertesítés, hogy Zozo Kempf új videót töltött fel. Ekkor eszembe jutott, hogy szolni kéne nekik, hogy épségben megérkeztem. Írtam mindenkinek hogy probléma nélkül megérkeztem. Egyszer egy váratlan üzenetet kaptam...
