-Kérdezhetek valamit?
🦄Kitty szemszöge🦄
-Kérdezz.-nézett rám Patrik.
-Hát nem is tudom hogy kérdezzem. Elsőre elég furán hangozhat majd. Szóval nem tudom, hogy álmondtam-e vagy megtörtént, de az van, hogy elmentem sétálni...-Patrik nem hagyta hogy bevejezzem.
-Igen megtörtént. Utánnad mentem a többit meg tudod.-nézett rám patrik huncutul.
-Mi történt meg. És mit tud Kitty?-kérdezte Csepi ahogy egyre közelebb sétált.
-Nem történ semmi olyan.-válaszolt Patrik, majd otthagyott minket Csepivel.
-Akkor kérdezem tőled. Most mivan?-vágott Csepel hülye fejet.
-Ahj semmi érdekes. Csak megkérdeztem tőle, hogy álmodtam-e egy dolgot vagy tényleg megtörtént.-mondtam el röviden Csepinek.
-Nen tudtad, hogy megtörtén-e az, hogy lefeküdtél-e vele vagy csak álmodtad.-mondta röhögve a saját hülyeségén.
-NEM. Nem azt kérdeztem meg!-keztem ideges lenni.
-Akkor mit?-kérdezett vissza.
-Ahj akkor elmondom.
Elmondtam neki röviden a történetet és szerencsére megértette azzal a csöpp kis eszével. Még egy darabig beszélgettünk Csepivel, majd úgy döntöttem, hogy elindulok hazafelé. A fiúk bent bmx-eztek a hangárban ezért csak beszóltam nekik, hogy elmentem és elköszöntem. Mivel Csepel még nem ment be így megöleltem és elköszöntem tőle.
Gyalog indultam el, mivel nincs messze a ház. Már egy ideje sétálhattam amikor valaki mellém ért. Ez a valaki nem más volt mint Patrik.
-Hová mész?-kérdezte meg.
-Öhh... haza.-mondtam.
-Miért? Talán nem volt jó a tónál?-kérdezte egy kicsit csalódottan.
-De. De már elég késő és még fel kell vezetnem Domonyvölgybe.-vázoltam fel a helyzetet Patriknak.
-Miért nem költözöl vissza ide Gyulára?-kérdezte Patrik.
-Hát...nem tudom. Elég macerás lenne újra visszapakolni a cuccaim. Meg most hagyjam ott újra a régi barátaim?-mondtam el Patriknak.
-És mi nem is számítunk, hogy itthagytál minket?-kérdezte meg Patrik mérgesen de több volt a hangjában a szomorúság.
-Én nem azt mondtam...-emeltem fel egy kicsit a hangom.
-Akkor mit?-nézett rám kérdőn a szemüveges fiú.
-Ahj. Most komolyan egy ilyen hülyeségen akarsz összeveszni?-kérdeztem meg Patriktól.
-Nem.-válaszolt egyszerűen, majd odajött hozzám és megölelt.
-Bocsánat.
-Tessék? Néztem rá kérdőn miközben még mindig az ölelésében tartott.
-Bocsánat azért amiket az előbb a fejedhez vágtam. Csak...csak nagyon hiányoztál és nem akarom, hogy megint elmenj.-mondta a végét már majdnem sírva. Erre én nem válaszoltam semmit csak erősebben magamhoz szorítottam. Állhattunk ott pár percig egymás ölelésében, de egyszer csak megjelent Petra.
Na fasza már csak ő hiányzott gondoltam magamban. Azt hittem, hogy majd nekem fog esni meg hasonlók, de semmi ilyen nem történt. Helyette Patrikhoz tartott. Vele sem kiabált kisem volt akadva meg semmi. Egy ideig beszéltek Patrikkal addig én arréb vonultam. Egy kis idő után Petra elindult. Próbáltam Patrik arcát nézni, hogy milyen érzelmet tükröz, de egyszerre láttam benne némi szomorúságot és boldogságot is. Miután teljesen elmet Petra Patrik odajött hozzám.
-Öhh. Ha szabad megkérdeznem mit beszéltetek?-kérdeztem meg félve.
-Nagyon semmit. Csak megbeszéltük hogy nekünk nem megy ez a kapcsolat és jobb lesz külön.-mondta el miközben megvakarta a tarkóját.
-Jaj! De ugye nem miattam lett vége?-kezdtem el megilyedni.
-Nem, nem. Már az elejétől kezdve nem ment jól a kapcsolatunk.
-Sajnálom.-csak ennyit tudtam neki mondani. Majd odamentem hozzá és átöleltem.
Nagyon jó volt újra megölelni a rég nem látott szerelmem. Kár, hogy nemtudhatom már az enyémnek. Pedig mit ne mondjak nagyon hiányzik. Gyula is nagyon hiányzik az igazat megvalva, de nem tudom mit csináljak. Visszaköltözzek ide és hagyjam ott a domonyvölgyi barátaim, vagy maradjak Domönyvölgyben és hagyjam itt a gyulai barátaim. A gondolat menetemet egyszer csak megszakították. Vajon ki is szakíthatta meg? Hát persze hogy Patrik. De olyan dolgot mondott amire még én sem számítottam.
-Hiányzol.-mondta ki nemes egyszerűséggel.
-Te is nekem.-mondtam csillogó szemébe nézve.
-Tudod én még mindig...-nem hagytam, hogy befejezze a mondatot, mert...
