Jungkook pov.
Reggel hat óra van és szól az ébresztőm, ami azt jelenti, hogy ki kell kelnem az ágyból, ha elég időt akarok hagyni a reggelire miután rendbe szedtem magam.Tizedikes vagyok és valahogy az előző évben elkezdtem rengeteget foglalkozni a külsőmmel, ami miatt mostanra mondhatni, hogy a menőbbek közé tartozok.
Persze, a külsőmre mennek, de hé!Ha egyszer jól nézek ki, akkor jól nézek ki!Nem tudok mit tenni ellene.
Lezuhanyoztam, fogat mostam, felvettem valami elegánsabbat, mivel még is csak ma van az évnyitó, majd visszamentem a fürdőbe és megigazítottam a hajamat, hogy nézzen is ki valahogy, aztán mikor úgy éreztem, hogy megfelel, megnyitottam a telefonomon a snapchatet és a hátsó kamerával készítettem egy képet amit el is küldtem streakbe.Rosé, Jennie és Lisa azonnal meg is nyitotta, majd úgy egy perccel később ők is küldtek egy-egy képet magukról.Igazából hármójuk közül csak Rosé érdekel, így neki meg is írtam, hogy milyen jól néz ki és minden egyéb ilyen dolgot, hogy bevágódjak nála.Mármint az eddigieknél is jobban.
Mert tudom, hogy tetszem neki, még ő mondta el, de egy kicsit tartok attól, hogy szende szűz...Mármint, örülök, hogy nem fekszik le fűvel fával, de annyira kis ártatlan, hogy az már rendesen fáj.Ennek ellenére pedig még mindig tetszik...Csak hát na.
-Jó reggelt Kicsim! - Köszönt anya, miután leszaladtam a konyhába, ő pedig lehelyezte az asztalra a reggelimet amit megköszöntem neki. - Nagyon kicsípted magad!Csak nem egy lány van a dologban?
-Meglehet...Egy ideje már kavarunk, de eddig semmi komoly.Talán ma megkérdezem... - Kezdtem bele az evésbe, míg anya csak boldogan elmosolyodott.
-Aztán valamikor nekem is mutasd be a barátnődet! - Valahogy mindig nagyon boldog lesz, ha egy lányról beszélek aki tetszik vagy csak legjobb barátok vagyunk, de nem igazán értem, hogy miért.Természetes, hogy a fiúk a lányokhoz vonzódnak, akkor meg miért ilyen boldog? Csak nem gondolja, hogy meleg vagyok?! - Jut eszembe!Szeretném, ha suli után ma egyből hazajönnél, van pár dolog amit meg kéne beszélnünk.
-Rendben, itt leszek amint tudok. - Fejeztem be a reggelimet és gyorsan elmostam a tányéromat. - Köszönöm a reggelit!Sietek, mert el fogok késni!Szia!
Azzal gyorsan felvettem a cipőmet és már az ajtón kívül is voltam.Taehyung már a házunk előtt állt, mint minden egyes nap suli közben, majd miután lepacsiztam vele, együtt indultunk meg a suli felé.Páran megnéztek minket, de egyáltalán nem zavartattuk magunkat.Taehyung egyébként Gucci mániás így az ő ruhái igen eltérőek a többiekétől, de mi már csak így szeretjük.Na meg a mi kis társaságunkban mindenkinek van valami kis sajátossága.
-Sziasztok! - Értünk oda a többiekhez és szememmel azonnal Rosét kezdtem el keresni. - Nem láttátok Rosét?
-Jacksonnal.Szerintem megunta, hogy rád kell várnia... - Vigyorgott Sehun, de csak szemet forgattam, azonban ekkor valaki rám ugrott hátulról.
-Jungkookie~ ! - Ölelt meg az említett lány, mire csak elmosolyodtam, majd megfogtam a kezét és egy távolabbi helyre vittem, ahol remélhetőleg nem látnak és hallanak azok a barmok. - Hova megyünk?
-Kérdezni akarok valamit...Csak nem előttük. - Mosolyogtam rá vissza, majd a suli egyik üres folyosójára vittem és a falnak háttal állítottam meg.
-Oké, ez egy kicsit para...Miért nincs itt senki és mi miért vagyunk itt? - Nézett körbe, de csak mosolyogva megtámaszkodtam egy kézzel a feje mellett, mire azonnal megfagyott, majd ártatlanul pislogott fel rám. - Jungkook...
-Hm? - Hajoltam hozzá közelebb és a másik kezemmel óvatosan megsimítottam az arcát, majd gyengéden megemeltem egy picit a fejét és megcsókoltam.Picit várt, de visszacsókolt és kezeit a nyakam köré fonta, mire automatikusan közelebb mentem hozzá. - Leszel a barátnőm?

ESTÁS LEYENDO
The truth untold - YoonKook ✓
Fanfic#2 in YoonKook 😍😍 2k19 aug.5 Yoongi és Jungkook fogadott testvérek lesznek és bár az elején minden jól megy köztük, a kapcsolatuk egyre inkább megromlik, mígnem Suga arra kéri szüleit, hogy egy távolabbi iskolába járhasson kollégistaként.A szülők...