Fake Love [Jaehyo FF]

impress you

- Nem hiszem el, hogy tényleg összehoztad ezt nekünk. - suttogta Nayoung, ahogy kifelé sétáltunk a múzeumból.

A sort egyértelműen Jaehyo vezette, mi pedig követtük a golfkocsihoz, ahol már vártak rá a testőrei. Hallottam, hogy magyaráz nekik valamit, de nem akartam hallgatózni, így inkább a húgomra koncentráltam, aki eldobta az agyát attól, ami körülötte történt éppen.

- Most már elhiszed, hogy tetszel neki? - hajolt hozzám Jihong, én pedig rácsaptam a karjára.

- Mennyire menő már, hogy egy hírességgel lógunk. - vigyorgott Seunghoon.

- Fogjátok be, és gyertek. - szóltam rájuk, amikor Jaehyo intett nekem egyet, hogy szálljunk be.

Jaehyo bepattant a kormány mögé, és egy bólintással jelezte, hogy üljek mellé, tehát így is tettem. Seunghoon és Nayoung mögénk kerültek, Jihong pedig eggyel hátrébb. A két testőr nem tartott velünk, bár fogalmam sem volt, Jaehyo mit mondhatott nekik.

- Ez életem sztorija. - kapta elő a telefonját a húgom, és videózni kezdett.

- Nayoung! - szóltam rá idegesen.

Még csak az kellett volna, hogy elkezdjen mindent dokumentálni, és valami pletykába keverjen vele mindannyiunkat. Arra vágytam a legkevésbé, hogy egy csapat rajongó letámadjon, amiért a kedvenc énekesével lógunk.

- Nyugi, nem teszem fel sehová.

A szememet forgatva fordultam vissza, és inkább kifelé kezdtem bámulni a tájra. Jaehyo halkan felnevetett mellettem, mire egy pillanatra felé fordultam.

- A húgod mindig mindent kiposztol?

- Nem, nem szokott ilyet csinálni, csak... - magyarázkodtam, természetesen azonnal elvörösödve.

- Nyugi, nem rossz értelemben mondtam. - szakított félbe. - De örülök, hogy szóltál neki. Nem szeretném, ha zaklatni kezdenének titeket emiatt.

- Mégis együtt lógunk. - emlékeztettem.

Rám nézett, és egy másodpercre találkozott a tekintetünk. Aztán megköszörülte a torkát, és visszafordult az út felé, mintha nagyon koncentrálna a vezetésre.

- Bírlak titeket. - felelte egyszerűen.

Majdnem megszólaltam, hogy nem is beszélt még senkivel rajtam kívül, de nem akartam tovább okoskodni. Visszafogva a mosolygásom, elkezdtem a tájat figyelni. A szél egyre erősebben fújt, ahogy gyorsítottunk. Egyforma fehér épületek mellett húztunk el, és fogalmam sem volt, mennyi ideig utaztunk. Közben a húgom és a barátja beszélgettek valamiről, mi Jaehyo-val pedig szintén feldobáltunk egy-egy témát időnként. Egyedül Jihongot sajnáltam, amiért egyedül maradt hátul. Éppen amikor elgondolkoztam azon, hogy hátramásszak hozzá, és dumáljak vele is, hirtelen megálltunk. Ekkor már egy kis ideje kiértünk az épületek közül, és főleg pusztaságon vezetett át az utunk, sejthettem volna, hogy lassan megérkezünk. És amikor Jaehyo rátaposott a gázra, végre közelről is megláttam a kastélyt, illetve annak a romjait.

- Itt is lennénk. - szállt ki először Jaehyo, én azonban még haboztam, teljesen lenyűgözött a látvány.

Közben a többiek is kipattantak a kocsiból, mellettem pedig megállt valaki, és kinyújtotta felém a kezét. Meglepetten fordultam felé, de nem döbbentem meg túlságosan azon, hogy Jaehyo volt az.

- Szóval be is megyünk? - kérdezte szarkasztikusan, a fél szemöldökét megemelve, én pedig lepillantottam a felém tartott kézre, és egy kis habozás után megfogtam.