Ki tudja?! (Befejezett)

Az érkezés

- Gyere, egyel valamit a benzinkúton! - pattant ki a kocsiból az anyám. - Kislányom, megsüketültél? Légyszíves szállj ki az autóból! Felforr az agyad!
- Mostanában elég sokszor! - forgatta a szemét az öcsém, Marci.
- Megmutassam milyen, ha igazán mérges vagyok? - szálltam ki, de már Marci eltűnt a benzinkúton Károllyal, anya élettársával. Anyám mellém lépett és átkarolta a vállam, amit mellesleg gyűlölök.
- Tudom, hogy semmi kedved a költözéshez.
- Ezt eltaláltad - néztem rá. - Balatonvilágos? Most komolyan?
- De szereted Balatont!
- Igen, anya. Nyáron, amikor nyaralunk. De ott lakni?
- Kell egy kis változatosság - indult meg befelé, ezzel együtt engem is húzva.
- De ekkora? Komolyan már attól félek, hogy térerő nem lesz ott!
- Luca, nem őserdőbe megyünk!
- A nyár kivételével se nyüzsgés, se hangzavar, se napi bolti lopások... hogy lehet itt élni?
- Nyugodtan - vette le a karját a vallásról és a mosdó felé vette az irányt. Amíg várok, gondoltam veszek egy jégkrémet. Éppen a jégkrémet között válogattam, amikor valaki nekem jött.
- Ha nem tűnt volna fel ember vagyok, nem fal, hogy le kéne bontani! - fordultam meg és egy húsz év körüli srác állt velem szemben.
- Jól van, nyugi! Bocs!
- Sokra megyek vele - dünnyögtem és kivettem egy epres fagyit. - Esetleg tudok valamiben segíteni? - ugyanis a srác meg mindig ott szobrozott.
- Talán, ha félre állnál, hogy én is oda férjek, azt megköszönném.
- Már el is állok nehogy véletlenül ne tudj miattad jégkrémet venni - mondtam és már el is mentem, hogy fizessek. Épphogy megettem már mindenki a kocsi fele indult. Húsz perc után megérkeztünk az új házunkhoz, ami egyszerű egyszintes, de nem is annyira rossz. Azt hiszem már megvan a kedvenc helyem a házban, a veranda, amin van egy kerti bútor szett és két napágy. Gyors lepakolas után gondoltam megnézem a környéket, kihasználva a nyár utolsó napját. Amúgy igyekszem nem elfelejteni, hogy egy cukrászda van tőlünk pár száz méterre. Séta közben észrevettem egy eldugott, csendes helyett a pártnál. Leültem egy kicsit és csak a vizet bámultam. Nem tudom meddig ülhettem így, de éreztem, hogy valaki megkocogtatja a vállamat.
- Ez az én helyem. - mondta egy tépett szőke hajú lány és leült mellém.
- Bocs. Pont azt terveztem, hogy ki tulajdonítom  magamnak ezt a területet. - jegyeztem meg cinikusan.
- Nem úgy értettem! - nevetett a lány. - Nem láttalak meg erre? Most költöztél ide?
- Ja.
- Honnan?
- Pestről.
- Tényleg? - csillant fel a szeme. - Bocs, hogy ezt mondom, de általában innen szoktak oda költözni és nem fordítva.
- Tényleg? - tetettem csodálkozást. - Nem gondoltam volna!
- Amúgy Pataki Vivien. Csak Vivi. - mutatkozott be.
- Kovács Luca.
- Hát akkor, Isten hozott vagy valami ilyesmi! - állt fel és leporolta a szoknyáját.
- Kösz.
- Akkor még találkozunk! - intett és elment. Nekem is ideje volt.