Ujjaimmal egymás után nyomom le a megfelelő, már-már vakítóan fehér vagy éppen éjfekete billentyűket, hogy lágy hangzást csalogassak elő a hatalmas, előttem elhelyezkedő, számomra mindennél és mindenkinél jobban elkápráztatóbb hangszerből, mely szinte egész életem végigkísérte, s talán ez határoz meg igazán. Ahogyan a kis és nagy szekundok, tercek, kvartok és a megannyi hangközök szépen, sorjában cserélik egymást finoman, hogy egységet alkossanak, s ahogyan ujjaim a lágy mozdulatokból fokozatosan kezdenek el szaladgálni a billentyűk hullámzó tengerén, szinte rabul ejti elmém és szívem egyaránt - hiába nem az én dallamom ez.
Előre megírt kottával szemezek, mely több, mint gyönyörű; egyszerűen elképesztő zenei hallással, érzékkel és mérhetetlen tehetséggel megáldott művész tollából származik, és ugyan nem látom, mégis tudom, hogy a közönség soraiban ülő egyéneknek az álla már mind a padlót verdesi, ahogyan fülükbe is beoson a lágy, mégis egyre gyorsuló dallam, és megannyi elmét sodor egészen más irányba, egy másik világba.
Hiszen ez a zene.
Segít elvonatkoztatni a gyötrő jelentől egy picit, s minden olyanná válik, mintha madárként szelnéd az enyhén hűvös levegőt, mely megcsapva arcod ébreszt fel. Mert igen, egy időre felébredsz a problémáidból, kizökkensz a valóságból, átesel annak peremén, hogy zuhanhass, ám mégsem a végzetbe, mert a zene szárnyakként karol fel, véd, oltalmaz, vigyáz rád - megóv a valóság kegyetlen keserűségétől túlzott gyönyörével és varázslatosságával.
És ha valaki egy nap megkérdezné, mi az, amiért én hálás vagyok, akkor azt felelném; a zene.
A zenéért, amit meg lehet alkotni, melybe bele tudom adni érzéseim, gondolataim, problémáim, örömeim, az egész, hatalmas világom mindenestől.
A zenéért, amit hallgathatok, amitől kiráz a hideg egy álmatlan éjszakán, ami úgy igazán, felbecsülhetetlen mértékű hatással van rám.
És igen, elmondhatatlanul, kifejezhetetlenül hálás vagyok a zenének, hogy mellettem van, felsegít, megnyugtat, vígasztal, bíztat, éltet - akár az én dallamom, akár nem.És ha lenne alkalmam, minden egyes földi angyalnak megköszönném, aki egy kicsit is tett azért, hogy ezek a dallamsorok megszülethessenek, aki nem hagyta, hogy ezek a csodák feledésbe merüljenek, s nem hagyta őket veszni.
Hiszen igazán kár lenne értük.Mert minden egyes dallamsor értékes - valakinek az érzései kotta formájában, emiatt pedig kicsit olyan, mintha ismernéd annak szerzőjét, mintha úgy tudnál róla valamit, hogy még csak nem is láttad személyesen.
A zene képes legyőzni a távolságot.
Hiába keletkezett az a világ bármely pontján, még szöveg sem kell, a hangközök váltakozása és a különböző akkordok hangzata mindent elmesél, nincsen szükség szavakra. Olyan, mintha egy filmet néznél, mikor lehunyod a szemed, mintha mindent tökéletesen magad előtt látnál - mindössze csak hagynod kell, hogy a képzeleted szárnyakra keljen a lágy dallamok felszabadult szellőjének hátán.
És ez ezúttal sincs másképp; a mélyebb, monoton gyorsuló hangok billentyűinek leütése közben érzem, hogy az egész olyan, mintha egyre sietne, mintha fogyna az idő, rohannia kell már-már az esőben, mely a jobb oldalon elhelyezkedő billentyűkre íródott lágy futamokból érzékelhető, ami az alsó szólammal ellentétben teljesen egyenletes, ettől pedig kicsit olyan, mintha vissza akarná fogni, megakadályozni, hogy a vesztébe rohanjon.
Ujjaim már csak érzésből járják keringőjük a billentyűk sima felületén, mialatt elmém egészen máshova halad, ám ugyanúgy a dallam útján, talán szintén a végzetbe - vagy a végtelenbe.
Hiszen az első és az utolsó hang között nincsen semmi, ami úgy igazán mérhető lenne, teljesen olyan érzés, mintha minden egyes kis dallam egy végtelen lenne, hiszen mélységét felbecsülni több, mint lehetetlen, s talán pontosan ezért tartják azt, hogy minden művész egy kicsit őrült.Ám én inkább azt mondanám, különös - hiszen nem mindenki képes emberek tömegeit megmozgatni egy művel, elterelni gondolataik, elérni, hogy kikapcsoljanak rövid, mégis végtelennyi időre, melyet sokan fel sem képesek igazán fogni, pláne nem megalkotni.
És minden ember ostoba, aki úgy hiszi, a zene nem tudomány, s jelentéktelen.
A zene egyszerre foglal magában mindent végtelennyi mélységében, ahogyan precízen, matematikai pontossággal követik egymást a hangok, irodalmi érzéseket közvetít bámulatos képeivel és biológiailag is teljesen elrepíti az ember lelkét, hogy aztán fizikailag is jól lehessen.
A zene a Föld legfőbb csodája, mi pedig azon szerencsések vagyunk, kik ezt megtapasztalhatják.
Hiszen zene nélkül nincs élet, zene nélkül nincsen semmi sem.
YOU ARE READING
MY TREASURES - ✓
Fanfiction(oneshots.) Mert minden egyes pillanat azért születik meg, hogy elménk egy részében örökké eltárolhassuk azt. ❍ | -𝗯𝗲𝗳𝗼𝗿𝗲𝘁𝗵𝗲𝗱𝗮𝘄𝗻 ; 20190729-20200424 ههههه