MY TREASURES - ✓

Promise | SeongGi

Bársonyos arcot szántanak végig a sós cseppecskék, s nincs senki, aki ezúttal letörölné őket. Seonghwa bezárkózott a szobájának négy fala közé, hátha ott elbújhat a jelen elől - azt reméli, hogy menedékében nem talál rá a fájdalom, ám a magány, mely keblére fogadva igyekszi egész valóját felemészteni, most újult erővel lép fel, s gyötrelmes emóciók eljövetelével azonos időben kezd az angyali fiú is keserves, szíveket szaggató zokogásba, mely olyannyira végeláthatatlannak ígérkezik, mint a szívében lakozó, el nem múló érzés egyetlen és olyan igazán igazi szerelme felé.

Mingi csupán csak
egy ígéretet tett.

S nem tartotta be.

Seonghwa nem is érti, mikor lett velük mindez; szerelmük mikor indult el lavinaként, mely azt engedi láttatni, hogy jövőjük darabokra hullik, és a közös út, melyen eddig haladtak, most két irányba ágazik.
És ahogyan Seonghwa ezen gondolkodik, úgy tudatosul benne, hogy talán szíve is hasonlóképpen hasad meg - pedig nincs is nála.
Csak egy fájdalmas űr az, amely bordái közt lappang, s egészen egyszerűen úgy érzi, hogy hiányzik onnan boldogságának oka; nem akar magányába roskadva széthullani aprócska atomokra.
Fél, hogy nem tudná összeszedni magát - és talán már nincs is senki, aki megteszi helyette.

Ki akarja szellőztetni fejét, ezért egy világos, bézs árnyalatú pulóvert kap fel magára, majd hang nélkül oson az előszobába, ahol lábbelijébe bújtatja lépegetőit, majd kulcsát magához véve lép ki az éjszaka hűvös, ám szabad levegőjére. A lágy szellő szinte érzékien lengedez, s mikor sós könnyektől érzékennyé vált bőrére simít, egészen olyan, mintha vígasztalná - kár, hogy a szél nem tudja visszahozni neki a régi időket.

Azokra a napokra vágyik, amelyeken szerelme karjai közt kelt és tért nyugovóra, amelyeken csókot csók követett, az ölelésekben elveszett, bókoktól pirult; hiányzik neki az, hogy szeretve érezze magát.
Hiányolja a napokat, melyekről Mingi azt ígérte, hogy sosem érnek véget.

S most, mikor egyetlen egy személy sem jár az utcákon, ő a házuk kerítése elé ül le, hiszen nem akar ő messzire menni, nem akar sétálni, csupán csak azt reméli, hogy valamelyest a hűvös levegő kiábrándítóan hat, ezáltal pedig valamiféle megoldásra lelhet a benne múlni nem vágyó fájdalomra.

A percmutató sokadjára táncolja körbe a számlapot, de mégsem jelent ez semmit sem. Az idő most a legkevesebb, s úgy érzi Seonghwa, hogy ha kell, ő Mingi-re az egész életét is szánná. Vissza akarja kapni szerelmét, az illetőt, akinél a ketyegője raboskodik, s az igazság az, hogy ha megtehetné, ő maga is élne egyes egyedül a tolvajért, ha arra lenne szükség a boldogságukhoz.
Bármit elkövetne azért, hogy minden a régi lehessen, hogy az elmúlt időt jelenné formázhassa.

De mégsem tesz semmit, mert nem tudja, merre induljon. Kérdések röppennek fel benne, hiszen sejtése sincs, merre van a helyes út, nem tudja, hogy Mingi szereti-e még egyáltalán, hogy a vita, mely láncukat elszakította, mindössze csak egy hiba volt-e, és helyre akarják hozni, mert mind a ketten ugyanúgy bánják.
Őszintén reméli, hogy az az ígéret jelentett bármit is.

Az utcai lámpák sárgás fényt biztosítanak, de az égen tündöklő csillagok így is látszódnak. A szőke fiú felfele emeli fejét, hogy tekintetét az éjszakai égbolton legeltethesse, s hagyja, hogy az ezernyi, apró pöttyöcske elvarázsolja, esetleg a fellegekbe repítse, mert valamiért bízik bennük - nem hinné, hogy zuhanni tudna úgy, mint ahogyan azt a szerelem magasságából tette.
Seonghwa mégsem bánja, hogy szerelembe esett Mingi-vel.

- Meg fogsz fázni, Seongie - mély hang csendül fel közvetlenül a szőke hajú fiú mellől, aki bizonytalanul emeli fel tekintetét, hogy megpillanthassa egyetlen szerelmét, aki leül mellé.

- Hogy kerülsz te ide? - lehajtja a fejét a szőke hajú, hiszen fél, hogy a másik megpillantja könnyek közepette úszkáló, fájdalommal teli íriszeit.

- Tudod, én tettem egy ígéretet neked - Mingi párja vállára dönti fejét, majd úgy beszél lágy hangon. - És be akarom tartani, mert fontos nekem. Fontos vagy nekem.

- Ez nem egy kötelesség...

- Nem is kötelességből teszem, hanem azért mert nem tudlak kevésbé szeretni, ez az ígéret pedig azért van, hogy legyen mire támaszkodnom, ha minden borul - óvatosan nyúl Seonghwa egyik keze után, hogy ujjaikat összekulcsolhassa. - Mindig fogni fogom a kezed és sosem engedlek el. És megígérem, hogy történjék bármi, az a régen tett ígéretem mindennél erősebb marad. Sosem fogsz elveszíteni.

- Megígéred?

- Megígérem.