MY TREASURES - ✓

Stop The Rain | Changlix

Felix, Changbin és a szürkés szín egy sötétebb árnyalatába borult égboltozat keserű könnyei — mindössze ezek jellemzik a végtelenig húzódott, felhőtlen pillanatot, mely egy szempillantás alatt kezdődött az égből szakadó, aprócska cseppecskékkel, amik mikor elérték a talajt, a fákat, bokrokat, embereket - őket -, azonnal arra késztették kettejüket, hogy felszabaduljanak, hogy a megszokottat és minden átlagosat maguk mögött hagyva legyenek önmaguk, hogy egy kicsit igazán éljenek.

Nem tudják, meddig tart mindez, mikor lesz újból ilyen lehetőségük, mikor áznak el megint teljesen, mikor kockáztatják meg legközelebb a tüdőgyulladást, mikor lehetnek újra ilyen boldogok — együtt.

Mert azok, s ez nem is kérdéses.

Hagyják, hogy a hűvös cseppek színezzék sötétebbre ruháikat, s azok már-már teljesen átázva tapadjanak rájuk, hogy hajuk vizesen homlokukra simuljon, hogy hidegtől reszketve, nem törődve a kellemetlenségekkel és következményekkel leljenek melegre egymás ölelő karjaiban.

Hiszen ki az, aki nem szereti az esőt?

Ők is mind a ketten szerelmesei az égből hulló, keserű könnyeknek, szinte vonzza őket ilyenkor a természet — vagy talán az, hogy ott a másikra leljenek, ugyanis az az egyetlen egy, végtelen és egyben elmúlt pillanat az, mely arra készteti kettejüket, hogy minden egyes újabb cseppecskéről, melynek halálát egyedül szemlélik, az a felszabadult pillanat jusson eszükbe.

A pillanat, mikor nem akarták megállítani az esőt, mikor nem akarták, hogy abbahagyja a sírást a szürkés színűvé vált égboltozat, mikor nem akarták, hogy mindaz a végéhez érjen.

Azonban semmi sem állandó, az idő pedig nem megállítható.

Az eső elállt.

Útjaik elváltak.

És hogy most mi van velük?

Nézik az esőt az ablakból, s azt akarják, hogy eláljon, hátha az közelebb vezeti őket ahhoz az újabb végtelen pillanathoz, melybe ketten feledkezhetnek bele újból, az égből hulló, hűs csapadék folytonos zuhogása közben.