Álmatlan, andalgó éjszakáimat beragyogja fényed,
Mint a legszebb csillag, amit emberi szem nem láthat.
Nincs nálam boldogabb, ha téged hozott a végzet,
Melletted, úgy érzem, hogy már senki sem bánthat.
Talán egy angyal vagy, ki a mennyből pottyant a Földre,
Vagy talán az isteni szikra, aki mindenkiből hiányzik.
Vigyázol rám, mint a könyvtáros néni a csöndre,
És te vagy az élő példa rá; nem mindenki hibázik.
Talán csak a szerelemtől ittasan írom eme sorokat,
De mégis úgy érzem, nélküled a mélybe vesztem.
Hogy miért szeretlek? Felesleges keresni az okokat,
Általad egy sokkal szebb, jobb életre leltem.
Szeretlek, mert személyed egy tünemény,
És mert nálad boldogabbá senki sem tehet.
Édesebb vagy, mint egy bármely sütemény,
És mert mosolygok, ha meghallom a neved.
Talán egyedül te értesz meg tényleg,
Pedig tudod, nem vagyok én néma.
Miattad van értelme, hogy élek,
Még akkor is, ha e művész versírásban béna...
