Kpopereknek a depresszióról

K

Sziasztok!

Elsősorban szeretnék bemutatkozni. 19 éves lány vagyok, (Yes, I know, I'm old) Budapesten élek, egyetemre járok, átlagos életem van.
Viszont, sokat gondolkodtam erről a témáról, az elmúlt két-három évben, és arra jutottam, hogy szeretném megosztani veletek, amit átéltem.
Nagyon sok sérelem ért, ebben az időszakban, a kpop miatt és mindig próbáltam, csak "túlélni". Nem foglalkoztam vele komolyabban.
Pedig kellett volna.
Nagyon sokszor okoltam magam, hogy minden az én hibám. Én rontottam el mindent. Az én hibám, hogy kiderült hogy szeretem a kpop-ot. Pedig ha logikusan nézzük, miért is kellett volna titkolóznom? Ez ugyanolyan, mintha valaki a rapp-et szeretné és nem a technot, és azért gyűlölnék meg, fordulnának el tőle.
Elég szomorú, de ez történt.
Szégyelltem a kpop-ot, azt hogy én, igenis szeretem. Nagyon sokat küzdöttem, magammal, mert nem mertem felvállalni. Sőt. Van mikor az egyetemen is rettegek, hogy kiderül. Mert mindenki máshogy néz rád. Mintha 3 karod vagy 3 lábad lenne. (Jó ez egy eléggé sarkított példa.)
Továbbmegyek.
Nem csak a kpop-ot nem tudtam felvállalni, de így önmagam sem tudtam igazán lenni. Eltitkolni, egy részem, mely az életem fontos, és igen jelentős részét képezi, a legrosszabb dolog a világon. Mintha még magaddal sem tudnál őszinte lenni.
Összességében.
Remélem értitek mire gondolok, ha pedig nem, akkor olyan szerencsések vagytok, hogy a környezetetek normális. Mert az tényleg nem normális, ha másnak a lelki életét tönkrevágva, abban lelik egyesek örömüket, hogy megkeserítsék mások életét. Akármilyen okból kifolyólag. Jelen esetben az ezt kiváltó ok, a kpop volt.
Tehát.
Minden azzal kezdődött, hogy kiderült az osztályomban, hogy szeretem a kpop-ot. Ehhez pluszban az is társult, hogy táncolok is rá. Jap, I'm kpop cover dancer.
Szóval itt kezdődött minden.

Írjatok üzenetet, bármivel keressetek meg nyugodtan! ❤️