The Lion King ✔

13. Régi ismerősök

/Kume/

- Nuzu, annyira sajnálom! - ismételtem vagy ezredjére a zebra barátomnak. - Mégis mit? Azt, hogy hagytad meghalni és egy másik oroszlán martalékává válni az egyetlen zebra barátomat?! Vagy azt, hogy miattad nem igazán barátkoztak velem a csordámból? Esetleg azt, hogy most mégjobban haragszik rám a csordám?? - nézett rám egyszerre bánatosan és dühösen.
- Mindent sajnálok, Nuzu - néztem rá őszintén megbánva a történteket.
- Már nem tudok mit mondani erre, Kume!
- Hé, ne őt hibáztasd - szólt közbe Mika. - Hogyne hibáztatnám?
- Igaza van, Mika - néztem le rá. - Az egész az én hibám. Ha elkergetem azt a nőstényt, akkor ez most nem történt volna meg.
- El kell mennie - nézett rám Nuzu.
- Nem! - nézett rá dühösen a kis pocok.
- Nem mehet el! Kume a barátunk!
- Csak a tiéd - válaszolta, majd nekünk hátat fordítva elment. - Jobb lesz így. Mindent köszönök Mika - köszöntem el tőle és elindultam nekivágni az előttem álló útnak.

...

Nem tudom mióta voltam úton, de egyszercsak a távolban megláttam egy sziklát. Fáradtan és éhesen mentem oda. Már kezdtem közeledni felé, de minden erőm elszállt és le kellett feküdjek. Pihennem kellett. Pár méterre előttem egy kis folyó folydogált. Minden erőmet összeszedtem és odamentem, hogy igyak. Ittam néhány kortyot, majd lefeküdtem és hagytam, hogy a nap felmelegítse a bundámat. Egy idő után susmogást hallottam. - Él még szerinted?
- Igen élek - válaszoltam csukott szemmel. - Oké és mit keresel itt?
- Hosszú sztori - válaszoltam még mindig csukott szemekkel.
- Elmondod?
- Nem.
- Miért?
- Mert nem akarom. Nem vagyok rá büszke.
- Mert?
- Mert nem! - ültem fel és kinyitottam a szemeimet. Egy szurikáta és egy varacskos disznó állt előttem.
- Jó, nem kell megenni - emelte fel védekezően a mancsait a szurikáta.
- De ha nem tetszik, hogy itt vagyok, akkor tovább állok. Csak pihenni álltam meg úgy is - tápászkodtam fel és elindultam. - Hé, mi ilyet nem mondtunk - szólt utánam a varacskos disznó. - Nem baj, de én tovább megyek - feleltem, de utánam jöttek.
- Ne haragudj, kölyök! Borítsunk fátylat a dologra, jó?
- Jó - bólintottam belegyezően.
- Remek! Én Timon vagyok, ő pedig Pumba - mutatta be magukat a szurikáta. - Én meg átutazó vendég. Meneküljetek, mielőtt felfallak titeket - dünnyögtem lehajtott fejjel.
- Mintha citromba harapott volna - hallottam Timon hangját.
- Nem hiszem, hogy felfalnál minket - mondta Pumba. - És most? - vicsorogtam rájuk. - Láttunk már rosszabbat is - mászott fel Pumba hátára Timon. - Remek, még ehhez is szerencsétlen vagyok - sóhajtottam és tovább mentem. A szokatlan duó nem jött utánam. Örültem is neki. Nem vágytam a társaságra miután Nuzu elküldött engem az érzelmei miatt. Nekem ez jutott. A magány.