The Lion King ✔

15. Újra otthon

/Kume/

- Miért nem jössz?
- Nem lehet. A szüleim nem örülnének nekem. Miattam szökött el a húgom is.
- Nem a te hibád, Kume. Véletlen volt. Nem tehetsz róla. De neked van egy másik húgod is, aki számít rád!
- Aisha - suttogtam. - Pontosan. Te vagy a jogos trónörökös! Ezzel levennéd róla a terhet. Mivel ti eltűntetek ő lett a trón várományosa. Megkönnyítenéd a dolgát és a szüleid is örülnének neked, hogy legalább a fiuk hazatért.
- Rendben van.
- Na gyere - intett mire utána mentem. Ahogy közeledtünk a falkához úgy szállt el a bátorságom is. - Ne aggódj - nézett rám.
- Jó - bólintottam.
- Ki ez, Simba?! - ugrott elénk egy fiatal hím oroszlán.
- Ejnye, Tanabi! Már fel sem ismered a legjobb barátodat? - ciccegte Simba.
- Kume? - kérdezte döbbentem.
- Igen, én vagyok az - mosolyodtam el.
- Haver! - ugrott rám boldogan Tanabi.
- Hol van Aisha?
- Passz, valahol Dafinával mászkál - mondta, miközben lemászott rólam. Kérdő tekintettel néztem a nagyapámra, aki mosolyogva nézett rám. - Menj fel a barlanghoz a szüleidhez, Kume.
- Jó - bólintottam és elindultam fel. A gyomrom görcsberándult, mert nagyon régen láttam már a szüleimet. Vajon felfognak ismerni? Vajon haragszanak rám Mishana miatt? Ezek a kérdések kavarogtak bennem, mígnem felértem. Lassan és bizonytalan léptekkel mentem közelebb a barlanghoz. Több oroszlán kérdőn nézett felém, de csak egy nőstény volt elég bátor, hogy szóljon nekem. - Ki vagy te? - kérdezte a nőstény. - Én... öhm... Én ööö... - makogtam összevissza, mert egyetlen épkézláb mondat nem hagyta el a számat. - Kovu - néztek többen egy felnőtt hímre. Nagyot nyeltem, hogy újra láttam az apámat. Nem szólt semmit, csak közelebb jött felém. Csendben figyeltem minden egyes mozdulatát. Míg nem elég közel állt hozzám, hogy tisztán lásson engem.
- Te vagy az? - kérdezte meglepetten.
- Igen, apa - hajtottam le a fejem. Nem mondott semmit, csak a mancsával átkarolta a hátam és magához húzott.
- Édes fiam! Végre előkerültél! - suttogta boldogan a fülembe. Igen. Itthon vagyok!